energia

Csökkentek az olajkészletek Amerikában

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal a múlt heti olajkészlet statisztikákat. Ezek szerint a nyersolajkészletek 3.8 millió hordóval estek, a benzinkészletek 2.2 millióval emelkedtek, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó készletek pedig 1.6 millió hordóval kerültek feljebb.

Nabuccoban elsők vagyunk, Románai ma ratifikálhat

Várhatóan a jövő év első felében megnyílik a Nabucco gázvezeték potenciális szállítói számára az úgynevezett open season eljárás, amelynek során - még kötelezettség nélkül - felmérik a szállítási igényeket az évi 31 milliárd köbméter csúcskapacitásra tervezett vezetéken - jelentette be Bayer Mihály nagykövet a Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő parlamenti eseti bizottság ülésén. Magyarország eddig egyedüliként ratifikálta a július 13-án Ankarában megkötött Nabucco-egyezményt, de vélhetően a mai napon az átmeneti román kormány is törvénybe iktatja a megállapodást.

300 millió eurót ad az EIB az új vezetékre

300 millió eurót folyósít az Európai Beruházási Bank a BritNed elnevezésű, a holland és a brit elektromos hálózatokat összekötő távvezeték megépítésére. A vezetékben érdekelt brit National Grid és a holland TenneT rendszerirányító társaságok így az összes tervezett költség feléhez jutnak hozzá. A vezeték várhatóan 2011-től áll üzembe.

Döbbenet Koppenhágában: erre nem számítottak a küldöttek

Nem kis meglepetést okozott a Koppenhágai Klímacsúcson kiszivárgott "dán irat" néven elhíresült javaslattervezet, amelynek értelmében a fejlődő országok többségének is konkrét kibocsátás-csökkentési vállalásokat kellene tenniük. Ugyancsak nehezményezik az érintett szegényebb országok, hogy a klímavédelemre szánt pénzek felügyelete vélhetően elkerülne az ENSZ-től, és esetlegesen a Világbank, illetve egyéb gazdag országokat képviselő szervezetek kezébe kerülne. A fejlődő országokat képviselő diplomaták értelmezésében 2050-re az egy főre jutó kibocsátási határérték a nyugati világban közel a duplája lehetne, mint amit számukra engedélyeznének.

A horvát államügyészség vizsgálódik az INA-MOL tranzakció körül

A horvát államügyészség már november 20-a óta vizsgálja az INA és MOL közötti szerződéseket. A hatóság arra kíváncsi, hogy nem sértette-e Horvátország érdekeit az INA irányításának tavaly januári - MOL-nak történő - átengedése.

Több mint ezer önkormányzat harcol a klímaváltozás ellen

Átlépte az ezres határt a fenntartható energiaellátás mellett elkötelezett települések száma az Európai Unióban. Az ezredik város a Balti-tenger partján fekvő volt Hanza-város, Rostock lett, amelynek célja, hogy a jelenlegi 4.1 tonnás egy főre eső szén-dioxidkibocsátását 2 tonnára szorítsa le az elkövetkező évek során. Magyarországról Biharkeresztes, Budapest és Tata csatlakozott eddig az Európai Bizottság által idén indult kezdeményezéshez.

Nagy dobás az amerikai klímavédelemért

Az Obama adminisztráció bedobta a B tervet, és ezáltal érthetővé vált, hogy az amerikai elnök miért lehet ott mégis a Koppenhágai klímacsúcs legfontosabb napján. Az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) ugyanis a tegnapi napon bejelentette, hogy az üvegházhatású gázokat az emberi egészségre és jólétre ártalmasnak találja, amelynek értelmében a Szenátus előtt várakozó klímavédelmi törvénytől függetlenül a kormányzat konkrét határértékeket határozhat meg a szabályozó hatóságon keresztül. Az ügynökség megállapítása vélhetően szimbolikus okok miatt esett a Koppenhágai Csúcs nyitónapjára, amely által Barack Obama sem kényszerül "üres kézzel" megjelenni az eseményen. A tegnapi bejelentés vélhetően üzenet volt a Szenátus számára is.

Jó erősen támaszthatják az olajárat

Továbbra sem mutatnak jelentősebb hangsúlyeltolódást az olaj árfolyama szempontjából fontosabb indikátorok, és az elmúlt időszakban a világ legnagyobb olaj fogyasztójának számító Amerikában sem láttak napvilágot nagy csalódásra okot adó makroadatok. A WTI árfolyama viszont eközben technikailag fontos szinthez érkezett, mely a következő napokban is támaszként szolgálhat majd.

A horvát államfő is kivizsgálná az INA-MOL ügyletet

Stjepan Mesic horvát államfő jónak látná, ha a korrupcióellenes hivatal kikérdezné Ivo Sanader volt kormányfőt és Damir Polancec volt miniszterelnök-helyettest arról, milyen feltételek mellett adták el az INA részvényeit a MOL-nak.

Bajnai által egyszerűbben mehetnek a sérült kazetták Oroszországba

A Paksi Atomerőműben 2003-ban baleset során megsérült fűtőelemek a környezettől izolált tokokba zárva a kettes blokk pihentető medencéjében víz alatt elhelyezve várják, hogy Oroszországba szállítsák őket, elszállításuk megkönnyítésére a miniszterelnök módosított egy korábbi kormányhatározatot, amely a múlt héten lépett hatályba - tudósít az MTI.

