energia

Nőtt Magyarországon a megújuló forrásból termelt villamos energia novemberben

Nőtt Magyarországon a megújuló forrásból termelt villamos energia novemberben

Tavaly novemberben 431 GWh villamos energiát termeltünk megújuló energiából. Ez 22 százalékkal magasabb, mint a megelőző év azonos hónapjában. A megújuló villamos energia 38,6 százalékát adta nap, 38,5 százalékát biomassza, 11,3 százalékát pedig szél. Az összes bruttó hazai villamosenergia-termelés 2854 GWh volt. A hazai energiatermelésre és -ellátásra vonatkozó 2021. novemberi adatok elérhetők a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) energiastatisztikai riportjában.

Riasztó előrejelzések: keservesen lassan korszerűsödnek az épületeink

Riasztó előrejelzések: keservesen lassan korszerűsödnek az épületeink

Sokszor halljuk, hogy az épületek a bűnösök (vagy inkább a használóik, lakóik) az üvegházhatású gázok kibocsátásának egy meghatározó részéért (harmadáért), mégis lassúnak tűnik az ingatlankorszerűsítések megvalósulása. Az új építéseknél a szabályok és a fejlett technológiák már biztosítják, hogy például egy új családi ház kisebb energiafelhasználás mellett "szolgálja ki" az ottlakókat, mint egy 50 évvel ezelőtt épült társa, ám az új és a régi ingatlanállomány arányát tekintve még bőven van tennivaló. A szomorú hír pedig az, hogy még a több millió forintos - ami egy család életében nem kis kiadásnak számít - teljes fűtéskorszerűsítés mellett is csak párat léptünk előre: a fosszilis tüzelőanyagok kiváltása kedvező tendencia, ám ha ez eltűnik, akkor például a villamosenergia-fogyasztása lesz nagyobb az épületnek. Amíg ezeknek nincs megújuló alapja, addig keservesen lassan haladunk csak a zöld úton.

Egyesült Államok: drágább lesz az olaj

Egyesült Államok: drágább lesz az olaj

Az amerikai energiaügyi minisztérium a Brent olajfajta idei hordónkénti árára vonatkozó előrejelzést 74,95 dollárról 82,87 dollárra emelte meg, és jövőre is magasabb árat vár az általa eddig becsültnél, 67,5 dollár helyett 68,48 dollárt.

Jogerős: a vagyonminiszternek ki kell adnia az MVM-es határozatokat

Jogerős: a vagyonminiszternek ki kell adnia az MVM-es határozatokat

Másodfokon is úgy döntött a bíróság, hogy Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszternek ki kell adnia a Magyar Villamos Műveknekkel kapcsolatos 2019-2020-as tulajdonosi határozatait - írja a Népszava. Az ügyet perre vivő Tóth Bertalan MSZP-társelnök elsősorban a Mátrai Erőmű adásvételének részletei iránt érdeklődik.

Valójában már 520-540 forint lenne a benzin ára

Valójában már 520-540 forint lenne a benzin ára

Literenként akár már 40-60 forint is lehet az üzemanyagon elszenvedett vesztesége egy-egy magyarországi töltőállomásnak - derült ki Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkárának nyilatkozatából.

Hétéves csúcsról fordult le az olajár

Hétéves csúcsról fordult le az olajár

Az olaj kedden hordónként 91 dollár körüli árfolyamra esett az Egyesült Államok és Irán közötti közvetett tárgyalások újrakezdését megelőzően, amelyek újjáéleszthetik a nemzetközi nukleáris megállapodást, és lehetővé tehetik az OPEC-termelőország nagyobb mennyiségű olajexportját.

