Véget ért a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén október elején kitört, az afrikai ország történetében immár tizenharmadik ebolajárvány - jelentette be csütörtökön a kongói egészségügyi minisztérium. A járvány legutóbbi hulláma Észak-Kivu tartományban ütötte fel a fejét. Tizenegy ember fertőződött meg, hatan közülük elhunytak a kórban.
Lengyelországban is azonosították a koronavírus omikron változatát, az első ismert fertőzöttet, a dél-afrikai Lesotho 30 éves, jó egészségi állapotú állampolgárát egy betegszállóbán elkülönítették - közölte csütörtökön a lengyel egészségügyi tárca.
Robbanásszerűen nő a magánellátó intézmények száma, senki nem látja, hol van ennek a mennyiségi gyarapodásnak a vége. Ezt a folyamatot elsősorban az állami ellátásból kiszoruló, egyre nagyobb kereslet generálja. De vajon van-e akkora fizetőképes kereslet, hogy az egyre dráguló magánklinikákat eltartsa? Dr. Papik Kornél, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak arról beszélt, mindenki meg akar gyógyulni, ha valaki nem kapja meg a kezelést a közellátásban, szükség esetén akár elkezd spórolni, hogy privát szolgáltatóhoz tudjon fordulni. Egyre nő azon páciensek száma is, akik a műtéti beavatkozásokat is inkább magánintézményekben szeretnék lebonyolítani. A szakember kitért arra is, amióta érvényben van a jogállási törvény, és amikor éppen nincs felmondási tilalom, a korábbinál sokkal több szakdolgozó jelentkezik hozzájuk, ugyanakkor nem könnyű igazán jó szakembereket találni.
A Microsoft olyan specifikus iparági szereplőket fog megcélozni új termékeivel, amelyek eddig le voltak maradva a korszerű szoftverek implementációjában.
Az előzetes bizonyítékok azt mutatják, hogy a COVID-19 oltások kevésbé hatékonyak az omikron koronavírus-változathoz kapcsolódó fertőzések és annak átadása ellen, amely szintén nagyobb kockázatot jelent az újrafertőződésre - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet.
A Hong Kong-i Egyetem friss kutatása szerint az omikron variáns 70-szer gyorsabban terjed, mint az eredeti törzs, de jelentősen kisebb arányban okoz súlyos lefolyást – számol be a hírről a Bloomberg.
Megállapodás született Tunéziával a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről, így csütörtöktől a koronavírus ellen beoltott magyar állampolgárok a vakcina típusától függetlenül negatív PCR-teszttel szabadon beutazhatnak az országba - jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Tuniszban.
A római kormány rendelkezése szerint december 15-től kötelezővé vált az emlékeztető oltás felvétele az egészségügyben, az oktatásban és a rendfenntartó erőknél dolgozók számára, utóbbiakat ráadásul szolgálati fegyverüktől is megfoszthatják, ha nem veszik fel a vakcina újabb adagját.
Meghaladta a 800 ezret a koronavírusban elhunytak száma az USA-ban, és ami még szomorúbb, hogy ebből 200 ezer haláleset a vakcinák rendelkezésre állását követően történt – számol be a hírről a The Guardian.
A gyorsan terjedő omikron variáns magyarországi megjelenése azt jelenti, hogy az 5. járványhullám már akár az idén elindulhat - nyilatkozta Rusvai Miklós az RTL Klubnak. A szakértő szerint ugyanakkor ez egyáltalán nem biztos, hogy olyan rossz.
Oltottságtól függetlenül, az összes EU-s tagállamból, így a Magyarországról érkezőknek is kötelezővé válik a negatív teszteredmény felmutatása az Olaszországba történő belépéshez december 16-tól - rendelkezett kedden a római egészségügyi miniszter.
Magyarországon is megjelent az omikron covid-variáns, amely egyre több országban tarol. A szakértők között nincs egyetértés az omikron variáns jelentette fenyegetés kapcsán: vannak akik szerint a járvány végét, míg más szakértők szerint az 5. hullámot hozhatja el a szupervariáns. Mutatjuk, mit érdemes tudni az új variánsról, mit tudunk az omikron variáns eredetéről, az omikron variáns tüneteiről, illetve az oltások omikron variáns elleni hatékonyságáról.
Oroszország az előírások különbözősége miatt még nem bocsátott minden információt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rendelkezésére a Covid-19 elleni orosz Szputnyik V vakcina engedélyezéséhez - ismerte el Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.
A Pfizer koronavírus-vakcinájának két adagja 70 százalékos védelmet nyújtott a kórházi kezeléssel szemben Dél-Afrikában az elmúlt hetekben, állapította meg a kedden közzétett, az omikron lehetséges hatásáról szóló nagyszabású, valós körülmények között végzett tanulmány, írja a Reuters.
Az omikron vírusvariáns által okozott megbetegedés tünetei mások lehetnek, mint amilyeneket a delta variáns okoz, írja az Independent. Sok esetben hasonlítanak az új mutáció tünetei a náthához, ezért nehéz azokat felismerni.
Interjút adott a Világgazdaságnak Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke, aki a lapnak beszélt az ellátás nehézségeiről, a kórházak leterheltségéről, az intézmények finanszírozási helyzetéről, és arról is, hogy mennyibe kerül egy covidos beteg ellátása.
Félmilliárdnál is több ember süllyedt mélyszegénységbe az elmúlt egy évben, a koronavírus-járvány csúcsán, mert saját zsebből kellett állnia az egészségügyi kiadásait - közölte vasárnap a Világbank és az Egészségügyi Világszervezet (WHO).