energia

Már az első nap befűtöttek az olajnak

Közel 2%-os erősödéssel 98 dollár fölött tartózkodnak jelenleg a februári lejáratú határidős nyersolajra vonatkozó jegyzések az amerikai elektronikus kereskedésben. Ezúttal két oldalról érkezik az árfelhajtó erő, az egyik, hogy várakozások szerint az év utolsó hetében ismét jelentősen csökkent az USA kőolajkészlete, a másik pedig, hogy kiéleződtek a feszültségek az olajban gazdag Nigériában.

Győztek a szlovákok, fizethet a MOL

Hiába élt fellebbezéssel a MOL az ellen a 2.3 milliárd forintos versenyhatósági bírság ellen, amelyet egy évvel ezelőtt szabott ki rá Szlovákia, a pozsonyi Gazdasági Versenyhivatal ma megerősítette a büntetést. A MOL eredménye szempontjából a bejelentésnek már nincs érdemi befolyása, a társaság ugyanis arra már korábban céltartalékot képzett.

Olajcsata sárdobálással (TOP 10 sztori 2007-ben - 1.)

Az idei év legnagyobb sztorijának szerkesztőségünk a OMV MOL-ra irányuló felvásárlási kísérletét választotta nem csak azért, mert ezzel az egyik magyar blue-chip közkézhányada csökkent jelentős mértékben, s nem is azon - egyébként nem mellékes - okból kifolyólag, hogy a MOL árfolyama hatalmas liftezést mutatott a BÉT-en. Sokkal inkább amiatt, mert a hazai médiában példátlan harc bontakozott ki az ügyben a két fél között, mely azonnal politikai szintre terelődött, s a pártok ritkán (vagy talán soha) nem látott egységben álltak nemzeti olajcégünk mellé, illetve mögé, aminek a végeredménye aztán a lex MOL lett. De mi is történt EDDIG?

Hitelből vesz MOL-t a CEZ

Várthatóan egy éves lejáratú hitelt fog felvenni a CEZ, hogy finanszírozza a 7%-os MOL pakett megvásárlását. A fentiekre a CEZ szóvívője, Eva Novakova reagált, aki elmondta, hogy a hitel nagyságára vonatkozóan egyelőre nem szolgálhat adatokkal, azonban hozzátette, hogy vizsgálják a finanszírozási szükségletek a társaságnál - írja a Ceska Sporitelna napi jelentésében.

Mélybe zuhantak a kőolajkészletek

Percekkel ezelőtt tették közzé az illetékes amerikai hatóságok a heti kőolajkészlet alakulást, mely igencsak megdöbbentette a piaci szereplőket, hiszen a várakozásokat jócskán felülmúló mértékben csökkentek a december 21-i héten a fekete arany készletek a tengeregntúlon.

Feszült lett a hangulat az olaj piacán Benazir Bhutto halálhírére

A mai délután során bejelentették, hogy Benazir Bhutto, volt pakisztáni kormányfő és ellenzéki vezető egy választási gyűlésen életét vesztette egy merénylet következtében. A fentiek hatására ismét erősödésnek indult a februári lejáratú határidős nyersolaj árfolyama, mely így jelenleg 96.4 dolláron áll jelenleg.

Elemzők a MOL-CEZ megállapodásról

Érdekes kapcsolatot lehet látni egy cég MOL-lal közös jövőjének tervezgetése és tőzsdei árfolyama közt. Az utóbbi napok arról szóltak a MOL háza táján, hogy az OMV dolga egyre nehezebbnek látszik, ha végig akarja vinni MOL akvizíciós terveit, mivel a MOL-CEZ ügylet során végül 7%-nyi eddig a MOL saját tulajdonában levő részvény három évre átkerült a CEZ-hez megőrzésre - írja a Concorde Call.

Mik a várakozásai az áramóriás menedzsmentjének?

Tegnap kerültek bemutatásra a CEZ akvizíciós politikájának frissített változata, valamint a tárasság által 2008-ra várt profit-tervek. A számok ugyan enyhén elmaradnak a piaci konszenzustól, azonban panaszra így se lehet okuk a befektetőknek, hiszen nettó profit-szinten 12.6%-os növekedést vár a társaság. Ezen felül pozitívnak tekinthető, hogy a korábbi 40-50%-ról 50-60%-osra emelték meg az osztalék-kifizetési rátát.

