Csökkenti jelenlétét a Gázai övezetben az izraeli hadsereg, ezzel a Hamásznak lehetősége lesz arra, hogy ismét felépítse katonai képességét a térségben – írja friss elemzésében az Institute for Study of War (ISW).
Jól teljesítettek decemberben a tőkepiacok: a részvényárfolyamok emelkedésnek indultak, és bár van arra esély, hogy januárban is folytatódhat ez az emelkedés, az alapkezelők többsége szerint a növekedés később kifulladhat. Ennek az az oka, hogy bár az amerikai gazdaságról pozitív hírek érkeztek, a „puha landolás” esélye továbbra sem túlságosan magas. Emiatt több portfóliómenedzser is inkább elfordult a részvényektől, és biztonságosabb eszközökben helyezte el a pénzét.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a VIG Alapkezelő írását olvashatják:
Több napnyi információs csend után újabb jelentést adott ki a brit védelmi minisztérium hírszerzési osztálya az ukrajnai háborúról. A tegnapelőtti, Feodoszija elleni támadásról írnak.
Az idei év egyik legfontosabb globális gazdasági fejleménye a kínai növekedés lassulása volt, amely amellett, hogy a fejlett világ nagy részében is éreztette a hatását, a globális súlypontokkal kapcsolatos várakozásokat is átrajzolta. Ma már nem gondolják úgy a közgazdászok, hogy Kína rövid időn belül a világ legnagyobb gazdaságává válik, és a fejlett státusz eléréséről szőtt kínai álmok az idei fejlemények után sokkal távolabb kerültek.
A vártnál nagyobb mértékben élénkülhet a fogyasztás, az EU-val történő kiegyezés után gyorsan lehívhatjuk a felszabaduló forrásokat, miközben a külső környezet is kedvezőbb lehet – csak néhány a több pozitív kockázat közül, amely a 2024-es évet övezi a magyar közgazdászok szerint. Ha az optimista szcenáriók válnak valóra, a magyar gazdaság növekedése nagyobb lehet a vártnál, az infláció gyorsabban csökkenhet, mint azt most gondoljuk.
A nagy nyelvi modellek gyakran nem tudnak válaszolni a vállalati pénzügyi beszámolók alapján feltett kérdésekre, állapították meg a Patronus AI nevű startup kutatói.
Az Európai Központi Bank (EKB) mai kamatdöntése előtt európai banki közgazdászokat kérdeztünk arról, hogy milyen kamatkilátásokra számítanak 2024-ben. Az elemzők véleménye megoszlott arról, hogy mennyit vághat jövőre a jegybank, de abban egyetértenek, hogy a piaci várakozások elszálltak a valóságtól. Emellett kérdeztük őket az inflációs és a növekedési kilátásokról is, valamint kíváncsiak voltunk arra, hogy az egymást érő válságok milyen tartós hatást okoztak a kontinens gazdaságának. Az elemzők azt is elárulták nekünk, hogy Európának több integrációra lenne szüksége ahhoz, hogy növekedésben felvehesse a versenyt az Egyesült Államokkal.
A kereskedés előtti adatok alapján nagy eséssel indíthatják a napot a Pfizer részvényei, miután a gyógyszeripari vállalat felülvizsgálta a 2024-re vonatkozó előrejelzését: elsősorban a koronavírus-vakcinák és a vonatkozó kezelések iránti csökkenő kereslet miatt a vállalat által frissen közölt profit- és bevételi előrejelzések jócskán elmaradnak az elemzői várakozásoktól. Érkezett a befektetők számára kedvező hír is, bár ez egyelőre nem úgy néz ki, hogy ez meghatotta volna a piacokat: a vállalat kiterjesztette a költségmegtakarítási programját.
A kínai értékpapír-felügyelet új szabályok bevezetését szorgalmazza a befektetési alapok kereskedési jutalékának csökkentése és az érdekellentétek kezelése érdekében.
Egész héten gyengülés jellemezte a forint árfolyamát, melynek nyomán az euróval szembeni jegyzések a 378-as szintről a 383-as szint közelébe emelkedtek. Péntek délután, a legjobban várt külföldi makrogazdasági adat hozott nagyobb mozgásokat a devizapiacon, ám a forint érdekesen mozgott a délutáni órákban. Külföldről és belföldről ugyanis egymással ellentétes hatású hírek jöttek, amelyek megrángatták a kurzust.
A legfrissebb inflációs adatok nyomán a hazai gazdasági elemzők még óvatosságra intenek, mivel több kockázat is jelen van még a gazdaságban. A mostani, a várakozásoknál kedvezőbb 7,9 százalékos adatban szerepe van szerintük a visszaeső lakossági keresletnek. A szakértők nem várják, hogy a Magyar Nemzeti Bank változtatna a kamatpályán a vártnál alacsonyabb szint miatt.
Tom Lee, a Fundstrat Global Advisors elemzési vezetője szerint az S&P 500 index 2024 végére 5 200 pontig emelkedik a csökkenő infláció és az alacsonyabb kamatok miatt - közölte a MarketWatch.
A gyötrelmes tavalyi év után az idei részvénypiaci sztori a feltámadásról szólt az Egyesült Államokban, hiszen a mérséklődő infláció, a magas kamatokat a vártnál jobban elviselő gazdaság, és a mostanra eluralkodó narratíva a kamatemelési ciklus végéről meghozta a befektetők étvágyát a kockázatos eszközök iránt. Az idei kép tehát egyértelműen pozitív, viszont sokkal izgalmasabb, hogy mi várhat az amerikai részvénypiacra 2024-ben. Épp most van az az időszak, amikor a nagy Wall Street-i elemzőház közzéteszik a friss várakozásaikat, ezeket gyűjtöttük össze.
Kína az Övezet és Út kezdeményezés (Belt and Road Initiative – BRI) segítségével az afrikai kontinens egyik legfontosabb szereplőjévé vált. Hatalmas kereskedelmi partnerré lépett elő, miközben a védelmi-biztonsági kapcsolatokban is kiemelkedően fontos lett Peking. Mivel jelentős mennyiségű fegyvert is eljuttat a térségbe, ezért képes lehet az instabillá vált területek békéjét is elősegíteni – számolt be a South China Morning Post.
A Duna House múlt csütörtökön tette közzé harmadik negyedéves számait, amelyeket a Concorde most friss elemzésében értékelt. Az elemzőház összességében pozitív véleményt fogalmazott meg az ingatlancégről, célára pedig továbbra is felülvizsgálat alatt van.
A török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu - TÜIK) hétfőn ismertetett adatai szerint az éves fogyasztói áremelkedés mértéke novemberben 61,98 százalékra, tavaly december óta a legmagasabbra emelkedett az októberi 61,36 százalékról. Elemzői várakozások átlagában azonban még magasabb, 63,0 százalékos novemberi éves infláció szerepelt.
Bő két év után újra véleményt mondott a Magyar Telekom részvényéről a vállalatot követő cseh Wood & Company elemzője, aki rendkívül magas célárat határozott meg a vállalat papírjára a remekül sikerült harmadik negyedéves gyorsjelentést követően.
Rég nem látott gazdasági nehézségekkel szembesülünk világszerte, de milyen hatással lesz ez Magyarországra 2024-ben? Egyebek mellett erre a kérdésre keressük a választ december 7-én, idei utolsó Portfolio Signature klubunkon.
Az orosz csapatok „taktikai szempontból előnyös” pozíciókat vettek fel Robotine térségében, szép lassan elkezdték visszavenni azokat a területeket, melyeket elvesztettek a település körül az ukrán nyári offenzíva során – írja friss elemzésében a Rybar.