Újabb két magyarországi kórház kerül ingyenesen alapítványi kézbe
Március 1-től az Országos Orvosi Rehabilitációs (OORI) és az Amerikai úti Idegsebészet a teljes vagyonával, ingatlanjaival az alapítványi formában működő Semmelweis Egyetemhez kerül.
Március 1-től az Országos Orvosi Rehabilitációs (OORI) és az Amerikai úti Idegsebészet a teljes vagyonával, ingatlanjaival az alapítványi formában működő Semmelweis Egyetemhez kerül.
Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) új elnöke az Indexnek adott interjújában kifejtette, hogy az egészségügy átalakításával kapcsolatos tervek nyilvánosságra kell, hogy kerüljenek a szakmai együttműködés elősegítése érdekében. A kormánnyal való kapcsolatokról elmondta, hogy a párbeszéd során szeretnék egyenrangú partnereként részt venni az egészségügyi kérdések tárgyalásában, kritikákat és visszajelzéseket adva a betegágyak melletti valóság alapján. Emellett kiemelte az egészségügyi dolgozók bérezésének kérdését, különös tekintettel az orvosbérekre, és hangsúlyozta a generációváltás, a digitális fejlesztések és a kamara társadalmi szerepvállalásának fontosságát.
Miközben egyre több az influenza- és koronavírus-fertőzés Magyarországon, alig lehet információt találni arról az állami felületeken, hogy hol lehet oltásokat felvenni. A helyzetben annyi változás lehet, hogy az omikron új alvariánsaira frissített vakcinákat rendelt a kormány a járványszezonra készülve.
Eli Lilly elhízás elleni gyógyszere, a Zepbound már elérhető az amerikai gyógyszertárakban, havi 550 dollárba kerül a biztosítással nem rendelkező vásárlóknak - írja a Reuters hírügynökség.
Az Egészségügyi Világszervezet felhívást fogalmazott meg a kormányok számára, melyben azt sürgeti, hogy növeljék az alkoholos és cukros italok adóját a közegészségügy javítása érdekében.
A tavaly tőzsdére lépett Goodwill Pharma Nyrt. 1,3 milliárd forint értékben zártkörű tőkeemelést hajtott végre, az új részvények várhatóan még idén, de az ünnepek miatt, lehet, hogy csak januárban kerülnek bevezetésre a BÉT Xtend piacán. A társaság 2024-ben kíván a BÉT Standard kategóriába lépni és akkor tervez nyilvános kibocsátást, ahol már bárki számára lesz lehetőség részvényeket vásárolni.
A Nature - Npj Vaccines című szaklapban nemrégiben megjelent tanulmány az ischaemiás stroke (IS) kialakulásának veszélyét vizsgálta azoknál a 65 éves és idősebb személyeknél, akik az Egyesült Államokban a Covid-19 ellen két dózist kaptak a Pfizer-vakcinából. A vizsgálat a Centers for Disease Control and Prevention (CDC) váratlan bejelentéseiből ered, miszerint a Pfizer bivalens vakcinájával kapcsolatban három héten belül megnövekedett a stroke kialakulásának kockázata, ami a Moderna hasonló készítménye esetében nem látszik az adatokban.
Október végén a kórházak adóssága elérte a soha nem látott 125 milliárd forintot, ami 15 milliárd forintos növekedést jelent mindössze egy hónap alatt. Ez az összeg meghaladja az orvostechnikai beszállítók által várt emelkedést, és a probléma tovább mélyülhet, hiszen a tartozások december végére várhatóan akár a 135 milliárd forintot is elérhetik – írja az Economx.hu.
A ScanoMed Nukleáris Medicina budapesti központjában adták át Magyarország első, legújabb generációs, AI rekonstrukciót alkalmazó PET/CT berendezését, amely új korszakot nyit a diagnosztikában - jelentette be a GE Healthcare.
A körzeti védőnők 25-30 százaléka sérül az egyenlő ellátáshoz való jogában, és a kórházak racionalizálási gyakorlata miatt egyre több körzetben nincs ember a feladatellátásra – írja a Népszava.
Többmillió dolgozót érintenek minden évben a kötelező egészségügyi alkalmassági vizsgálatok és a kedden váratlanul, az érintett szervezetek (munkaadói, illetve munkavállalói oldal) előzetes megkeresése nélkül benyújtott intézkedés ezen a téren hozhat nagy változást. Miközben mindenki a kormány eredeti szándékait próbálja megfejteni és az érintettek várják a részletszabályokat, hogy mely munkakörökben marad meg a kötelező orvosi vizsgálat, bemutatjuk, hogy az intézkedésnek milyen népegészségügyi és egészségügyi hatásai lehetnek.
