energia

Parragh László: a rendszerváltás óta nem látott sokkhatás érkezik

Parragh László: a rendszerváltás óta nem látott sokkhatás érkezik

Egész Európa recesszió előtt áll, ami alól Magyarország sem tudja kivonni magát, de ezt tompítani kell – mondta a Portfolio-nak adott interjújában Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a rendszerváltás sokkjához hasonlítja a jelenlegi helyzetet. A kamara célja az, hogy minél kisebb legyen a recesszió mértéke, ezért az iparvállalatok, és a termelőkapacitások megmentésére van most szükség. Az MKIK elnöke a GVI előzetes felmérései alapján ismertette, hogy a vállalatok pesszimistává váltak a kilátások kapcsán. Ami az állam helyzetét illeti, ha nem érkeznek meg az EU-források, akkor Magyarországnak devizakötvényeket kell kibocsátania. Úgy véli, óvatos, ugyanakkor előretekintő költségvetési politikát kell folytatni ebben az időszakban, ráadásul a büdzsének nincs akkora mozgástere, hogy kiterjedt munkahelyvédelmi programokat jelentsen be. Parragh László szerint az energiaárak sokkja miatt elkerülhetetlen a munkanélküliség növekedése.

Németország és Szlovénia megállapodásának örülhet Ukrajna

Németország és Szlovénia megállapodásának örülhet Ukrajna

Ljubljana 28 M-55S típusú, a Szovjetunióban kifejlesztett, de több országban gyártott közepes harckocsit küld Ukrajnának, cserében Németország a saját készletéből 35 német gyártmányú teherautót és 5 víztartályt ad Szlovéniának - közölte hétfőn a szlovén miniszterelnöki hivatal.

Orbán Balázs: Komoly problémái lehetnek Magyarországnak

Orbán Balázs: Komoly problémái lehetnek Magyarországnak

Az ukrajnai háború elhúzódásán még nyerhetnek valamit a kínaiak és az amerikaiak, de egy biztos, hogy ezen a háborún Európa már nem nyerhet - jelentette ki Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója hétfőn Pozsonyban, ahol felszólalt egy panelbeszélgetésen a Ladislav Hanus társaság által szervezett konzervatív konferencián.

Megjöttek a legújabb állami mentőprogram részletei

Megjöttek a legújabb állami mentőprogram részletei

A kormány szombaton elfogadta az energiaintenzv kis- és közepes vállalkozások mentőprogramját, melynek részleteiről a Gazdaságfejlesztési Minisztérium részéről Lóga Máté államtitkár és Gerlaki Bence helyettes államtitkár mondott részleteket egy hétfői háttérbeszélgetésen. A célzott állami programon az elmúlt hetekben intenzíven dolgoztak a tárcánál, számtalan érintett vállalkozással egyeztettek, mélyinterjúkat folytattak le, aktuális visszajelzéseket gyűjtöttek be, és a legnagyobb szervezeteket (MKIK, Kavosz, VOSZ) is bevonták. A mostani várakozások szerint a mentőöv 9-10 ezer magyar vállalkozást érinthet, és a legfontosabb célja, hogy az exportképes magyar kkv-k ne essenek ki az ellátási láncokból, mert az nagy érvágás lenne a magyar gazdaság versenyképességének.

Fordulat a hazai üzemanyagárakban, zárul az olló

Fordulat a hazai üzemanyagárakban, zárul az olló

Szeptember eleje óta folyamatos csökkenést lehetett tapasztalni itthon a piaci üzemanyagárakban, szerdától azonban ez a tendencia megtörik, ugyanis a benzin drágulni fog. A gázolaj ára ezzel szemben tovább csökken, vagyis a két üzemanyagtípus közti, rekordközeli különbség jelentősen csökkenni fog.

Franciaország hamarosan megkezdheti a földgáz exportálását Németországba

Franciaország hamarosan megkezdheti a földgáz exportálását Németországba

Franciaország várhatóan október 10-e körül kezdi meg a földgáz exportját Németországba - közölte a francia CRE energiaszabályozó vezetője, hozzátéve, hogy a felügyelet jelenleg is a határátkelőn történő áramlás megfordításával kapcsolatos tarifakérdéseken dolgozik.

Milyen árstop? Hamarosan jöhet a 480 forintnál is olcsóbb benzin

Milyen árstop? Hamarosan jöhet a 480 forintnál is olcsóbb benzin

Szombaton az iparági várakozásokkal ellentétben meghosszabbították az üzemanyagár-stopot, a hazai fogyasztók jelentős része legalább az év végéig 480 forintos literenkénti benzin-és gázolajáron tankolhatnak a magyar kutakon. A döntés várható hatásairól, az üzemanyaghiány lehetőségéről és a benzinkutak kilátásairól Egri Gábort, a Független Benzinkutak Szövetségének elnökét kérdeztük, a szakember az árstop benzinkutakra és üzemanyagellátásra gyakorolt hatása mellett a globális energiapiaci kilátásokról is beszélt. A szövetség elnöke többek között azt is kiemelte, hogy a fenyegető globális recesszió a kínálati és a keresleti oldalról is az energiaárak letörését vetíti előre, és amennyiben a forint nem gyengül kritikusan sokat a vezető devizákkal szemben, akkor az a forgatókönyv is megvalósulhat, hogy nem a kormánynak kell kivezetnie az árplafont, hanem a piac megoldja magától és 480 forintos literenkénti ár alá csökken a benzin és a gázolaj ára is Magyarországon.

