energia

Nagyot kapott az olaj - újra 70 dollár alatt vagyunk

Jókora pofont kapott az olaj a mai kereskedésben, az októberi határidős WTI 3.8%-os mínuszban, 70 dollár alatt tartózkodik. A lejtmenetben elsősorban a kereslettel kapcsolatos aggodalmak játszanak szerepet, augusztusban ugyanis csökkent Kína olajimportja a megelőző hónaphoz képest. Mindemellett az sem kedvez a fekete aranynak, hogy a tegnap közzétett készletadatok a benzin és a finomított termékek esetében visszaeső keresletről adnak számot.

Csepelen már parabolával spórolnak a gázon

A megújuló energiahordozók bővülő hasznosításának újabb lehetőségét tárja fel az Európában is újnak számító technológia, az úgynevezett szolár-parabola elvén működő napkollektor. Az innovatív berendezés egyik első, immár üzemszerű működésre érett példányát Mártha Imre, az MVM Zrt. vezérigazgatója, Podolák György, a Magyar Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának elnökének jelenlétében, szeptember 11-én adta át Csepelen, az önkormányzat kezelésében lévő Csalitos utcai Óvodában.

Döbbenetes: 5-6%-os áramár-emelés jön!

Hiába esett a világon szinte mindenhol az elmúlt egy-másfél évben jelentősen az energia ára, Magyarországon ez nem következett be, sőt, az augusztusi jelentős emelés után novemberben újra 5-6%-os áram áremelés várható.

Több hely kell a kiégett paksi fűtőelemeknek

A meglévő tizenhat mellé négy újabb modul épül a Paksi Atomerőműben keletkezett kiégett kazettákat befogadó átmeneti tárolóban. A bővítés várhatóan 2011-re fejeződik be, több mint 9 milliárd forintból.

ING: még mindig eladáson a MOL

Nincs ok arra, hogy optimisták legyünk a régiós olajszektorral kapcsolatban - állapítja meg az ING elemzője tegnapi dátummal megjelent elemzésében. A szakértő a MOL részvények célárát 9,600 Ft-ról 12,000 Ft-ra emelte, de így is fenntartja eladás ajánlását.

MOL saját részvény eladások

A MOL 2009. szeptember 10-én a 2009. szeptember 10-én bejelentett részvényértékesítés keretében 47.369 darab MOL törzsrészvényt értékesített a Budapesti Értéktőzsdén az ING Bank N.V. Magyarországi Fióktelepe mint befektetési szolgáltató közreműködésével 14.255 Ft/db átlagárfolyamon.

Két hónapja nem volt ilyen jó passzban a fekete arany

Újra 72 dollár közelébe tudott emelkedni az olaj határidős árfolyama, az emelkedés pedig annak fényében még inkább optimizmusra ad okot, hogy négy napja csak felfelé tekintenek az olaj piacán. A mai napon három tényező volt meghatározó: egyrészt az IEA napi 450 ezer hordóval megemelte a jövő évre vonatkozó globális olajkereslet előrejelzését, másrészt az amerikai olajkészletek a várakozásoknál jobban csökkentek a szeptember 4-ével végződött héten, végül, de nem utolsó sorban a dollár gyengült az euróval szemben.

Nagyot estek a nyersolajkészletek

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal a múlt heti olajkészletek alakulását. ezek szerint a nyersolajkészletek 5.9 millió hordóval estek, a benzinkészletek 2.1 millió hordóval emelkedtek, a dízel és fűtőolajat tartalmazó készletek 2 millió hordóval kerültek feljebb. Az olajár nem mutat trendszerű elmozdulást.

Nem kavart nagyot az olajáron az OPEC és az EIA

Nem változtatott kitermelési kvótáján az OPEC, ehelyett inkább ismét a vállalt kitermelési célhoz való igazodást szorgalmazta a kartell. A döntés nem járt olajpiaci hatással, mint ahogy az amerikai Energia Információs Hivatal globális olajpiaci keresleti várakozásának ismételt csökkentése sem. Az olajár a 72.2 dolláros szinten áll, közel korábban többször is ellenállást jelentő szintekhez.

A Richter is vett Richter kötvényt

A Richter is részt vett az MNV Zrt által kibocsátott átcserélhető kötvények kibocsátásában, s 20 millió euró értékben jegyzett a papírokból - tette közzé a társaság.

Saját részvénnyel finanszíroz a MOL

A Dana Gas és a Crescent Petroleum partnerekkel kötött megállapodások szerint, a Pearl projekt (melyben a MOL-nak 10%-os részesedése van) 2009-es munkaprogramjának MOL-ra jutó részét a MOL vagy teljes egészében saját részvényekkel vagy részben saját részvényekkel és készpénzzel finanszírozhatja - tette közzé a MOL.

