Évente 400 ezren halnak meg előbb Európában a légszennyezettség miatt
Világszerte 4,5 millió idő előtti halálesetet okoz évente a légszennyezettség, amely ráadásul évente 2900 milliárd dolláros terhet ró a gazdaságokra.
Világszerte 4,5 millió idő előtti halálesetet okoz évente a légszennyezettség, amely ráadásul évente 2900 milliárd dolláros terhet ró a gazdaságokra.
2020 első néhány hete egyértelműen az állami egészségügy helyzetéről szólt Magyarországon. Nagyon úgy tűnik, hogy a kormány nekifog az ellátórendszer átalakításának, de közben 140 milliárd forintért tervezi felújítani az állami intézmények váróit, kórtermeit, és a Pénzügyminisztériumban folynak a kemény tárgyalások a kórházi beszállítókkal. Összefoglaltuk és értékeltük, hogy milyen következményei lehetnek a kormány terveinek. A közfinanszírozott egészségügyben zajló és felpörgő folyamatok a magánegészségügyben érdekelt szolgáltatócégek számára sem mellékesek, a betegekért, munkaerőért folytatott verseny szempontjából.
Szerdán zajlik a Magyar Kórházszövetség "Kórházi fertőzések - beszéljünk róla" című konferenciája, ahol az eredeti tervek szerint előadást tartott volna Müller Cecília országos tisztifőorvos, valamint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ több illetékese is szerepelt a programban. Az EMMI-hez tartózó háttérintézmények szakemberei azonban a konferencia előtt nem sokkal lemondták részvételüket.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elkészítette az egészségügyi ellátórendszer átalakításához szükséges első jogszabály-módosításokat. Ha a kormány elfogadja a javaslatokat, érdemben változhat meg az állami intézményrendszer és ezzel megítélésünk szerint a kormány rendkívül fontos, az egészségügy jövőjét meghatározó, régóta várt folyamatot indít el. A Portfolio birtokába került 28 oldalas anyag indoklása meglepő őszinteséggel beszél a jelenlegi rendszer strukturális hibáiról, finanszírozási hiányosságairól és több ponton kezdeményez beavatkozásokat a struktúraváltás érdekében. Megítélésünk szerint azonban bizonyos esetekben irreális ütemtervet fogalmaz meg és nagy súlyt kap az intézményvezetők elszámoltathatóságának kérdése.
Ritkán látott, egységes fellépés keretében üzentek a kormánynak az egészségügyi beszállítók szakmai szervezetei a kórházi adóssággal kapcsolatban. Fontos tényekre hívják fel a kormány figyelmét és égető kérdéseket tesznek fel a kabinetnek.
2015 és 2018 között a Miniszterelnöki Kabinetiroda számtalan közvélemény-kutatást végzett az állampolgárok hangulatának szondáztatására. Ezek közül kifejezetten érdekes, ami az egészségügyet vizsgálta.
Több mint ezer tudós építette fel a daganatos betegségek eddigi legteljesebb profilját. A korszakalkotó tanulmány teljesen megváltoztathatja a rák kezelését - adta hírül a BBC News.
140 milliárd forintot tervez elkölteni a kormány az egészségügy számára, örülhetnénk is ennek a hírnek, de nem tudunk. Árnyalja a képet ugyanis, hogy a nagy egészségügyi tatarozás minden más egészségügyi kiadást felülírhat. Elmondjuk, mi lehet ennek az ára.
Jobb információmegosztást sürgetett kedden Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a Kínában megjelent új koronavírusról valamennyi egészségügy-miniszterhez intézett levelében, és bejelentette, hogy nemzetközi szakértőkből álló csoportot küld Kínába, hogy segítsenek ottani kollégáiknak.
A rákellenes világnap alkalmából készített egyetlen ábrát az Eurostat, amivel Magyarország sajnos nem büszkélkedhet. Élen járunk a rákos halálozások számában.
Az Európai Unión belül Magyarországon a legmagasabb a diagnosztizált daganatos megbetegedések száma a 2018-as adatok alapján. Bár világszerte emelkedik a rákos megbetegedések száma, az egyre hatékonyabb terápiáknak és diagnosztikának köszönhetően a folyamatosan javuló túlélési esélyek mégis egy reménytelibb jövő felé mutatnak. Nemzetközi tapasztalatok szerint a betegek széles köre számára gyorsan, egyszerűen elérhető innovatív terápiák mellett az onkológiai betegutak összehangolása segíti látványosan a gyógyulási esélyeket.