Orosz nyomulás Magyarországon és Európában

A Malév bekebelezése, majd -- a sokmilliárdos bankgaranciára tett orosz kötelezettségvállalást feledve --, sorsára hagyása, a magyarországi földgázellátás mintegy 25 százalékát ellenőrző Emfesz botrányos eladása és máig tisztázatlan tulajdonviszonyai, a Kreml közeli Szurgutnyeftyegaz kőolajvállalat rajtaütésszerű, ellenséges tulajdonszerzése a Molban - a magyarországi orosz gazdasági expanzió három egymástól független, bár egyformán tanulságos története. Már csak azért is, mert valamennyi elgondolkodtatóan összecseng más európai országok hasonlóan keserű tapasztalataival.

Kéthónapos mélységben járt az olajár

Negyedik napja esik az olaj árfolyama, a januári szállítású WTI 2%-os csökkenéssel 73.93 dolláron fejezte be a napot a New York Mercantile Exchange-en.

Eldőlt: januártól ismét drágulhat az áram, de mégsem fog (2.)

A pénteki napon kihirdetésre kerültek a jövő évi áramárakat befolyásoló legfontosabb rendeletek. Az új szabályozás értelmében több díjelem is növekedni fog, így az átviteli-rendszerhasználati díj, valamint az egyetemes szolgáltatók maximált árrése is. Ugyancsak változás következik be a piaci beszerzési ár kalkulálásban, amely 2010-től kezdődően már nem a gázár változását, hanem a villamos energia piac alakulását fogja követni.

A becslések szerint januártól kismértékű végfogyasztói áremelkedésnek kellene bekövetkeznie, de ennek ellenére ez mégsem fog megtörténni, mert a novemberi áremelésből még maradt tér a mostani növekvő elemek ellentételezésére. Sőt, az E.ON-nál várhatóan csökkentés lesz januártól, míg a Démász esetében a jelenlegi végfelhasználói árak maradnak. Az Elmű-Émásznál csak a rendszerhasználati díjak emelkedése fog megmutatkozni a fogyasztói árakban, igaz az utóbbi két szolgáltató esetében a novemberi tarifaemelések is visszafogottabbak voltak.

Továbbra sem vonzó a MOL (Concorde)

A gyenge jövőbeli kilátások és a magas értékeltség miatt továbbra sem látszanak vonzó befektetésnek a MOL részvényei, véli Vágó Attila, a Concorde Értékpapír vezető elemzője. A részvények 2010 végi célárfolyama 15,600 forintos.

Januártól növekszik a lakossági gáz ára

Várhatóan emelkedés lesz a lakossági gázárak esetében, annak mértékét már csak az elkövetkező napok dollárforint mozgása módosíthatja. A most a Magyar Energia Hivatal bejelentése alapján közölt (mai napon érvényes árfolyamon) adatok szerint a lakossági végfogyasztói gázárak (20 m3/óra alatt fogyasztók esetében) átlagosan 5.6%-kal növekednek. A többi fogyasztói csoportban csökkenés lesz.

Startol a koppenhágai klímacsúcs - Vajon felérnek-e?

A mai napon veszi kezdetét Koppenhágában az ENSZ 15. klímacsúcsa. A december 18-áig tartó eseményen 192 ország képviselői fognak vitázni a 2012-ben lejáró Kiotói jegyzőkönyvet követő újabb, a várakozások szerint már valóban globális klímavédelmi egyezményről. Átfogó egyezmény várhatóan nem születik majd a most következő tíz nap alatt, azonban arra igen jó esély van, hogy sikerül megállapodni azokban a sarokpontokban, amelyek által a jövő évben már megszülethet a konkrét egyezmény.

Benzinárak: melegszik a pite

Bár nem jelentősen, de újra emelkedett a mögöttünk álló héten a benzin és a gázolaj ára a tőzsdén. A jövő héten a Portfolio.hu várakozásai szerint a MOL vagy megemeli kis mértékben a hazai üzemanyagárakat, vagy marad minden a régiben.

30 millió forintra bírságolta az Emfeszt az Energia Hivatal

A Magyar Energia Hivatal november 16-án 30 millió forintra bírságolta az EMFESZ Kft., mert a társaság a 2010. január hónaptól kezdődő időszakra nem mutatta be a vele szerződéses viszonyban lévő földgáz felhasználók ellátását biztosító források meglétét bizonyító megállapodásokat.

Versenybe hozzák a nyugati energiapiacokat

Vizsgálódik az németországi E.ON Ruhrgas körül az Európai Bizottság Versenyügyi Főigazgatósága azzal kapcsolatban, hogy a táraságnak nincs-e túlzott piacbefolyásoló szerepe a német gázpiacon. Neelie Kroes versenyügyi biztos az után beszélt a német társaság körüli vizsgálatról, hogy bejelentette a francia GdF által korábban benyújtott - a GdF túlzott franciaországi gázpiaci súlyát csökkenteni hivatott - cselekvési terv jóváhagyását.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.