energia

Megütötték a bokájukat az áramszolgáltatók

Alaposan megérezték a válság hatását a tőzsdén jegyzett hazai áramszolgáltatók, így ha a teljesítményük a második félévben sem javul, valamint megint olyan szerény osztalékfizetési rátát alkalmaznak majd, mint tavaly, akkor a részvényeik igen nyomott osztalékhozam mellett forognak.

Öntik a MOL-t a bennfentesek - itt a lista

Érezhetően felerősödtek a bennfentes eladások a MOL piacán az elmúlt hónapok során, amire az árfolyam meredek emelkedését követően került sor. Az alábbiakban az idei évben eszközölt bennfentes eladásokat gyűjtöttük össze.

Szétzúzzák az olajárat - Megérdemli?

A kockázatvállalási hajlandóság mérséklődésével párhuzamosan meredek esés mutatkozik ma az októberi határidős WTI árfolyamában. A jegyzések már 4.4%-kal kerültek lejjebb, tehát ismét kicsivel 70 dollár alatt tartózkodnak.

Nem csak a MOL szenved...

A pénteki MOL gyorsjelentést követően ma reggel a lengyel olajcégek és a cseh Unipetrol is közzétette második negyedéves gyorsjelentését. Mivel az OMV már korábban publikálta számait, érdemes egy gyors régiós olajkörképet tenni.

MOL: továbbra is eladáson a UBS-nél

Továbbra is eladásra javasolja a MOL részvényeit a UBS mai, a pénteki gyorsjelentést követően megjelent elemzésében, melyben azonban korábbi 12,000 Ft-os célárát 13,000 Ft-ra növelte.

Folytatódik az Emfesz sztori?

A Group DF holding ausztriai web-oldalán augusztus 28-án megjelent hír szerint a Svájcban bejegyzett RosGaz AG (korábbi nevén Ikron AG) képviselőinek kérésére Zug katon bírósága augusztus 21-én felfüggesztette korábbi döntését, amellyel megtiltotta a ciprusi Mabofi Holding és főrészvényese, Dmitro Firtas szerint idén tavasszal törvénytelen eszközökkel megszerzett 100 százalékos Emfesz-részvénycsomag eladását.

Szórják a MOL-t a bennfentesek

Újabb bennfentes eladások történtek pénteken a MOL piacán, ezúttaé Horváth Ferenc, a Termékelőállítás és Kereskedelem ügyvezető igazgatója, valamint Dobák MIklós, az igazgatóságának tagja adott el.

Lesz-e újabb földgáz háború?

Erre még korai lenne válaszolni, hiszen a javarészt kulisszák mögé szorított, változó sikerrel folyó orosz—európai szembenállás egyik fő terrénuma éppen északkeleti szomszédunknak a földgáz tárolásával és szállításával kapcsolatos tevékenysége. Hogy ez milyen konfliktusokat indukál, az megmutatkozott a csütörtökön Moszkvában lebonyolított, feszült megbeszélésen is, amelynek tárgya az orosz—ukrán földgáz kereskedelem új feltételrendszere volt.

A szélerőművem? Itt van hátul a kertben!

Elkészült a Mariah Power Inc. városi "szélerőművének" a Windspire-nek európai változata, így a társaság most aktív terjeszkedésbe fog kontinensünkön. Aki szeretné, mostantól akár a kertjében is tarthat szélgenerátort.

Budapesten vitáztak a harmadik energiacsomagról

A Magyar Villamos Művek (MVM) és a Mol is úgy látja, hogy hátrányos lenne számukra az Európai Unió által elvárt tulajdonosi szétválasztás a vezetéket működtető cégük esetében, mert így nem lenne biztosított a hálózat fejlesztéséhez szükséges finanszírozás - mondta el Varró László, a Mol stratégiafejlesztés igazgatója és Mártha Imre, az MVM vezérigazgatója az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület csütörtökön Budapesten tartott konferenciáján.

MOL: rekord profit, kis meglepetés

A várakozásoknál magasabb profit számokat tett közzé ma reggeli gyorsjelentésében a MOL, mely a forint erősödés által generált pénzügyi nyereség nyomán rekord nagyságú nettó profitot ért el. Az üzemi szintű teljesítmény azonban a hatalmas mértékben romló iparági környezet miatt igen gyengén alakult, s mindössze 2%-kal haladta meg a várakozásokat.

