Vészjeleket emlegetnek a kórházak
A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint vészjeleket kell küldeni a magyar társadalomnak, hogy értse meg: a prioritási sorban előbbre kell helyezni az egészségügyet.
A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint vészjeleket kell küldeni a magyar társadalomnak, hogy értse meg: a prioritási sorban előbbre kell helyezni az egészségügyet.
Nem a kórházi ágyak száma határozza meg az egészségügyi ellátás hatékonyságát, hanem az, hogy mennyi pénzt szán a kormány az ágazatra - mondta el Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.
A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében a kormány átcsoportosítja a kórházaknak a költségvetésben - erre a célra - rendelkezésre álló 60 milliárd forintot az adósságok rendezésére.
Az Egészségügyi Világszervezet önkritikus közleményt tett közzé, mely szerint több súlyos hibát is elkövetett a tavaly kirobbant nyugat-afrikai ebolajárvány kezelésében.
Jövő hét elejére elkészülhet az a kormányhatározat, amely értelmében lehetővé válik, hogy az egészségügyi tárca megkezdje a kórházi tartozások rendezését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ezek szerint a kórházi beszállítók tegnapi levele eljutott Orbán Viktorhoz.
Múlt héten Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, nem tárgyalt a kabinet az egészségügyről, így a 60 milliárdos adósságkonszolidációra szánt keretről sem születhetett döntést - írja a Figyelő, miközben úgy értesültek, Zombor Gábor tárcájánál ezt máshogy tudják, szerintük a pénz már rendelkezésre áll. A késlekedés csak tovább duzzasztja a jelenleg már 90 milliárdra rúgó tartozásállományt, pedig a rendelkezésre álló pénz sem lesz elég a teljes konszolidációra. A Figyelő több szakembert is megkérdezett a problémáról.
Nem indult el a Kormány által ígért kórházi adósságkonszolidáció április elején, és nem kaptak választ az Emberi Erőforrások Minisztériumának a helyzet rendezésére tett javaslataikra sem a kórházi beszállítók. A válsághelyzet mielőbbi megoldása érdekében ezért levélben fordultak a miniszterelnökhöz a szektort képviselő érdekvédelmi szervezetek: az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ) és az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) azt kéri Orbán Viktortól, hogy tegyen lépéseket a helyzet mielőbbi megnyugtató rendezése érdekében. Sürget az idő, hiszen minden nap 150 millió forinttal emelkedik a kórházak adóssága.
Budán kellene felépülnie a kormány által tervezett új kórháznak, és erre az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet területe a legalkalmasabb - így gondolja Tarlós István főpolgármester, aki hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában adott interjút.
Törvényi keretek közé foglalná a hálapénz elfogadását egy az Igazságügyi Minisztérium által kezdeményezett törvénymódosítási javaslat - írja a Magyar Nemzet. A módosító célja elsősorban a büntetőjogi fenyegetettség csökkentése lenne, vagyis a jövőben nem minősülne bűncselekménynek, ha egy egészségügyi dolgozó utólag valamilyen juttatást fogad el egy betegtől, aki ezzel elégedettségét kívánná kifejezni. A tervezet egyelőre nem került a kormány elé.
Rossz állapota miatt bezárhatják a XII. kerületi Szent János Kórház gyógyító kapacitásait, és az ott dolgozókat más intézményekbe irányíthatják át - írja eheti számában a Figyelő. Az új budapesti kórház helyszíne pedig a legújabb információk szerint Kelenföld környéke lehet, és nem az üresen álló Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI), ahogyan arról korábban olvasni lehetett. Zajlik az egészségügy átalakítása is: nemsokára a kormány elé kerülhet az ezzel kapcsolatos javaslat, így a várva várt 60 milliárd forintos kórházi adósságkonszolidációra is nemsokára fejet hajthatnak.
Áprilistól új működési rendben dolgoznak a kórházak, az új rendről Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár szerda délután egyeztetett az állami kórházak főigazgatóival, gazdasági igazgatóival - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán az MTI-vel.
Kicsúszott a márciusi határidőből az egészségügyi ellátórendszer átalakításáról szóló döntés, az csupán jövő héten szerdán kerül majd a kormány elé - írja a nol.hu. Az eredeti tervek szerint az átalakított és racionalizált intézményrendszer április 1-jétől kezdte volna meg működését, és ez volt a kitűzött határidő a kórházi adósságok konszolidációjára is.
Az új budapesti kórház megépítésére több elképzelés is szerepel a minisztériumi előterjesztésben, de valószínűleg az OPNI adhat majd helyet az új intézménynek - értesült az Inforádió. Az egészségügyi államtitkárságnak március 31-ig kell kidolgoznia a részleteket, annyit azonban már megtudott a hírportál, hogy a beruházás 30-40 milliárd forintba kerülhet.
Néhány héten belül tárgyalhatja a kormány azt az előterjesztést, amely szerint az orvosok a szakvizsga letétele után is a rezidensprogramban biztosított ösztöndíjhoz hasonló összeget kapnának, így hamarosan megszűnhet a bérek közötti szakadék - írja a nol.hu. Azonban mindez csak tűzoltásnak tűnik annak fényében, hogy Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár jelezte: ez az elképzelés nem azonos az orvosi életpályamodellel és azt általános béremeléssel.
Míg tavaly alig 600, idén már jóval több mint 800 szakorvosjelölt jutott rezidensösztöndíjhoz - írja a keddi Magyar Nemzet az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal által közzétett lista alapján.
Elutasítja a szakma a tervezett szakorvosi béremelés lehetséges feltételeit - mondta Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke a Magyar Hírlapnak.
A kisebb műtéteknél 2-3 hónapra, a nagyobbaknál legfeljebb 6 hónapra mérséklődhet a várakozási idő a kórházakban, legalábbis ezt várja a kormány az idei 6 milliárd forintos várólista-csökkentési programtól - számolt be a Világgazdaság. A portál által megkérdezett szakemberek szerint azonban nem csak a forrás nem elégséges ehhez: a szűkös humánerőforrás-kapacitás mellett a műtők és az utógondozáshoz rendelkezésre álló helyek száma is korlátozott.
A kórházi informatikai infrastruktúra fejlesztésének folytatására 5,2 milliárd forint áll rendelkezésre - közölte Divinyi Zsombor, a márciusban megalakult Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főosztályvezetője újságírókkal kedden Siófokon, egy szakmai konferencián.
Az adóhatóság idén is ellenőrzi az orvosokat, gyakran előfordul ugyanis, hogy személyijövedelemadó-bevallásukban kirívóan alacsony jövedelem szerepel, miközben vagyongyarapodásuk jelentős - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság főosztályvezetője, sajtóreferense az MTI-vel hétfőn.
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell...
A legtöbb házaspár különböző lakástervek megvalósítására költi a Babaváró hitel immár 11 milliós összegét....
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?