MOL: 7%-ot vesz a CEZ

A CEZ és a MOL stratégiai szövetséget kötött és közös vállalat alapításáról szóló megállapodást írt alá. A CEZ a napokban felröppent pletykáknak megfelelően 7%-os részesedést szerez a MOL-ban, melyre a MOL-nak vételi opciója van 3 évig. A CEZ szerződéskötési és éves opciós díjat kap, amely figyelembe veszi a lehívási árat és a tőkeköltséget. Ezen díjak összegét a MOL nem hozta nyilvánosságra, a piaci pletykák szerint azonban a MOL pakett a CEZ számára 8%-os garantált hozamot biztosít.

Alágyújtottak az olajrakétának (TOP 10 sztori 2007-ben - 5.)

Az év elején az olajpiaci befektetők még az átlagosnál melegebb amerikai időjárással voltak elfoglalva, ennek hatására a WTI határidős árfolyama egészen az 50 dolláros szintekig hanyatlott, melyre azt megelőzően másfél éve volt utoljára példa. Az 50 dollár azonban erős támasznak bizonyult, nem egészen egy év alatt duplázódott az olaj árfolyama. A 100 dolláros ellenállásba azonban első nekifutásra beletört a bika szarva.

Nőtt az OTP befolyása a MOL-ban

MOL bejelentette, hogy az OTP 2007. december 19-én MOL felé tett értesítése alapján, az OTP Bank közvetlen és közvetett befolyása a MOL Nyrt-ben 2007. december 14-én 10.01%-ra növekedett (10,072,890 db).

Brutális mértékben csökkenő nyersolajkészletek

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal az elmúlt heti olajkészletadatokat, mely szerint a nyersolajkészletek 7.6 millió hordóval estek, a benzinkészletek 3 millió hordóval emelkedtek, a finomított termék készletek 2.1 millió hordóval estek. Az adatok hatására a WTI februári határidős árfolyama 0.8%-kal emelkedett.

INA: várt felett lesz a profit

Meghaladja majd az INA idei éves eredménye a horvát olajcég menedzsmentjének korábbi várakozásait - mondta az INA vezérigazgatója egy tegnapi konferencián Zágrábban. A cég azonban nem ad konkrét terveket a befektetők számára.

Keresleti oldali félelmek az olajpiacon

Nem szakadt meg az elmúlt napok csökkenő trendje az olaj piacán tegnap sem, miután a WTI januári határidős árfolyama 0.1%-kal került lejjebb. A kontraktus egyébként tegnap futott ki, így a legközelebbi lejárat a februári, mely ma 0.6%kal emelkedett. A befektetők a világgazdaság lassulása és a szokásosnál enyhébb téli időjárás miatt csökkenő olaj iránti keresletre spekulálva állnak az eladói oldalon, bár a 90 dolláros szint az elmúlt napokban támaszként funkcionált.

MOL: megvan az olasz leány vezére

2008. január 1-től a 100% MOL tulajdonú észak-olaszországi IES (Italiana Energia e Servizi) Finomító - és Kereskedő Vállalat általános vezérigazgatói (IES CFO, Deputy CEO) pozícióját Dorogházi Krisztina tölti be.

Létrejött az orosz-ukrán gázegyezség

38%-kal 179.5 dollárra emelte a Gazprom az ukrán fél számára a gáz árát 1000 m3-enként, miközben a tranzitdíj 1.6 dollárról 1.7 USD-re növekedett. Az egyezség a jövő évre vonatkozik, s így várhatóan nem kell azzal számolni, hogy év elején ismét csökkennek a Magyarország felé irányuló gázszállítások.

A korábban vártnál magasabb lehet az olaj iránti kereslet 2008-ban

A pénteki 1.2%-os esést követően ma további 0.5%-kal hanyatlott a WTI januári határidős árfolyama, melyben szerepe lehet annak, hogy a pénteki vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adatok hatására erősödést mutatott a dollár árfolyama.

Csak 7%-ot venne a MOL-ban a CEZ - döntés már a héten?

Nem 10, hanem csak 7%-os részesedést szerezne a CEZ a MOL-ban, s az erre vonatkozó döntés akár már ezen a héten megszülethet - írja az MF Dnes című cseh napilap két független forrásra hivatkozva. A MOL pakett évi 8%-os garantált hozamot biztosítana a CEZ számára.

Közel 10%-kal drágulhat januártól a lakossági áramár

A Népszabadság információi szerint a gazdasági tárca a héten nyilvánosságra hozza, hogy a lakosság számára január elsejétől közel 10 százalékos mértékben nő az áram ára. Az értesülést nem kívánták megerősíteni a lapnak, amely egyébként azt is írja, hogy a közületek 15 százalék "körüli" áremelkedésre számíthatnak. Utóbbi viszonylag kedvező lenne ahhoz képest, hogy a nagyobb honi cégeknek akár 30 százalékos is lehet az áremelkedés.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.