A gyorsjelentés legfontosabb pontjai az alábbiak voltak:

- a szénhidrogén termelés mélypontra esett, így az upstream profit megfeleződött;
- a downstream divízió minimális profitját a kimagasló készlet átértékelődés húzta fel;
- a stabil eredményességgel bíró gázüzletág súlya egyre nagyobb a csoporton belül;
- a forint erősödése nyomán a pénzügyi profit több mint 100 mrd Ft lett;
- az eladósodottság a forint erősödése miatt mérséklődött a kimagasló első negyedéves szintről.

A gyorsjelentés következtében véleményünk szerint nem fog érdemi árfolyam mozgás kialakulni a mai kereskedés során, hiszen a befektetők által a leginkább nyomon követett üzemi szintű teljesítmény csak 2%-kal lett jobb a vártnál. A részvény árazása nem tekinthető alacsony sem hisztorikus, sem pedig relatív viszonylatban, s a profit kilátások javulására egyelőre nem utalnak az iparági adatok.

TVK: ismét veszteség

Ahogyan arra az iparági adatok alapján és a leállások következtében számítani lehetett, rendkívül gyenge második negyedéves eredménnyel jelentkezett ma reggel a TVK, mely üzemi és nettó szinten a társaságot követő egyetlen elemző becslésénél nagyobb veszteséget produkált.

A gyorsjelentés legfontosabb pontjai az alábbiak voltak:

- az iparági környezet igen gyengén alakult;
- a leállások és technológiai meghibásodások miatt az értékesítési volumen csökkent;
- a társaság EBITDA szinten így 25%-kal nagyobb veszteséget termelt, mint egy évvel korábban;
- a nettó hitelállomány nem csökkent érdemi módon.

A gyorsjelentés véleményünk szerint nem hordoz olyan információt, mely komolyabb árfolyam reakciót váltana ki a mai kereskedés során, a globális szektor árazásában azonban komoly felpattanás jelentkezett, ami pozitívan érintheti a TVK-t is. Aki a globális gazdaság visszapattanására (V alak) számít, annak érdemes venni a papírokat, hiszen ebben az esetben a kereslet és a termékárak is emelkedni fognak.

Alakul a szlovén-orosz megállapodás a Déli Áramlatról

Hamarosan megszülethet az orosz-szlovén megállapodás a Déli Áramlat megépítéséről, így az oroszok egy újabb akadályt leküzdve már behozhatják a Nabucco-egyezményt követő lemaradásukat.

Atomot a népnek!

A magyar parlament egy márciusi döntésében engedélyezte a Paksi erőmű bővítését, így a hazai áramtermelésben tovább erősödhet az atomenergia szerepe. A nukleáris baleseteket követő elutasításból az elmúlt években egyre több állam fordult ismét az atomenergetika felé, így lehetséges, hogy a közeljövőben egy újabb atomkor köszönhet ránk. Egyre több ország gondolja úgy a világban, hogy energiaügyi problémáira az atomenergia lenne a megfelelő válasz, az Egyesült Államokban például hasonló kiváltságokat készülnek nyújtani az iparágnak, mint a megújuló energiáknak. Európa országai közül több, korábban elutasító állam tervezi reaktorok telepítését. Olaszország áramellátásának egynegyedét szeretné közép távon nukleáris alapon megtermelni, míg a svéd kormány is kénytelen volt elhagyni korábbi leépítési politikáját. Szűkebb régiónkban is többen gondolkoznak további reaktorok telepítésén, Csehországban például már ki is írták a pályázatot két blokk beszerzésére. Magyarországnak ezért minél gyorsabban kéne cselekednie, mert a beszállítók szűkös gyártókapacitásai miatt akár még várólistára is kerülhetünk, persze csak ha valóban szeretnénk atomenergiával előállított áramot. Miért ez a nagy lelkesedés? Nem szélerőművekre meg napelemekre kéne költenünk a pénzt? Amikor a világ a zöldenergián keresztül akar kitámolyogni a válságból, miért kell nekünk atomenergia, hova ez a nukleáris téboly a Földön?

MOL: giga pénzügyi profit jön

A forint erődösének következtében soha nem látott nettó profitot ért el a MOL a második negyedévben a Portfolio.hu által összeállított elemzői konszenzus szerint. Az iparági környezet azonban jelentősen romlott, így az olajcég üzemi teljesítménye jelentős mértékben visszaesett. A folytatás pedig egyelőre nem túlzottan bíztató.

A MOL augusztus 28-án (péntek) hajnalban teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését. A konszenzus táblát frissítettük.

Biomassza-erőművet adnak át Szakolyon

Ma adják át Magyarország első, zöldmezős fejlesztésű, önálló biomassza-erőművét Szakolyon . Az egység 19,8 MWe-os néveleges teljesítménnyel rendelkezik, és üzembeállásával több mint 200 ember jut munkához a térségben.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.