Van még hova fejlődniük az e-kereskedelmi társaságoknak, ha a fizetési folyamathoz kapcsolt ügyfélélményről van szó. Erre mutatott rá a Edgar, Dunn & Company pénzügyi tanácsadó cég és a Stripe pénzügyi szolgáltató közös kutatása, amelyben összegyűjtötték a fizetési felületeken előforduló legdurvább hiányosságokat, amelyek a vásárlási kedvre is drámaian hatnak.
Bejelentette a CTP az Amsterdam Logistic Cityhub felvásárlását. Európa egyik legnagyobb ipariingatlan-fejlesztője 307 millió euró értékű ajánlatot tett a cég részvényeinek 100 százalékára. A tranzakció következtében mintegy 120 ezer négyzetméternyi raktárterület és 11 négyzetméternyi iroda cserél gazdát a holland fővárosban.
A kínai e-kereskedelmi óriás, az Alibaba ma tette közzé első negyedéves gyorsjelentését, a teljesítmény elmaradt az elemzői várakozásoktól a bevételek tekintetében, míg profit soron jobban teljesített a vállalat az elemzők által vártnál. Több ok is meghúzódhat a növekedés lassuló üteme mögött, többek között egyre telítettebb lesz a kínai e-kereskedelmi szektor az olyan szereplők térnyerésének köszönhetően, mint például a JD.Com és a Pinduoduo, de emellett a kínai állam tech-cégek ellen indított hadjárata is alaposan rányomta a bélyegét a vállalat megítélésére az elmúlt hónapokban.
Elindítja az East Gate Business Park második ütemét a Wing. Az East Gate PRO elnevezésű fejlesztés mintegy húszezer négyzetméteres két új csarnoképület felépítésével indul, amelyek átadására 2022 második felében kerül majd sor - szerepel a fejlesztő közleményében.
A mögöttünk álló hónapokban alaposan nekiment a kínai piacfelügyelet a hazai tech-óriásoknak, újabb és újabb szabályozások és szankciók láttak napvilágot - az egyik vezető narratíva szerint a kínai állam féltheti a hatalmát a gyorsan nagyra növő kínai cégektől, amelyek több százmillió ügyfelükről rendelkeznek felfoghatatlan mennyiségű adattal, ez pedig akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet azoknál a cégeknél, amelyek az amerikai tőzsdén bocsátanak ki részvényeket. Akár ez a motiváció áll a keménykezű fellépések mögött akár nem, mindenesetre a befektetők hevesen reagáltak az eseményekre és alaposan megütötték a tech-óriások részvényeit. Ennek apropóján elemzésünkben megnézzük, hogy a piaci alapon a világ második legnagyobb e-kereskedelmi cége, a Jack Ma vezette Alibaba jó befektetés lehet-e a vérengzések és a növekvő országkockázat közepette.
A koronavírus-járvány felforgatta a mindennapokat és a vásárlási, és fizetési szokásokat tekintve alapvetően konzervatív magyar fogyasztók is az online térbe kényszerültek, nyomást helyezve az e-kereskedelmi értéklánc minden szereplőjére. Ahhoz azonban, hogy a webshopok meg tudják tartani a régi vevőket és újakat tudjanak szerezni, hogy az emberek ne csábuljanak vissza az üzletekbe, muszáj fejlődnie, változnia az e-kereskedőknek.
Újabb rekordra ugrott az üresen álló kiskereskedelmi területek mennyisége Manhattanben annak ellenére, hogy New Yorkban folyamatosan enyhülnek a járványkorlátozások. Az üresedési ráta 2021 második negyedévében 28 százalékra ugrott, ami az utóbbi tíz év legmagasabb értéke - írja a JLL számai alapján a Bloomberg.
A magyar e-kereskedő cég offline is intenzíven terjeszkedik: eddigi legnagyobb alapterületű üzletét nyitja meg idén szeptemberben az Etele Plazában. A megszokottnál jóval nagyobb raktárkészlet fenntartása mellett, az eMAG márkabolt showroomja a korábbi üzleteknél sokkal több terméket fog befogadni - szerepel a Futureal közleményében.