Magyarországon nőtt az egyik legnagyobbat a naperőmű-kapacitás az EU-ban

Magyarországon nőtt az egyik legnagyobbat a naperőmű-kapacitás az EU-ban

Magyarország 2020 után 2021-ben is a tíz legnagyobb éves fotovoltaikus (PV) kapacitásbővülést produkáló európai uniós tagország között szerepel. Összességében az EU is kiemelkedő évet zárt e szempontból, és Magyarországhoz hasonlóan rekord mértékben nőtt a naperőművek beépített teljesítőképessége.

Kiszivárgott: vészhelyzeti gáz- és árampiaci terven dolgozik Brüsszel az esetleges orosz támadásra készülve

Kiszivárgott: vészhelyzeti gáz- és árampiaci terven dolgozik Brüsszel az esetleges orosz támadásra készülve

Az Európai Bizottság egy több elemű vészhelyzeti terven dolgozik arra az esetre, ha az oroszok egy esetleges ukrán támadás nyomán csökkentenék, vagy leállítanák a gázszállítást Európa felé és így még inkább az egekbe emelkednének a gázárak, azon keresztül pedig az áramárak. A Financial Times információi szerint az egyik lehetséges lépés egy árampiaci beavatkozás lenne, gyengítve a gáz- és áramárak együttmozgását. A brüsszeli vészhelyzeti tervet a jövő hónapban küldik majd ki a tagállamoknak. Frissítés: hétfőn egy brüsszeli konferencián az Európai Bizottság elnöke újra élesen kritizálta a Gazpromot, hogy nem ad el elég gázt az európai piacon a fokozott kereslet és magas árak mellett és a tartósan magas gázárak lehetőségére is figyelmeztetett.

Ha Putyin támad, a gáz mellett sok más területen is nagy bajba kerülhet Európa

Ha Putyin támad, a gáz mellett sok más területen is nagy bajba kerülhet Európa

Mivel Oroszország és Ukrajna is számos áru- és nyersanyagpiacon a világ egyik legnagyobb exportőre, így már önmagában a tartós katonai szembenállás is magasan tarthatja az év során ezen piacok árait, egy katonai összecsapás pedig az egekbe repítheti az árakat akár a fizikai áruhiány, akár a nyugati és orosz kölcsönös szankciós lépések hatására.

Napenergia: fontos szabályozás jelenik meg hamarosan

Napenergia: fontos szabályozás jelenik meg hamarosan

2022. május 2-ig megjelenik a közcélú elosztóhálózatra csatlakozni kívánó termelők, így a naperőművek számára szóló, az aktuális szabad kapacitásokról, valamint a csatlakozás műszaki és várható gazdasági feltételeiről szóló részletes tájékoztató. Az új eljáráshoz tartozó részletszabályokat rögzítő végrehajtási rendeletek megjelenését meglehetősen nagy várakozás övezi az iparág részéről, miután gyakorlatilag 1 éve nincs lehetőség csatlakozási igényt benyújtani.

A Biden kormány igyekszik csökkenteni az üzemanyagárak okozta terheket

A Biden kormány igyekszik csökkenteni az üzemanyagárak okozta terheket

Joe Biden amerikai elnök kormánya keresi a lehetőségét, hogy mérsékelje az amerikai háztartások magas üzemanyagárak okozta terheit - közölte a Fehér Ház sajtófőnöke pénteken. A Biden-kabinet szerint az olajcégek nem termelnek ki annyi olajat, amennyit tudnának.

Itt a bejelentés: az azeri gáz is megjelenhet Magyarországon a jövő év végétől

Itt a bejelentés: az azeri gáz is megjelenhet Magyarországon a jövő év végétől

"Az energiaellátás biztonságának erősítése érdekében a kormány fontosnak tartja, hogy jövő év végétől az azeri földgáz is megjelenjen a magyar piacon. Erről a vállalati tárgyalások már meg is kezdődtek" – derül ki abból a Külgazdasági és Külügyminisztérium által küldött közleményből, ami Szijjártó Péter mai bakui látogatásának fejleményeiről szól. A magyar-azeri gazdasági vegyes bizottság (GVB) nyolcadik ülését követő sajtótájékoztatón a magyar miniszter azt is ismertette a közlemény szerint, hogy 120 millió dolláros Eximbank-hitelkeretből segítenek a magyar cégek a hegyi-karabahi újjáépítésben.