A Debreceni Egyetem kutatóinak és a GE HealthCare szakembereinek bevonásával végzett 2 éves projekt során olyan korszerű mesterséges intelligencia alapú megoldás született, amely a diagnosztikai képi és szöveges leletek kutatását teszi lehetővé az újonnan fejlesztett magyar nyelvű, természetes nyelvfeldolgozó (Natural Language Processing - NLP) algoritmusok segítségével. Az innovatív informatikai megoldás alkalmazása lehetőséget ad a meghatározott kritériumoknak megfelelő páciensek célzott azonosítására, és ennek eredményeként több beteg bevonására az egészségügyi kutatásokba, amely hozzájárul a hazai és nemzetközi gyógyszerkutatáshoz kapcsolódó klinikai vizsgálatok eredményességéhez.
Megszűnik a munkahelyi kötelező orvosi vizsgálat - derül ki a kedd éjjel, az újabb jelentős törvényjavaslat-dömping keretében benyújtott kormányzati tervezetből, amit az ATV szúrt ki.
A szervezeti átalakításban is értünk el eredményeket, de egyrészt ez a munka koránt sincs kész, másrészt a kötelező tagság eltörlése mélyrehatóbb és felgyorsított változásokat követel. Mindenkinek köszönöm azt, hogy szakmai életemet ezzel a szép küldetéssel zárhatom, és bár az elnökség tagjai egységesen maradásra akartak bírni, nem indulok a november 25.-i választáson - jelentette be a MOK hivatalos Facebook-oldalán kedd este megjelent posztjában Kincses Gyula jelenlegi kamarai elnök.
A patrióta gazdaságpolitika mellett patrióta jogszabályalkotásra lenne szükség - hangzott el a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége keddi konferenciáján a legnagyobb hazai gyógyszergyártó cégek első emberei részéről, utalva arra, hogy mennyire hátrányosak a szektor szereplőinek a derült égből érkező különadóhoz hasonló intézkedések. A szervezet azt kéri a kormánytól, hogy - azok után, hogy 2022. december 23-án egy kellemetlen karácsonyi ajándékot kaptak a cégek a gyártói extraprofitadó formájában - a kormány vállaljon garanciát arra, hogy 2024 után kivezeti ezt a különadót. Számos szakmailag megalapozott érv hangzott el a gyártók részéről amellett, hogy miért kellene másfajta gazdaságfejlesztést folytatni Magyarországon. Az előadásokat követő kerekasztalbeszélgetés során a kormányzati oldalt képviselő illetékes államtitkárok igyekeztek a gyártói oldal minden felvetésére reagálni, és megnyugtatni a szektor szereplőit. Főleg abban a tekintetben, hogy az extraprofitadó 2024 után valóban megszűnik.
A francia hatóságok bejelentették, hogy a Dél-Franciaországban gyűjtött kullancsokban riasztó módon kimutatták a krími-kongói vérzéses láz (CCHF) vírusát, ami a vírus első megjelenését jelenti az országban. A betegséget a mérsékelt égövön eddig megmaradni képtelen paraziták, főleg kullancsok terjesztik. Már a Bakonyban is találtak fertőzött ízeltlábúakat.
Hivatalos tájékoztatást adott ki a Synlab Hungary Kft. az elmúlt napokban megjelent híresztelésekre reagálva, miután a magyar vállalkozás anyacége a német tőzsdén jegyzett. A közleményben a laborszolgáltató leszögezi: a Synlab Csoportnak nem áll szándékában eladni a Synlab Hungary Kft-t.
Akár két évvel a koronavírusos megbetegedés után is visszamaradhatnak tünetek, ha valaki súlyos fertőzésen esett át. Sok esetben még évekkel a Covid-19-es megbetegedés után is súlyosbodhatnak az olyan tünetek, mint a mellkasi fájdalom vagy a légszomj – derül ki egy most közölt skandináv kutatásból.
Péntektől külön osztályon helyezik el a Covid-pozitív betegeket a győri Petz-kórházban. Ezen a részlegen a betegek nem látogahatók, de a többi osztályon is legfeljebb fél óráig lehetnek bent a hozzátartozók – számolt be a Telex.
A Hungaropharma által megvalósított, 6,2 milliárd forint összértékű beruházással egy 3.000 m2 alapterületű, teljesen automatizált magasraktár jött létre Budapesten.
A vállalatok sikeressége nagymértékben a vezetőik kompetenciáin alapul, ezért nagyon fontos a vezetők folyamatos...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Egy múlt heti hír nem annyira bolygatta fel az ország közvéleményét, mint kellett volna. Az ukránok megtiltották...
Értelmetlen befektetés az, ami a dráguláson kívül semmire sem képes? Vagy önmagában a drágulás tényétől máris...
Azt sem tudjuk pontosan, hány ember él a Földön, pláne nehéz megbecsülni, hányan fognak száz év múlva. Az ENSZ...
Sok kérdést kapunk olvasóinktól és ügyfeleinktől a HOLD vagyonkezelésére, a számlákra és szolgáltatásainkhoz...
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.