energia

Szinten tart majd az OPEC

A 75 dolláros szinten tartózkodik a WTI februári határidős árfolyama a holnapi OPEC ülést megelőzően. Az eddigi nyilatkozatok és elemzői várakozások alapján a kartell ismét szinten tartja majd kitermelését.

Figyelem! - Nagyot szívnak szerdától a dízelesek

Bruttó 4 forinttal lesz drágább szerdán 0 órától a gázolaj a hazai kutakon, miközben a benzin ára (más híroldalak értesüléseivel ellentétben) nem változik - tudta meg a Portfolio.hu. A MOL lépése nem meglepetés, hétvégi cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy valószínű az áremelés.

Nem lesz durva olajár ugrás - Mit hoz 2010?

Igen jelentős emelkedésen van túl az idei évben az olaj árfolyama, további hegymenetre azonban a közeljövőben nem számít a Calyon globális olajpiaci elemzője. Christopher Barret a Portfolio.hu-nak elmondta, hogy 2010 első felében továbbra is gyenge olajpiaci fundamentumokkal nézhetünk majd szembe, így az árfolyam a 65 dolláros szintre csoroghat vissza. A jövő év második fele viszont már talpraállást eredményezhet, jöhetnek a 75 dolláros magasságok. A szakértő szerint a pénzügyi válság hatására nem álltak le olyan mértékben a fejlesztések, hogy az később a kínálati oldal elégtelenségéhez vezessen, és a szakértő a peak oil elméletben sem hisz.

Megtelt a stratégiai gáztároló

Befejezték a stratégiai földgáztároló feltöltését, a tárolóban 1.2 milliárd köbméter készlet van, ami az E.ON földgáztárolójában lévő 200 millió köbméterrel együtt 1.4 milliárd köbméter stratégiai készletet jelent - közölte a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) hétfőn az MTI-vel.

Nincs veszélyben a ZMB kitermelési engedélye?

2010 első felének végére elkészülhet a ZMB új erőműve, mondta el Somlyai Dóra, a MOL kommunikációs igazgatója a Napinak. Ennek következtében a napokban lejáró határidő nem veszélyezteti a ZMB kitermelési engedélyét.

Orosz harc a túlélésért

A járműipar, amely világszerte a válság nagy vesztesei közé tartozik, Oroszországban is vergődik. Az újabb fejlemények azonban azt mutatják, hogy - éppen a magyar export számára legfontosabb vállalatoknak - lassan feldereng a fény az alagút végén. Pedig a győri Rába Vagon- és Gépgyár fő oroszországi partnere, a 18 autógyárat, köztük a patinás gorkiji (régi/új nevén nyizsnij novgorodi) üzemet egyesítő GAZ vezetői szeptemberben még bejelentették, hogy a fizetőképes kereslet zuhanása miatt - az év első 8 hónapjában a tavalyi eladásoknak csupán a 40 százalékát regisztrálták -a cégcsoport 2009 végéig újabb 14 000 dolgozójától kénytelen megválni. Így, mivel már a nyáron elbocsátották az alkalmazottak felét, kevesebb, mint 50 000 ember marad a válság kirobbanása előtt még 118 000 emberrel működő gyárakban. Pedig a cégcsoport vezetői még szeptemberben is azt remélték, hogy ha a GM eladja az Opelt a kanadai Magna és az orosz Szberbank, valamint a GAZ alkotta konzorciumnak, akkor a már elbocsátott munkásokat is visszavehetik az Opelek összeszerelésére.

Sokk: megint benzináremelés jön!

Emelkedtek a benzin és gázolaj forintban mért tőzsdei jegyzései az elmúlt napokban, így a Portfolio.hu várakozásai szerint a MOL is emelhet majd jövő héten a hazai üzemanyagok árain.

Délkelet-európai energiahatékonysági alap jött létre

Délkelet-európai energiahatékonysági alapot hoz létre banki összefogással az Európai Beruházási Bank (EIB) és a német állami fejlesztési bank (KfW). A Brüsszelben pénteken aláírt megállapodás értelmében az alap induló értéke 95 millió euró. Ezt az összeget 4-5 év alatt 400 millió euróra futtatják fel, magán- és közösségi befektetők segítségével - írja az MTI.

2010 lehet a zölderőművek nagy éve

Az idén a gazdasági válság ellenére jelentősen nőtt a zölderőmű-projektek száma Magyarországon, 2010 így áttörést hozhat a megújulóenergia-termelésben. Az ELMIB csoport várakozása szerint a zöldenergia-termelésen belül a hangsúly egyre inkább a biogáz és biomassza erőművek létesítése felé tolódik, ezt támasztja alá az a tény is, hogy 2009 végéig csaknem húsz erőmű építésére adtak engedélyt Magyarországon - áll az ELMIB felmérésében.

