Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében 11 milliárd forintot fordít a kormány kórházépületek felújításának és építésének tervezésére - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Korai még nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet hirdetni a Kínában megjelent és több országra átterjedő koronavírus miatt - közölte csütörtökön Genfben az Egészségügyi Világszervezet. A koronavírus okozta tüdőgyulladásban eddig több mint 600 ember betegedett meg, a fertőzésnek 17 halálos áldozata van.
Jelenleg kicsi a valószínűsége annak, hogy a tüdőgyulladást okozó új koronavírus valamely EU-tagállamban is felbukkanjon, bár a január végi kínai újévi ünnepségek miatt jelentősen nő majd a Kínába tartó és a Kínán belüli utasforgalom, és ezzel növekszik a kockázat - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtökön az MTI-vel.
Még nem lehet sokat tudni az új koronavírus karakterisztikájáról, de feltehetőleg a legrosszabb még csak most jön – mondták el elemzők a CNBC-nek nyilatkozva. Hozzátették, hogy több százmillió kínai kelhet útra az ünnepekre, ami rendszerint a legnagyobb népmozgás a földön.
Lezárták a tüdőgyulladást okozó új koronavírus-járvány kiindulópontjának számító közép-kínai Vuhan tömegközlekedési hálózatát, a hatóságok egyben felszólították a lakosokat, hogy ne hagyják el a várost a fertőzés terjedésének megelőzése érdekében - közölte a kínai sajtó helyi idő szerint csütörtökön.
Négyszáz fölé nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma Kínában, ahol a járvány már az ország 13 régióját elérte - közölte a Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedd este.
Az emberi immunrendszer egy frissen felfedezett eleme felhasználható arra, hogy egyszer a "rák sok fajtáját gyógyíthassa" - számolt be róla a BBC hírportálja.
A szívelégtelenségben szenvedő betegek kockázatbecslését segíti a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján kifejlesztett, mesterséges intelligencián alapuló, új rizikóbecslő rendszer. Az egyetem 250 éves jubileumának tiszteletére SEMMELWEIS-CRT score-nak elnevezett döntéstámogató rendszer a betegek klinikai adatai alapján nyújt segítséget a kezelőorvosnak a magasabb halálozási kockázattal bíró, következésképpen szorosabb utánkövetést igénylő szívelégtelen betegek azonosításában. A rizikóbecslő rendszert az elmúlt húsz év során speciális eszközös terápián (szív működését újraszinkronizáló terápia – CRT) átesett szívelégtelen betegek adatai alapján fejlesztették ki. A klinika igazgatója, Dr. Merkely Béla rektor vezetésével megvalósult projekt eredményeiről a világ első számú kardiológiai folyóiratában, az Európai Szívgyógyászati Társaság hivatalos tudományos lapjában jelent meg publikáció.
Hat szervezett bűnözői csoportot számoltak fel, 112 házkutatást végeztek, 48 embert vettek őrizetbe és 2,6 millió euró (több mint 870 millió forint) értékben foglaltak le gyógyszereket a MISMED nevű nemzetközi akció keretében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.
Már négy halálos áldozata van az új koronavírusnak és ma reggel a hatóságok bejelentették, hogy Ausztráliában is megjelent a vírus, egy Vuhanból érkező férfinél azonosították a fertőést. A hír hatására Ausztrália elkezdi ellenőrizni egyes Kínából érkező repülőjáratokat és felhívja a Vuhanba készülő lakosok figyelmét arra, hogy fontoják meg az utazást.
Megerősítette a Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság, hogy a tüdőgyulladás-járványt okozó új koronavírus emberről emberre terjed - jelentette hétfőn a Hszinhua kínai hivatalos hírügynökség.
Rendesen felkavarta a Magyar Orvosi Kamara az állóvizet a múlt heti javaslataival, amivel az egészségügyi béreket rendezné és büntethetővé tenné a hálapénz gyakorlatát. Mostanra ugyanis az egészségügyi vezetés és az érdekképviseletek is megszólaltak a témában.
A Dél-budai Centrumkórház létrehozása mérföldkő és hiánypótló a magyarországi egészségügy történelmében. Az intézmény tervezett elhelyezése – a sürgősségi betegellátást az egyik legfontosabb szempontként figyelembe véve – egyértelműen megfelel a mai kor kórházépítéseinek, a világban uralkodó legmodernebb építészeti trendnek. Minden egyes akadályozó beavatkozás hónapokkal, vagy akár évekkel is visszavetheti a szuperkórház átadását. Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott írását közöljük.
Évente nagyjából kétmilliárd forintból szüntetnék meg a CT- és MR-várólistákat Budapesten a daganatgyanús megbetegedések esetében - mondta a főpolgármester pénteken Budapesten
Miközben 2019-ben a gazdaság növekedése minden várakozást felülmúlt és a kormány a költségvetés méretes mozgásterét látva az év végén látványosan szórta a pénzt, addig a kórházakra és a szektor beszállítóira rájár a rúd. Úgy tűnik, elfogyott a kormány türelme, megelégelte a minden évben újratermelődő kórházi adósságot és magyarázatot, de még inkább bűnbakokat keres. De miért épp most keményített be a kormány, mi lehet a valódi szándéka és ezek fényében mi vár az ellátó intézményekre és végső soron betegekre? A legfontosabb kérdésekre adunk választ az ágazatban érdekelt szereplőkkel történt beszélgetéseink alapján, lehántva a politikai üzengetést és adok-kapokot.
Az Európai Unióban Hollandiában a legalacsonyabb az átlagos kórházban töltött napok száma, míg Magyarországon volt a legmagasabb a legutolsó összehasonlítható adatok szerint.