energia

Az OMV-re cserélte a MOL-t a kormány

Jobb ajánlatot tett, ezért nyert az OMV a kormányzati szervek egységes tankolási tenderén - jelentette ki a kormányszóvivő a Független Hírügynökségnek. Szollár Domokos elmondta, hogy literenként 2-3 forinttal olcsóbban kapják tőlük az üzemanyagot, ezzel 100-150 millió forintot spórolnak meg.

Varró László az Aréna mai vendége

Varró László, a MOL vezető közgazdásza lesz az Inforádió Aréna című műsorának mai vendége. Kérdezz Te is!

Az MVM érdeklődik a gázpiac iránt, de nem tárgyal az Emfesz-el

A gázpiac érdekli a Magyar Villamos Műveket (MVM), de az EMFESZ-szel egy-másfél éve nem tárgyalt sem a földgázfogyasztók átvételéről, sem a gázkereskedő tervezett erőmű projektjébe történő befektetésről - mondta el Mártha Imre, az MVM vezérigazgatója az MTI-nek.

Itt van! - Ennyit kaszál az állam a robbanó benzinárakon

Újabb jelentős üzemanyagár emelkedésre számíthatnak az autósok január 1-től, hiszen a jövedéki adó július után ismét emelkedni fog. Az adóemeléseknek köszönhetően a költségvetés éves szinten mintegy 50 mrd Ft többletbevételhez jut.

Megkezdődött a roham! - Sorok állnak a benzinkutaknál!

Egyre több és több benzinkútnál állnak már jelenleg is nagy sorok, mivel akár 20 forintot is spórolhat literenként az az autós, aki ma éjfélig tankol benzint és nem várja meg az újévet.

MOL: még több hitel

A MOL bejelentette hogy a 2009. november 12-én aláírt "Forward Start" jellegű, rulírozó hitel összege 75 millió euróval, 525 millió euró-ra emelkedett további bankok bevonásával.

A MOL után nyomulnak az oroszok Irakban

December közepén újabb kétnapos tendert rendeztek a világ harmadik legnagyobb bizonyított kőolajkészletével rendelkező Irakban, amelynek kurdok lakta északi régiójában 2007 óta az osztrák OMV-vel együtt a Mol is érdekelt két, egyre reményteljesebb projektben.

A világ 44 kőolajvállalata ezúttal 10 kőolaj- és földgáz mező húsz évre szóló koncessziójáért szállt harcba. A kivérzett ország háborús viszonyai és a központi kormány, valamint a régiók között - részben éppen az ország energetikai kincse miatt dúló -- viszály ellenére roppant vonzónak bizonyult a lehetőség, mivel hatalmas kiterjedésű és nem túl mélyen fekvő, tehát viszonylag alacsony önköltséggel kitermelhető kőolaj lelőhelyekről van szó.

Óriási benzináremelés! - Ez már kínzás?

2010. január 1-től ismét emelkedik az üzemanyagok jövedéki adója, melynek következtében a benzin és a gázolaj adótartalma ismét emelkedik. De vajon mennyire számít magasnak európai viszonylatban a benzin 59, illetve a gázolaj 54%-os adótartalma?

A MOL-t is értesítették, de nem lesz gond január 1-től

A MOL is megkapta a hivatalos értesítést arról, hogy az orosz-ukrán viták miatt január 1-től problémák lehetnek a Barátság vezetéken érkező kőolajszállításokkal. Az MTI beszámolója szerint azonban a felek megállapodtak, így nem lesz gond a jövő év elején.

Újabb hírek a benzinárról! - Még durvább lesz a drágulás!

Bruttó 6 forinttal lesz drágább szerdán 0 órától a benzin a hazai kutakon, miközben a gázolaj ára 4 forinttal kúszik feljebb - tudta meg a Portfolio.hu.

Ez az áremelés csak az üzemanyagok tőzsdei jegyzésárainak változása miatt következik be, két nappal később (2010. január 1-én, pénteken) újra kb. 14, illetve kb. 9 forinttal drágulhat a benzin és a gázolaj a jövedéki adó emelése miatt.

2009.12.28 06:00
Kapaszkodj meg: újabb óriási benzináremelés jön!

Fizetett az INA

A MOL a korábbi bejelentésének megfelelően rendezte az INA a horvát állammal szembeni mintegy 1 mrd kunás tartozását - írja a Bloomberg.

MVM: tetszik a Fidesz-MSZP összefogás, jól halad Paks bővítése

Erős, versenyképes, stabil nyereséget termelő vállalat marad a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) azzal, hogy törvénymódosítás eredményeként az MVM csoporthoz tartozó Mavirnak nem kell eladnia a hálózatát, független rendszerirányítóként a cégcsoport része marad - nyilatkozta Mártha Imre, az MVM vezérigazgatója az MTI-nek.