Putyinok az Emfesz eladása körül

Az Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. két magyar vezetője mellett egy orosz üzletember, egy volt KGB-s is közreműködött a cég tulajdonjogának átjátszásában - írja az Index. Szergej Prokopjev azt állította az orosz Vedemosztinak, hogy "felsőbb utasításra" segédkezett abban, hogy a 200 milliárdos Emfesz Dimitrij Firtas, ukrán milliárdos kezéből egy kis offshore céghez kerüljön. Prokopjev két Putyinnal is üzlettársi viszonyban áll.

Zuhan a Richter! Mi áll a háttérben?

5%-os mínuszba zuhantak a Richter részvényei a mai kereskedés azt követően, hogy az MNV Zrt. közzétette a Richter részvényekre átcserélhető kötvények időzítését. A befektetők egy része vélhetően ezekbe az instrumentumokba kíván átsúlyozni.

Nézetek a magyar energiapolitikáról (Első rész)

Szeptember 1-től új elnöke lett a Magyar Energia Hivatalnak Dr. Matos Zoltán személyében, az új vezető Horváth J. Ferencet váltotta hivatalában, aki még július 22-én jelentette be, hogy az eredetileg tervezett november 1-jei nyugdíjbamenetelét két hónappal korábbra hozná. A pozíció elnyerésének egyik feltétele volt egy koncepció felvázolása Magyarország energiapiaci aktualitásairól, legfeljebb 5 oldal terjedelemben.

Ennek kapcsán igyekszünk megkeresni a megüresedett székért pályázókat, és bemutatni, hogy ők milyen problémákat látnak Magyarország jelenlegi energiapolitikájában, illetve milyen megoldási javaslatokkal éltek azokra a pályaműveikben. Célunk, hogy a szakmai anyagok közreadásával bemutassuk az olvasók számára, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie Magyarországnak az elkövetkező évek során az energiaügyekben, hogy ismertessük, miként vélekednek azok, akik felkészültnek érzik magukat a magyar energiaszabályozás irányítására.

A hat pályázóból összesen hárman jutottak tovább a második kiválasztási körig, akik közül most Felsmann Balázsnak - a Force Motrice partnerének - pályázati anyagát olvashatják a Portfolio.hu képzeletbeli hasábjain, amelynek címe: Lehet-e a fenntartható energiarendszer a gazdasági válságból való kilábalás egyik pillére?.

Ismét támadják az INA-t Horvátországban

Horvát sajtóhírek szerint pénzügyőrök és vámosok vizsgálják az INA üzleti ügyeit, mert a MOL 47%-os tulajdonában lévő horvát olajtársaság legalább kétmilliárd kunával (mintegy 76 milliárd forinttal) tartozik az államnak - írja az MTI.

Medvegyev mégis ragaszkodna a januári szerződéshez

Dimitrij Medvegyev arra szólította fel a Gazpromot, hogy az ne térjen el a januárban megkötött kétoldalú orosz-ukrán szerződésben foglaltaktól. Múlt héten Vlagyimir Putyin orosz és Julia Timosenko ukrán államfő ennek némiképp ellenkezőjéről egyezett meg.

Októbertől drágábban kapjuk a gázt

Október 1-től ismét növekedni fog az orosz importgáz ára hazánk számára, az emelkedés mértéke azonban nem lesz túlzottan jelentős - egyelőre. A lakossági gázárak azonban ennek ellenére - elvileg - csökkenni fognak.

Nem hozott döntést a nép a szénerőműről

Hat szavazaton múlott, hogy nem lett érvényes a mátraterenyei népszavazás az Első Nógrádi Erőmű Zrt. által felépíteni kívánt szénerőműről, így a döntést a község önkormányzatának kell majd meghoznia. A 49.7%-os részvételi arány mellett megtartott voksoláson a szavazók 90%-a támogatta a projektet.

Szerdáig semmiképpen ne tankolj!

Bruttó 4 forinttal lesz olcsóbb szerdán 0 órától a benzin a hazai kutakon, míg a gázolaj ára 5 forinttal csúszik lejjebb - tudta meg a Portfolio.hu. A MOL lépése nem meglepetés, szombati cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy valószínű az árcsökkentés.

2009.09.05 17:30
Üzemanyagárak: jön az újabb csökkenés

Nabucco: "megfojtatása következik"

Ahogy Fülig Jimmy mondaná: "megfojtatása következik".

Az Oroszországot elkerülő földgázvezeték megálmodói a potenciális exportőrök között kezdettől kiemelt szerepet szántak a Kaspi-tengeri térség két földgázban mérhetetlenül gazdag országának, a diktatórikus berendezkedése ellenére viszonylag nyugodt és gazdasági szempontból kiszámíthatónak tekintett Türkmenisztánnak és Azerbajdzsánnak. Július vége óta azonban drámaian romlik a viszony a hivatalosan köztársaságnak nevezett két posztszovjet állam között. Az egyelőre "verbális háborúnak" nevezett konfliktus kirobbantója Ashabad, amelynek 2007 elején megválasztott elnöke, az 52 éves Gurbanguli Berdimuhammedov mostanában egyre durvább módszerekkel védi hazája energetikai érdekeit.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss GDP-adat: visszaesett a magyar gazdaság!
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.