Összedugták a fejüket az uniós energetikai csúcsvezetők, hogy mi az oka a sok helyen 30% feletti rezsidíj-emelésnek

Összedugták a fejüket az uniós energetikai csúcsvezetők, hogy mi az oka a sok helyen 30% feletti rezsidíj-emelésnek

Az Európában kialakult energiaár-sokk okainak feltáráshoz nem elégséges önmagában csak a villamosenergia-piaci modellek vizsgálata, hanem az is elengedhetetlen, hogy az európai földgázpiac sérülékenységének szerkezeti okait is feltárják a hatóságok – hangsúlyozta Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese az Energiaszabályozók Európai Uniós Együttműködési Ügynökségének (ACER) minapi fórumán.

Vallott a CIA: szándékos támadás betegíti Amerika befolyásos embereit

Vallott a CIA: szándékos támadás betegíti Amerika befolyásos embereit

Valószínűleg szándékos, elektromágneses impulzusfegyverekkel és / vagy ultrahang-eszközökkel elkövetett támadás okozza az amerikai diplomatákat, hírszerzőket és katonákat támadó Havanna-szindrómát – áll a CIA által vezényelt, számos másik hírszerzési szervezet és tudományos szakértő bevonásával készült friss jelentésben, melyet a Guardian szemlézett.

Ijesztő kijelentést tett Putyin, ami tartós európai gázválság felé mutat

Ijesztő kijelentést tett Putyin, ami tartós európai gázválság felé mutat

Jól tudjuk, hogy már most is rendkívül alacsony az európai gáztárolók töltöttsége és emiatt jövőre bajba kerülhetnek majd az uniós tagállamok, de Magyarország azért kivétel, mert megkötötte velünk a hosszú távú gázszerződését, amit ráadásul most növelni akar – gyakorlatilag ezt a fenyegető jelzést tette a tegnapi, Orbán Viktor magyar kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatón Vlagyimir Putyin orosz elnök, ami az európai gázválság elhúzódását vetíti előre tartósan magas gázárak mellett.

Nagy hír Paksnak: a gázt és a nukleáris energiát is fenntarthatónak minősítik az energia átmenet során

Nagy hír Paksnak: a gázt és a nukleáris energiát is fenntarthatónak minősítik az energia átmenet során

Hosszas viták után ma az Európai Bizottság arra tett javaslatot, hogy bizonyos feltételek mellett a gázt és a nukleáris energiát is minősítsék fenntartható energiafelhasználásnak az Európai Unióban. A fontos döntés az uniós taxonómia rendelet kiegészítését jelenti és azt célozza, hogy az állami és a magánszektor forrásainak bevonásával megvalósuljanak azok a szükséges beruházások, amelyek ahhoz kellenek, hogy a klímasemlegesség felé tartó energia átmenet komolyabb zavarok nélkül mehessen végbe.

Egyre aggasztóbb a helyzet, kútbezárások jöhetnek az emelkedő üzemanyagárak miatt

Egyre aggasztóbb a helyzet, kútbezárások jöhetnek az emelkedő üzemanyagárak miatt

Fogyasztói oldalról a kormány az autósok számára kedvező lépést hozott, amikor befagyasztotta tavaly az üzemanyagok árát, most viszont az olaj világpiaci árának emelkedése olyan szintet ért el, amivel a gázolaj beszerzési ára meghaladja a hatósági árat. Ez azt jelenti, hogy a kutasok dízelt drágábban vesznek, mint amennyiért el tudják adni, ez pedig a holtankoljak.hu szerint akár kútbezárásokhoz is vezethet.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss GDP-adat: visszaesett a magyar gazdaság!
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.