Majdnem a kétszeresére nőhet a rákos esetek száma a világon húsz év alatt az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) nemzetközi rákkutatási szervezete (IARC) friss jelentése alapján. Az IARC ötévente készíti el világjelentését.
Világszerte 100 beteg csecsemő és kisgyermek juthat hozzá ingyen a világ legdrágább gyógyszeréhez a Novartis svájci gyógyszergyártó révén, amely sorsolással dönti el, hogy ki kapja meg az SMA (gerincvelői eredetű izomsorvadás) kezelésére szolgáló készítményt.
A kínai Vuhanból indult koronavírus terjedésétől hangos a média, a világ több pontján azonosítottak már a vírussal fertőzött betegeket, a Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön a tüdőgyulladás-járványt, amelybe eddig több száz ember halt bele a hivatalos beszámolók szerint. A koronavírus tombolása által sújtott terülekről mutatunk most egy rövid zanzát.
A hét elején elindultak a tárgyalások a legnagyobb kórházi beszállítók és a kormányzati tárgyalócsapat között – tudta meg a Portfolio. A Pénzügyminisztérium vezetésével a kormány képviselői azt ajánlották fel a cégeknek, hogy ha lemondanak a tőkekövetelésük 20%-áról, akkor azonnal megkapják a fennmaradó 80 százaléknyi összeget.
Több tényező egyszerre feszíti szét az egészségügyi rendszereket és igaz ez Magyarországra is. Az egyik ilyen, amiről idehaza kevés szó esik: a társadalom idősödése. Bodrogi József egészségügyi közgazdász a Portfolio-nak adott interjújában ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy nagyon kevés figyelmet fordítunk az élet utolsó szakaszára és annak egészségügyre gyakorolt hatására. Szerinte Magyarországon érdemben ezzel a kihívással senki sem foglalkozik, ezért az időskori ellátások epicentruma az egészségügy, miközben ez a legdrágább ellátási forma.
A novemberi amerikai elnökválasztásig fennmaradhat az egészségbiztosítás, valamint a gyógyszerárazás körüli politikai zaj. Az egészségügyi szektor azonban ennél a két alágazatnál lényegesen szélesebb befektetési palettát kínál, éppen emiatt lehetnek még vonzó sztorik ezen a területen – vélekednek a Fidelity Global alapkezelő szakemberei, akik legutóbbi elemzésükben azt a kérdést járták körül, hogy az elnökválasztás és az addig tartó politikai csatározás milyen lehetséges következményekkel járhat az amerikai egészségügy számára.
Franciaországban is megjelent a tüdőgyulladást okozó új koronavírus, ez az első megerősített eset Európában - jelentette be Agnes Buzyn francia egészségügyi miniszter péntek esti sajtótájékoztatóján.
Az Egyesült Államokban újabb feltételezett koronavírusos fertőzéses esetet vizsgálnak - közölte az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) csütörtökön késő este. Péntek reggeli közleményében pedig tudatta: jelenleg 22 tagállamban vizsgálnak gyanús eseteket.
Napról napra egyre több betegről, egyre több halálos áldozatról és egyre több érintett országról szólnak a hírek az új kínai koronavírus kapcsán. Az még nincs egyelőre kimondva, hogy globális járvány lenne, de már világszerte elkezdődtek a megelőző intézkedések, főként a repülőtereken és a légitársaságoknál. A járvány elsőként mindig a légiközlekedést és a turizmust veti vissza, így adódik a kérdés, hogy a kereslet megcsappanásával olcsóbban utazhatunk és repülhetünk-e majd a kritikus időszakban? Feltéve persze, hogy elég bátrak vagyunk hozzá.
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Jó ideig alapvetés volt, hogy a prudens észak-európai államok tartják és húzzák magukkal a fegyelmezetlenebb déli...
Megjelentek a májusi béradatok, a KSH adatai alapján a reálbérek több, mint 10 százalékkal emelkedtek egy év alatt....
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?