Már Obama is megérkezett

Történt némi előremozdulás a Koppenhágai Klímacsúcson, miután Amerika komoly pénzügyi támogatást ígért a szegényebb országoknak, illetve Kína bejelentette, hogy hajlandó nyilvánosságra hozni kibocsátási jegyzékét. A legfontosabb kérdésekben, így a konkrét kibocsátás-csökkentési célértékekben továbbra sincs megegyezés, így valószínűleg az előzetes várakozásokhoz képest gyengébb tartalmú megállapodást szignózhatnak ma este a küldöttek, elnökök és kormányfők. Obama éppen az imént érkezett meg Koppenhágába.

Egyre valószínűbb a Gazprom részvétele az Emfeszben

Egyre valószínűbb, hogy maga a Gazprom fog részesedést szerezni az Emfesz-ben, legalábbis több lehetséges szcenárió szerint is ez lenne a végkimenet. A korábbi tulajdonossal, vagy a jelenlegi tulajdonosi szerkezetben is úgy tűnik, hogy a Gazprom 50%-os részesedést szerez a hazai gázkereskedőben. Mindeközben lapinformációk szerint a MOL képviselői is Moszkvába utaztak, hogy a Gazprommal gázellátási szerződésről tárgyaljanak.

Változások a MOL kommunikációs vezetésében

A MOL bejelentette, hogy a Társasági Kommunikáció újonnan kinevezett igazgatója 2010. január 1-jétől Somlyai Dóra, aki 2007 óta vezeti a magyarországi kommunikációt. Ferencz I. Szabolcs, a MOL jelenlegi kommunikációs igazgatója üzleti területen folytatja karrierjét és 2010. január 1-jétől a MOL Románia ügyvezető igazgatója lesz.

Nem kell kifizetnie a Slovnaftnak a 10 millió eurós bírságot

Nem kell kifizetnia a Slovnaftnak azt a közel 10 millió eurós (a MOL méreteihez képest nem jelentős) bírságot, melyet 2007 decemberben még a szlovák Monopóliumellenes Hivatal szabott ki rá. A Pozsonyi Kerületi Bíróság határozata ellen fellebbezésnek nincs helye, írja a szlovák SITA hírügynökség.

2010 nyarán startolhat a magyar áramtőzsde

Szándéknyilatkozatot írt alá a magyar áramtőzsde létrehozásának letéteményese, a MAVIR-leányvállalat HUPX Zrt. és az egyik legnagyobb európai tőzsdei szolgáltató, az EPEX Spot SE. A szándéknyilatkozatban foglalt együttműködés lehetővé teszi a szervezett magyar villamosenergia-piac elindítását előreláthatóan 2010. júliusában.

Meglepően nagyot estek az olajkészletek

A vártnál nagyobb mértékben estek az elmúlt héten az amerikai nyersolaj-és benzinkészletek is - derül ki az Energia Információs Ügynökség ma közzétett statisztikáiból. A januári szállítású WTI jelenleg 3%-os pluszban, 72.8 dolláron tartózkodik.

Kiegyezett a MOL a horvátokkal (3.)

A MOL és a Horvát Köztársaság kormánya módosította a korábban aláírt gáz keretszerződést, melynek értelmében az INA gázkereskedelmi divíziója 2010. december 1-ig kerül leválasztásra. A módosítás egyik legfontosabb pontja, hogy a divízió nem fog veszteséget termelni a MOL számára, ami gyakorlatilag gázár emelést jelent Horvátországban. Emellett az INA által a következő években fizetendő bányajáradék a korábbi elképzeléseknél lassabban emelkedik az elkövetkező években.

Új elnökkel erősít a klímacsúcs

A dán miniszterelnök Lars Lokke Rasmussen veszi át a Koppenhágai Klímacsúcs elnöki székét azt követően, hogy a korábban elnöklő Connie Hedegaard lemondott a tisztségről. Most kezdődik a klímacsúcs legfontosabb szakasza - olvasható a Reutersen.

Emelkedik az olajár - Mit jósol a JP Morgan?

Miközben az olajár egyre jobban közelíti a 200 napos mozgóátlagot, az árfolyam ma 1.8%-os emelkedést mutat a WTI legközelebbi lejáratára. A kurzus 70.7 dolláron áll, az OPEC megemelte a jövő évi globális olajkeresleti várakozását. A JP Morgan elemzője szerint 2010 második felében indulhat jelentősebb olajár emelkedés.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.