Újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea
Észak-Korea kilőtt két ballisztikus rakétát a Keleti-(Japán-)tenger irányába - jelentette be a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága helyi idő szerint keddre virradóra.
Észak-Korea kilőtt két ballisztikus rakétát a Keleti-(Japán-)tenger irányába - jelentette be a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága helyi idő szerint keddre virradóra.
Japán tiltakozását fejezte ki a szöuli kormánynál amiatt, hogy a dél-koreai hadsereg a vitatott hovatartozású, jelenleg dél-koreai közigazgatás alá tartozó Dokdo (japánul Takesima) szigetcsoporton tartott hadgyakorlatot pénteken.
Dél-Korea exportcsökkenése júniusban lassult, az autóipari kivitel jelentős növekedése és a félvezetők csökkenésének mérséklődése révén az ázsiai gazdaság tavaly év eleje óta először ért el kereskedelmi többletet. Annak ellenére, hogy a szállítások 6,0%-kal csökkentek az előző évhez képest, ez az adat javulást jelent a májusi 15,2%-os csökkenéshez képest.
Biztonsági, védelmi ipari és gazdasági együttműködési megállapodások sorozatát írta alá Dél-Korea és Vietnam.
Antony Blinken külügyminiszter kínai útja fontos esemény lesz, de az Egyesült Államok külpolitikáját illetően nagy valószínűséggel nem a legjelentőségteljesebb a jövő héten - mondta Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója tokiói látogatásán pénteken.
Kína és Oroszország 2019 óta rendszeresen gyakorlatozik a Japán-tenger és a Dél-kínai-tenger felett légierejével. A mostani, hatodik alkalommal megtartott repülési őrjárat során veszélyesen megközelítették Dél-Korea légterét az orosz és kínai katonai gépek, ennek hatására Szöul is a levegőbe küldte saját légierejét.
A dél-koreai hírszerzés szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető mintegy 140 kilogrammot nyom, emellett jelentős alvászavarral küzd - idézték a törvényhozók szerdán az ügynökség beszámolóját.
A dél-koreai haditengerészet egyik hajója figyelmeztető lövéseket adott le, hogy elűzzön egy észak-koreai járőrhajót, amely a múlt héten átlépte a nyugati de facto tengeri határt – írta meg a Yonhap dél-koreai hírügynökség
Egyre feszültebb a helyzet Dél-Koreában: álhírek terjedtek arról, hogy két bank likviditási válsággal néz szembe, a pénzügyi hatóság jogi lépéseket is fontolgat – írja a Bloomberg.
Dél-Korea május 24-re tűzte ki saját fejlesztésű Nuri űrrakétája harmadik kilövésének időpontját.
Ismét bírálta Phenjan Dél-Korea és az Egyesült Államok közös, a koreai partoknál rendezett hadgyakorlatait, a KCNA észak-koreai állami hírügynökség csütörtökön azt közölte, hogy a két ország "puskaporos hordóvá változtatta a Koreai-félszigetet".
Likvidált az orosz haderő egy lengyel gyártmányú AHS Krab önjáró tarackot az ukrajnai frontvonalon – számol be a Ukraine Weapons Tracker.
Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán közös tengeri hadgyakorlatot kezdett a Koreai-félsziget déli partjainál lévő Dzsedzsu szigeténél hétfőn, a kétnapos manőveren a többi között részt vesz a Nimitz amerikai repülőgép-hordozó anyahajó is.
Az észak-koreai állami média hétfői jelentése szerint az állampárt nagyszabású politikai egyeztetést tartott a mezőgazdaságról, a konferenciát Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nyitotta meg.
Gyakorlat közben véletlenül lövéseket adott le egy dél-koreai katona Észak-Korea irányába a két országot elválasztó demilitarizált övezet közelében szombat éjjel, Szöul azonnal értesítette Phenjant, hogy nem szándékos lövöldözés történt.
Kína felfüggesztette egyes vízumok kiadását Dél-Korea és Japán számára, Peking első megtorlásaként a Coviddal kapcsolatos, kínai utazókra vonatkozó korlátozások miatt – írja a Bloomberg.
Észak-Korea kilőtt két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát (SRBM) pénteken a Japán- (más néven Keleti-) tengerre - közölte a dél-koreai hadsereg.
A dél-koreai LG bejelentette, hogy olyan nagy felbontású, rugalmas képernyőt sikerült legyártaniuk, amely kibírja, ha összecsavarják, összehajtják és megnyújtják - írja a Cybernews.
Észak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába - közölte pénteken a dél-koreai hadsereg.
Lengyelország a harckocsik és az ágyúk után rakéta-tüzérségi rendszereket is vásárol Dél-Koreától, egy újabb fegyverüzlet keretein belül - írta meg a Reuters.
Ez áll a döntés mögött.
Szabotázs történhetett?
Telefonon egyeztetett a két ország vezetője.
Pontosította korábbi utasítását az elnök.
Hiába a megújuló energia, ha továbbra is üzemelnek a szénerőművek.
Az exit pollok szerint.
Jelentős kifizetések várhatók.
Még nincs késő, ha hiszel Trump ígéretének.
Ez is egy létező forgatókönyv.