egészséggazdaság

Hivatalosan reagált a Richter az egyik legfontosabb készítményével kapcsolatos aggályokra

Ma reggel robbant a bomba, hogy több betegnél is akut májgyulladást fedeztek fel azok között, akik a Richter egyik készítményét használták, három esetben még májátültetésre is szükség volt. A Richter csak a hír megjelenését követően kommunikált, és értesítette a befektetőket az Esmyával kapcsolatos vizsgálatról és a súlyos májkárosodásokról. Az Esmya kulcsfontosságú készítmény a magyar gyógyszergyártó számára, így annak sorsa alaposan befolyásolhatja a vállalat jövőbeli bevételeit és profitját. Ma piaczárást követően a Richter hivatalos közleményt adott ki a BÉT-en keresztül.

Új adókedvezményt kérnek, 3-4 millió embert érinthet

A Primus Magán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesülete és az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége stratégiai együttműködési megállapodást kötött a pénztártagok, illetve a számukra szolgáltatást nyújtó magánegészségügyi szolgáltatók érdekében - jelentették be a csütörtöki eseményen. Itt kiderült az is, hogy konkrét kéréssel fordulnak a kormány felé, a tárgyalásokat megkezdték a Nemzetgazdasági Minisztériummal.

Bréking! Megszületett a fontos döntés: megkapjuk a pénzt Brüsszelből!

Bréking! Megszületett a fontos döntés: megkapjuk a pénzt Brüsszelből!

A Portfolio megbízható információi szerint ma megszületett az elvi döntés Brüsszelben: kifizethetik azokat a fejlesztési számlákat Magyarországnak, amelyeket október végéig már kiküldtek a magyar hatóságok. Ez azt jelenti, hogy szilveszterig legalább kb. 330 milliárd forint bezúdulhat az államkasszába, sőt, ha decemberben további nagy tételben kiküldünk számlákat, a mai döntés alapján valószínűleg azokat is elég gyorsan kiutalják.

Prémiumot kapnak az orvosok

Egyszeri bérjuttatásként két-, három- vagy négyheti alapbérüknek megfelelő összeget kaphatnak az egészségügyben dolgozók karácsony előtt - írja a Magyar Idők, miután megszerezte a lap az erről szóló előterjesztést.

Lesújtó jelentés jött a magyar egészségügyről

Lesújtó jelentés jött a magyar egészségügyről

Rendkívül kockázatosan élünk, a magyarok Európa legerősebb dohányosai, a felnőttek körében lassan csökken az alkoholfogyasztás, közben viszont egyre aggasztóbb a fiatalok alkoholfogyasztása, valamint a magyar lakosság a harmadik legsúlyosabb az EU-ban - áll az Európai Bizottság Magyarországról szóló idei egészségügyi országprofil jelentésében. Ez az egészségtelen életmód nagymértékben hozzájárul Magyarországon a kedvezőtlen népegészségügyi mutatókhoz. Közben keveset költünk egészségügyre, a munkaerő-állomány idősödik, a magánszektor egyre erősebb elszívó hatással jelentkezik.

Fontos döntést jelentettek be az e-cigizőknek

Fontos döntést jelentettek be az e-cigizőknek

Határozatot hozott az Alkotmánybíróság, ami az e-cigarettázókat érinti. Ezek szerint az e-cigizők továbbra is csak a dohányzásra kijelölt helyeken dohányozhatnak.

Ismert gyógyszer miatt csapott le a GVH

Jogsértően reklámozta ACC elnevezésű, vény nélkül kapható gyógyszereit a SANDOZ Hungária Kereskedelmi Kft. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal, amely emiatt 105 millió forintos bírságot szabott ki.

Megszűnik a rendelőkben a sorban állás?

Az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) november 1-jei indulása inkább az ágazat számára lesz "izgalmas", a betegeknek kevésbé lesz észrevehető - mondta az e-health koordinációjával megbízott miniszteri biztos egy hétfői háttérbeszélgetésen. Vartus Gergely hangsúlyozta, a rendszer működőképes, de felkészültek arra is, ha bárhol valamilyen informatikai probléma merülne fel.

Új vezér a hazai Sanofi élén

November 1-től országigazgatóként felel a Sanofi magyarországi tevékenységéért Szörényi Beáta - jelentette be szerdán a cég.

Duplázódni fognak az orvosi bérek Magyarországon?

Jelentős növekedésen vannak túl a magánegészségügyi szolgáltatók Magyarországon, azonban ez a piac sem nőhet az égig. Közben pedig az elvándorlás miatt egyre erősebb bérnyomás még meg fog jelenni az ágazat privát oldalán, ami a cégek üzleti modelljének átgondolását és konszolidációt kényszeríthet ki.

Trump egy tollvonással oldja meg elnöksége legnagyobb baját

Donald Trump elnöki rendeletet írt alá csütörtökön, melynek segítségével meggyengítheti az előző elnök nevével fémjelzett Obamacare rendszert. Mindezt azok után, hogy a törvényhozásban nem érvényesült az USA elnökének akarata.

A jövő elkezdődött! - Képeken az év magánegészségügyi konferenciája

Komoly érdeklődés mellett zajlott le a Portfolio első Private Health Forum rendezvénye a magyarországi magánegészségügyi szektorról. A résztvevő szakemberek felvázolták a szolgáltató cégek jövőjét, terveit, az egészségügyi ellátást vásárlók várható igényeit, de a technológiai és kutatói szektor képviselői az előttünk álló egészségügyi innovációs trendeket is bemutatták.

Kiszámíthatóságot a hazai egészségügybe!

A Portfolio Private Health Forum 2017 konferencia első kerekasztal-beszélgetésén a legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatók tulajdonosai és vezetői fejtették ki a véleményüket.

Varga Péter Pál: Virágzik a magyar egészségügy

Varga Péter Pál, Budai Egészségközpont alapító-főigazgatója előadásában leszögezte: virágzik a magyar egészségügy. Ezt több tényezőre alapozta a neves gerincsebész, aki egyúttal bemutatta a Budai Egészségközpont jövőképét.

Rendkívüli változások vannak a magyar magánegészségügyben

Jászkuti Bertalan, a Heal Partners alapító-ügyvezetőjének "Nézzük a cégeket! - A hazai magánegészségügyi szolgáltatók helyzete és kilátásai regionális összefüggésben" című előadásával vette kezdetét a Portfolio Private Health Forum 2017 című konferenciája. Jászkuti Bertalan szerint három szinten vannak rendkívüli változások a hazai magánegészségügyben. Ezt követően Adrian Stroilescu, a romániai Regina Maria korábbi cégvezetője és igazgatósági tagja mutatott be egy sikeres példát a régióból.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyetlen ábra, ami megmutatja, mekkora valójában az orosz hadsereg friss területhódítása
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.