Az online vásárlásra vonatkozó új áfa-szabályok lépnek hatályba július elsejével, amelynek célja az egyenlőbb versenyfeltételek megteremtése, a határokon átnyúló e-kereskedelem megkönnyítése, valamint az árképzés átláthatóbbá tétele - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
A videojáték-kiskereskedő GameStop ma közölte, hogy legújabb részvénykibocsátása során mintegy 1,13 milliárd dollárnyi tőkét emelt, ismételten kihasználva a hirtelen hatalmasra nőtt kisbefektetői érdeklődést és pénzbeáramlást.
Egy hónap múlva már élesben alkalmazhatják az ágazati törvény tavalyi módosításában biztosított új eszközeiket a piacfelügyeleti hatóságok. Ennek értelmében a veszélyes termékeket kínáló honlapokkal szemben több lépcsőben járhatnak el, végső esetben akár az elérés teljes korlátozásával védhetik a fogyasztókat.
A GameStop értékesítésből származó bevételei 25 százalékkal nőttek az első pénzügyi negyedévben, a videojáték-kiskereskedő komoly átalakulásokat tervez eszközölni az előttünk álló hónapokban. A vállalat tegnap tette közzé első negyedéves jelentését, illetve azt is bejelentették, hogy az Amazon egy korábbi vezetőségi tagját, Matt Furlongot nevezték ki új vezérigazgatónak.
Idén július 1-jével a harmadik országból, azaz az Európai Unión kívülről érkező minden termék után áfát kell fizetni, függetlenül annak értékétől. A gyakorlatban várható változásokat foglalta össze a Trans-Sped Csoport vámszakértője.
Tőzsdére viszi részvényeit a régiónkban, így Magyarországon is népszerű webáruház, az About You. A tőzsdei kibocsátásra a frankfurti tőzsdén kerül sor, a vállalat piaci értéke akár 4 milliárd euró is lehet.
Soha nem látott mértékben nőtt a kereslet a jó helyen lévő, nagy ipari telkek iránt. De már nem csak a raktárakat, csarnokokat fejlesztők, hanem a végfelhasználók is a vevők között vannak, maguk akarnak építkezni. Az árak a járvány másfél éve alatt legalább 20-40 százalékkal nőttek. A boom egyértelműen az e-kereskedelem gyors felfutásának köszönhető. A pezsgést érzékelve az ipari ingatlanok immár a befektetők fókuszába is bekerültek és újabb tranzakciók vannak előkészületben – közölte a VLK Cresa.
Financial & Corporate IT konferenciánk első programpontjában élőben jelentkezett be a Magyarországon is jelen lévő ZEN nevű fintech, és egyben a globális piacokon jelen lévő G2A alapítója, Dawid Rozek.
Az élelmiszerek különösen nehéz logisztikai feladatot jelentenek a házhoz szállítási szolgáltatásokon belül, a csehországi Alza ezért úgy döntött, hogy csomagátvevő automatákba is elkezdi kiszállítani a megrendelt élelmiszereket, akár a fagyasztott termékeket is - írja a G7.
Visszafoghatja eleinte a vásárlási kedvet, hogy július elsejétől áfát kell fizetni azon 22 euró alatti küldemények után is, amelyek az Európai Unión kívülről érkeznek - állapítja meg a Magyar Posta megbízásából készített reprezentatív kutatás, amelynek eredményeiről pénteken tájékoztatták az MTI-t.
A Cainiao elindított az első teherszállító repülőjáratát Kína és Magyarország között, amivel az Aliexpress termékei az eddiginél lényegesen gyorsabban eljuthatnak a magyar vásárlókhoz. A rendkívül gyors ütemben növekedő rendelési igényeket akarják kielégíteni így – írja a Media1.hu.