2009.12.23 12:14
Botrány! Törvénybe foglalnák a magasabb áramárakat?

Kapaszkodj meg: újabb óriási benzináremelés jön!

Hatalmas, soha nem látott mértékben emelkedtek az üzemanyagárak július 1-től a jövedéki adó emelése, illetve az ÁFA kulcs 20%-ról 25%-ra való emelése miatt. Ezzel azonban még nem ért véget az autósok sarcolása, hiszen 2010. január 1-től itt az újabb jövedéki adó emelés!

Beletéptek az olajba - Meglepetés az olajkészletekben

Nem sokkal ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal a múlt heti olajkészlet adatokat. Ezek szerint a nyersolajkészletek 4.9, a benzinkészletek 0.9, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó készletek 3.1 millió hordóval estek. Az olajár az adatok hatására ugrással reagált, már 76.3 dollárnál jár a kurzus 2.5%-os pluszban.

Botrány! Törvénybe foglalnák a magasabb áramárakat?

Szokatlan egyetértésben, ritkán látott többséggel ment át múlt hét hétfőn az energetikai törvényeket módosító csomag az Országgyűlésen. A javaslatokat MSZP-s és Fideszes képviselők közösen nyújtották be, így három hét alatt már a szavazásra is sor kerülhetett. A Magyar Energia Hivatal (MEH) kb. féléve dolgozik a kötelező átvételi rendszerben termelők felülvizsgálatán, amelynek következményeként a MEH nemrég olyan bejelentést tett, ami szerint a kis kapcsoltan termelő erőművek közel fele kiesne a támogatással járó kötelező átvételi (KÁT) körből. A lobbi résen volt, és lépett. Ha nem megy másképpen, akkor törvényt ír, vagy legalábbis módosít. Aki eddig azt hitte, hogy rendeződni látszanak a KÁT-rendszer problémái, az most jól nyissa ki a szemét. Sok milliárd forintról lehet szó, és mindezt a "távhőfogyasztók érdekében" szöveg mögött kérik el.

Előre fizet az államnak az MVM

A 2009. évi nyereségből 20 milliárd forint osztalékelőleget fizet a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) a kedden megtartott rendkívüli közgyűlés döntésének megfelelően - közölte Tringer Ágoston, az MVM kommunikációs vezetője az MTI-vel szerdán.

Nem változott az OPEC kvóta

A piac szélesebb körű vártakozásainak megfelelően a kitermelési kvóta szinten tarttásáról döntött mai ülésén az OPEC. A bejelentést követően a napi csúcshoz képest a WTI árfolyama csökkenést mutatott a 73.4 dolláros szintekig.

Orosz kezek nyúltak a MOL-ba, méghozzá kesztyűben (TOP 10 sztori 2009-ben - 7.)

"Az oroszok már a spájzban vannak" címmel indult a hét a Portfolio.hu-n március 30-án, ugyanis az OMV e napon jelentette be, hogy túladott a 21.2%-os MOL-pakettjén, és a vevő pedig nem más volt, mint Oroszország negyedik legnagyobb olajvállalata, a Surgutneftegas. A nagy meglepetést keltő tranzakció nem keltett osztatlan sikert a hazai közéletben, mindenkiben megindultak a régi reflexek. A Surgutneftegasnak mindmáig nem sikerült elérnie, hogy bejegyezzék a MOL részvényesi jegyzékébe, így a hazai oljatársaság rendes éves közgyűlésén részt sem vehetett a Surgut. Az ügy azóta a bíróságra került. A MOL menedzsmentje kihasználva az alkalmat és meglévő támogatottságát, egy sor olyan alapszabály-módosítást fogadtatott el, amellyel még nehezebbé tette a MOL (irányításának) ellenséges átvételét. Lehet, hogy a tavaszi eseményektől teljesen függetlenül történt, de az elemzők szeretik a Surgut sztorihoz kötni, hogy a nyár közepén a MOL-nak meggyűlt a baja az orosz bányahatósággal, amelynek következményeként most gázturbinákat kénytelen telepíteni az oroszországi ZMB mezőnél. Az idei év eddig ismert utolsó felvonása októberben következett, amikor is a Handelsblatt azt taglalta hasábjain, hogy a Surgut esetleg kivonulna Magyarországról a MOL INA-ban lévő részesedéséért cserébe. Az értesülést/felvetést az összes érintett cáfolta, és Hernádi Zsolt a MOL elnök-vezérigazgatója később úgy nyilatkozott, hogy nem kívánják átadni a horvát olajtársaságot. A harcnak még koránt sincs vége.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.