Március elsejétől kezdődően megindult a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) szétválása, mellyel az intézet Állami Egészségügyi Ellátó Központra (ÁEEK) keresztelődött és korábbi feladatainak jelentős részét három másik intézményre ruházta át. Ma sajtótájékoztatón ismertették a legfontosabb változásokat.
A magyar orvostársadalomnak ígért bérrendezés egyre égetőbb kérdéssé válik a kormány számára: az orvos-elvándorlási statisztikák még mindig aggasztó helyzetről árulkodnak, míg egyes szakmákban már a szakorvos-hiány fenyegeti az ellátórendszert. Az általános alulfizetettség mellett a legnagyobb gikszer a rendszerben jelenleg a rezidensi és a szakorvosi keresetek közötti szakadék, amelyek együttesen már nem meglepő, hogy sok karrierje elején álló fiatal orvost távozásra bírnak. De mennyit is keres ma egy kezdő orvos Magyarországon és hogyan jár a szakvizsga után? Megéri itthon belekezdeni, vagy annyival jobban járnak külföldön? Tények a hazai és az európai bérekről és az orvos-elvándorlásról.
A következő években az egészségipar aránya a gazdaságon belül emelkedni fog, és a 21. század egyik meghatározó iparága lehet - mondta Jakab Zoltán, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete elnöke egy szerdai, budapesti szakmai konferencián.
Az egészségügyi intézményeknek nem sikerült megegyezniük arról, hogy kinél milyen ellátás maradhat meg az adott térségben, noha erről február végéig kellett volna dönteniük - számol be a Népszabadság. A lap úgy tudja: szinte biztos, hogy felsőbb szinten fogják meghozni a döntést a rendszer átalakításáról.
A magán egészségügyi ellátást igénybe vevők jogosan tarthatnának igény egyfajta kompenzációra az államtól, hiszen ők valójában a közkiadásokon spórolnak - mondta el Lantos Csaba egészségügyi magánbefektető a Világgazdaságnak adott interjújában. Elképzelései szerint az ebből fakadó állami kiadások aránya elenyésző lenne, és egyben meg is térülne a magánellátást vásárolók egészségnyeresége és a magánszektor kifehéredése miatt. Az orvoselvándorlás kapcsán elmondta: már a magánkórházakban is érzik a hátrányait.
A Magyar Rezidens Szövetség összességében megfontolandónak tartja az államtitkárság szakorvosi minimálbérre vonatkozó javaslatait, de csak feltételekkel tudja azokat elfogadni. Dénes Tamás elnök szerint a szakorvosok röghöz kötése elfogadhatatlan.
Január végén 400 millió forinttal 98,6 milliárd forintra emelkedett a költségvetési szervek tartozása az államkincstár friss adatai szerint. Az év első hónapjában több érdekességet is találhatunk az "adóssághalmozók" listáján.
A kormány határozott célja, hogy kiterjeszti és fejleszti a különböző népegészségügyi programokat és az azokhoz való hozzáférést - mondta Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár a kormányszóvivői tájékoztatón hétfőn Budapesten.
Nehéz munkakörülmények, alacsony létszám és alacsony bérek - ezekkel néznek szembe a magyar ápolók Bugarszki Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke szerint. Jó hír azonban, hogy legalább tavaly már nem nőtt az elvándorlók száma - mondta el az Inforádiónak.
Márciusban a kormány elé kerül a kórházi struktúra átalakításáról szóló javaslat - mondta az egészségügyért felelős államtitkár szerdán újságíróknak egy budapesti rendezvény után.
A régió meghatározó intézményévé válhat a fejlesztések eredményeként a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház - jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár kedden a helyszínen.
Két alapvető, de már közhelyszerű állítás igaz a magyar egészségügyre: keveset költ az állam erre a célra, és azt is rosszul teszi. A kormány legújabb, egészségügyet érintő átalakítási tervei kapcsán nagyon úgy tűnik, hogy a második szempont kerekedett felül, vagyis a "feneketlen kút" megközelítés. Addig nem öntenek ide több pénzt az állami kasszából, amíg rendbe nem teszik a finanszírozást. Ez a fajta megközelítés azonban számos mellékhatást von maga után. Mindezek fényében rendkívül érdekes lesz, hogy a következő másfél hónapban a kormányzat hogyan készül fel a negatív kockázatok kezelésére.
Nincs akkora tartalék a kórházi rendszerben, amivel a tervezett tabula rasát követően meg lehetne akadályozni az intézmények újbóli eladósodását - írta a Világgazdaság csütörtökön a Magyar Kórházszövetség elnökére hivatkozva.
Vannak hatékony eszközök az influenza terjedésének megakadályozására. Ezek egyike a védőoltás, de fontos a rendszeres és alapos kézmosás, valamint a rendszeres fertőtlenítés a tömegközlekedési eszközökön. Egy szerdai tájékoztatón a Emberi Erőforrások Minisztériuma, az ÁNTSZ, valamint a MÁV és a Volánbusz arra hívta fel a figyelmet, hogy mi magunk is tehetünk az influenza terjedése ellen.
Csütörtökre kell a közép-magyarországi régió kórházainak megegyezniük az átalakításról - tudta meg az InfoRádió. A megállapodás azért is fontos, hogy a szervezési munkákkal március végéig végezzenek.
Az ENSZ úgy döntött, hogy Magyarországon jön létre az UNICEF (az ENSZ Gyermekalapja) szolgáltató központja - mondta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Üdvözölte az új budapesti kórház építéséről szóló hírt az InfoRádiónak a Magyar Kórházszövetség elnöke. Velkey György szerint az új intézménynek autóval és tömegközlekedéssel is jól megközelíthető helyen kell lennie. Hozzátette a rádiónak: fontos szempont, hogy a kórház komplex betegellátó központként működjön.
Még a legbennfentesebbek, a szaktárcánál dolgozók is a hírekből értesültek a Fidesz-KDNP kórházépítési terveiről - írja a Népszabadság az egyik budapesti intézményvezetőre hivatkozva.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetésével megkezdődött az egészségügyi ellátórendszer (első körben a kórházak) újjászervezése. Érdemes barátkozni az új fogalmakkal, a várható új helyzettel, mert tavasztól már életbe is lépnének a módosítások. A kritikusok azonban számos negatív következményre figyelmeztetnek és egyesek szerint ez a "reform" nem oldja meg az alapvető problémákat.
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
A legtöbb házaspár különböző lakástervek megvalósítására költi a Babaváró hitel immár 11 milliós összegét....
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?