Elmondta Ukrajna, hány települést foglaltak vissza
Hanna Maljar ukrán védelmiminiszter-helyettes hétfőn azt mondta, összesen már nyolc települést szereztek vissza az ellentámadás két hete során, utoljára Pjatihatki falut – írja a Reuters.
Hanna Maljar ukrán védelmiminiszter-helyettes hétfőn azt mondta, összesen már nyolc települést szereztek vissza az ellentámadás két hete során, utoljára Pjatihatki falut – írja a Reuters.
Margo Grosberg tábornok, az észt hírszerzés vezetője pénteken kijelentette, ezen a héten nem lesznek támadó műveletek az ukránok részéről – írja az eer.ee.
A közösségi médiában terjed egy felvétel arról, ahogy valószínűleg Zaporizzsja megyében az ukrán erők aknamentesítő rendszerrel tisztítják meg maguk előtt az utat.
A brit védelmi minisztérium vasárnap is közzétette hírszerzési jelentését.
Ma is közzétette a napi jelentését a brit védelmi minisztérium, amelyben ezúttal a orosz harci helikopterek újfajta szerepéről értekeztek.
Oroszország bejelentette, hogy mindössze három hónapon belül választásokat tervez tartani Ukrajna megszállt részein, ezzel jelezve, hogy ő irányít, még akkor is, amikor az ukrán ellentámadás egyes területeken visszaszorította erőit - írja a Reuters.
A frontvonal több szakaszán támadnak az ukrán fegyveres erők. A legnagyobb nyomás Donyec megye nyugati részére helyeződik, az ukránok nyilvánvalóan Melitopol / Bergyanszk felé akarnak előre nyomulni. Érdemi áttörésről továbbra sincs hír, a harcok továbbra is Makarivka térségében a legnagyobbak. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Videót töltött föl az Ukrajna oldalán harcoló, többnyire grúziai / georgiai önkéntesekből álló Kaukázusi Légió egy Oroszországtól zsákmányolt, ukrán jelzésekkel ellátott BMD-4M típusú harcjárműről.
Továbbra is heves összecsapásokról érkeznek hírek az ukrán ellentámadás kezdete után másfél héttel. Az ukránok egyelőre kis területi nyereségekről tudnak beszámolni. Közben megérkeztek az orosz taktikai atomfegyverek Fehéroroszországba.
Biztosítani kell, hogy amikor a háború véget ér, megfelelő helyzet álljon elő Ukrajna biztonságának szavatolásra, valamint arra, hogy Oroszország ne indíthasson ismét támadást szomszédjai ellen - jelentette ki a NATO főtitkára szerdán Brüsszelben.
Friss felvételek érkeztek arról, hogy az ukrán haderő két járműve ütközik menekülés közben.
Ma reggelre állítólag ismét visszafoglalták az ukrán fegyveres erők a Donyec megye nyugati részén található Makarivkát, ezzel a kistelepülés már ötödször cserélt gazdát 48 óra alatt.
Az ukrán ellentámadás veszteségei ellenére óvatosságra inti az orosz vezetőket és Moszkva támogatóit Jevgengyij Prigozsin, a Wagner csoport vezetője.
Keddre virradó éjjel ismét légicsapások érték Kijevet, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szülővárosát, Krivij Rihet. Közben folytatódik az ukrán ellentámadás Zaporizzsja és Donyeck megyékben. Cikkünk folyamatosan frissül.
Vlagyimir Rogov, az Oroszország által beiktatott Zaporozzsjai régió kormányzója elismerte, valóban életét vesztette egy orosz tábornok a kedd reggeli ukrán rakétacsapás során - számolt be róla a Reuters.
A közösségi médiába került fel a felvétel, amin egy német gyártmányú Bergepanzer 3 páncélozott műszaki mentőjármű vontat a harctér közelében egy lánctalpát elveszített Leopard 2A6 harckocsit.
Az Egyesült Államok akár 325 millió dolláros további katonai segélyt nyújt Ukrajnának, amely többek között további M2 Bradley lövészpáncélosokat és Styker páncélozott csapatszállító harcjárműveket is tartalmaz – számolt be róla a Voice of America.
Több mint egy hete zajlik az ukrán haderő régóta ígérgetett ellentámadása: az első napok nehézségei után szivárognak a hírek most már kisebb sikerekről is. Nézzük meg, hogy állnak most a katonai műveletek a frontvonal három szakaszán.
Továbbra is intenzív harcok zajlanak az ukrajnai háború frontszakaszain. Mind az orosz, mind az ukrán fél rendszeresen számol be harctéri sikerekről. Az orosz haderő nemrég két brit katonai jármű, egy Husky és egy Mastiff MRAP zsákmánnyá tételéről, az ukrán haderő egy tavaly modernizált T-80BVM harckocsi elfoglalásáról töltött fel videót.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő esti videóüzenetében azt mondta, a harcok súlyosak, de az ukrán erők haladnak előre, és területeket szereznek vissza – írja a CNN.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?