Rezsicsökkentés: Szeptember második felétől küldik az új szabályok szerinti energiaszámlákat a mikrovállalkozásoknak

Rezsicsökkentés: Szeptember második felétől küldik az új szabályok szerinti energiaszámlákat a mikrovállalkozásoknak

A vállalat hétfői közleménye szerint az augusztus elején életbe lépett rezsiszabályok miatt az elmúlt egy hónapban a számlázási informatikai rendszer gyors és teljes átalakítása vált szükségessé a lakossági és a nem lakossági ügyfelek esetében is. Az informatikai fejlesztés folyamatos, több lépcsőben történik, az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő mikrovállalkozásoknak szeptember második felében érkeznek az új rezsicsökkentési szabályoknak megfelelő számlák.

Franciaországban újranyitnak az energiaárak emelkedése miatt bezárt uszodák

Franciaországban újranyitnak az energiaárak emelkedése miatt bezárt uszodák

Újranyit Franciaországban az a harminc nyilvános uszoda, amelyeket két héttel ezelőtt azért zárt be az üzemeltető vállalat, mert nem tudta kifizetni a többszörösére emelkedett energiaárakat - írja az MTI. Az önkormányzati beavatkozás azért is érdekes, mert Magyarországon is komoly veszély fenyegeti a magas energiaárak miatt a sportlétesítményeket.

Cser-Palkovics András: Nincsen tabu, minden intézkedést készek vagyunk meghozni

Cser-Palkovics András: Nincsen tabu, minden intézkedést készek vagyunk meghozni

Nincsen tabu – jelentette ki Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András a vg.hu azon kérdésére, hogy áldozatul eshet-e a takarékossági intézkedéseknek az adventi díszkivilágítás. Olyan település is van már Magyarországon, ahol eldőlt, a takarékosság jegyében idén nem kapcsolják fel az adventi fényeket.

Olyan áremelkedés jön, amit elképzelni sem tudunk: megfizethetetlen lesz a zöldség és a gyümölcs?

Olyan áremelkedés jön, amit elképzelni sem tudunk: megfizethetetlen lesz a zöldség és a gyümölcs?

Igencsak rájár a rúd az idén a hazai agráriumra, mivel Magyarországot idén történelmi aszály sújtotta, a hírek pedig sokszor rendkívül borús képet festettek elénk a hazai növénytermesztés állapotáról. Ez alól a kertészeti ágazat sem képez kivételt, amelynek az energiaárak emelkedésével is meg kell küzdenie. De hogy milyen évet tudhat magáénak a zöldség- és gyümölcstermesztés, és jelenleg milyen kihívások okozzák a legnagyobb fejtörést, erről a Portfolio-nak a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adott valósághű képet. A szakmai szervezet megerősítette, hogy a málna termőterülete valóban csökkenést mutat az elmúlt 20 évben, de azt is hozzátették, hogy a bogyós gyümölcsöt egyelőre még ne temessük el. Az időjárás változása miatt új kultúrák válnak termeszthetővé, továbbá egyetlen kertészeti kultúra sem fog eltűnni, mivel a klimatikus viszonyokhoz lehet alkalmazkodni technológiai fejlesztésekkel, azonban az áremelkedés - ahogy érezzük is - elkerülhetetlenné válik, de azt is elárulták, hogy elsősorban nem a termelői árak változása miatt.

Begyorsult az esés a gázpiacon

Begyorsult az esés a gázpiacon

A hét első két napján úgy tűnt fellélegezhetünk, hiszen jelentősen enyhülni látszott a gázpiaci nyomás, a keddi mélyponton már egészen a 180 eurós szintekig zuhant a gáz ára, azonban ez a szint, valamint a tény, hogy nem tudtak az Európai Uniói tagállamai érdemben előrelépni az energiaválság kezelésének irányairól a spekulánsoknak is teret adhatott, így a keddi mélyponttól nézve közel 50 eurós volt a pozitív irányú elmozdulás. Végül szerda este került bejelentésre Brüsszelben az úgynevezett vészhelyzeti energiacsomag, amely nem hozott érdemben előrelépést, így tovább emelkedett a gáz ára,  tegnap azonban megérkezett a korrekció, mely során közel 30 euróval került lejjebb a jegyzés. Ehhez képest ma relatíve mérsékelt mozgásokat lehetett látni a nap első részében, majd dél felé közeledve beindult az esés, végül a záráshoz közeledve 10 százalék feletti mínuszba került a gázár.

Durván megütötték a Molt

Durván megütötték a Molt

Jelentős mínuszba került ma délután a Mol árfolyama, amelyben technikai tényezők mellett többek között az is szerepet játszott, hogy az Erste jelentősen visszavágta a részvényre vontakozó célárát, valamint az ajánlását is vételről tartásra módosította.

Szeptember végén vásárolhatja fel a francia kormány az EDF-et

Szeptember végén vásárolhatja fel a francia kormány az EDF-et

A francia kormány várhatóan szeptember végéig elindítja az EDF felvásárlását, miután a nehéz helyzetben lévő energiaipari óriáscég ajánlati árának tisztázása miatt a felvásárlási folyamat némi késedelmet szenvedett - mondta el három forrás a Reutersnek.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.