Észak-Korea bejelentette, hogy tervei szerint május 27. és június 4. közötti időszakban űrműholdat fog indítani egy rakétával, amely a Sárga-tenger irányába, Luzon szigetének keleti része felé halad majd. Ezt a hírt a japán parti őrség hozta nyilvánosságra hétfőn.
A dél-koreai HD Hyundai Heavy Industries bemutatta a legújabb tengeralattjárót, a ROKS Sin Csaeho-t. A jármű az önálló tervezésű, 3000 tonnás tengeralattjárók sorát gazdagítja a jövőben - írta a NavalNews.
Friss japán és dél-koreai kutatást publikáltak a koronavírusról, amelyhez összesen 22 millió beteg adatait használták fel a szakemberek. Az eredmény aggodalmakra ad okot, mivel a tanulmány szerint a Covid-19 megbetegedést követően megnövekszik annak az esélye, hogy a fertőzést követő egy évben autoimmun betegség alakuljon ki – írja a StatNews.
Dél-Korea 70 éves és annál idősebb lakossága tavaly először haladta meg a 20 évesek számát a társadalom rohamos elöregedése és a rekordalacsony a születési szám miatt - derült ki szerdán kiadott hivatalos statisztikákból.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szerint az ország fő ellensége Dél-Korea, és nem áll szándékában a Korea-közi háború elkerülése - közölte szerdán az északi állami média.
Észak-Korea szombaton is folytatta az előző nap megkezdett tüzérségi gyakorlatát a dél-koreai határ közelében, és mintegy 60 lövedéket lőtt ki a két ország közötti tűzszüneti vonal tengeri szakasza felé - közölte a dél-koreai hadsereg.
Észak-Korea vasárnap kilőtt egy azonosítatlan típusú ballisztikus rakétát - közölte a japán parti őrség és a dél-koreai hadsereg.
A nemrég felbocsátott észak-koreai kémműhold felvételeket készített a Fehér Házról, a Pentagonról, valamint amerikai repülőgép-hordozókról a norfolki haditengerészeti támaszponton – jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség helyi idő szerint kedden.
Észak-Korea elkezdte újra felépíteni a 2018-ban lebontott őrhelyeket a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben (DMZ), nehézgéppuskákat telepít, és újra bevezette az éjszakai őrséget – közölték hétfőn dél-koreai tisztségviselők.
A szöuli felsőbíróság mint fellebbviteli fórum arra kötelezte Japánt, hogy fizessen fejenként 200 millió von (53 millió forint) kárpótlást a hadserege által a II. világháború alatt szexrabszolgaságra kényszerített nőknek – jelentették be csütörtökön hivatalosan.
A Hankook Tire nagyjából 210 milliárd forintos beruházással 450 új munkahelyet hoz létre Rácalmáson, ahol a dél-koreai vállalat kifejezetten tehergépkocsikhoz és autóbuszokhoz fog abroncsokat gyártani - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bakuban.
Amerikai-japán-koreai csúcstalálkozóra került sor ma Camp Davidben - számol be a Reuters.
Phenjan szerdán azt állította, hogy Travis King, az amerikai hadsereg közlegénye elismerte, hogy júliusban illegálisan kelt át a határon Észak-Koreába, és menedékjogot szeretne kapni az országban vagy máshol.
Észak-Korea kilőtt két ballisztikus rakétát a Keleti-(Japán-)tenger irányába - jelentette be a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága helyi idő szerint keddre virradóra.
Japán tiltakozását fejezte ki a szöuli kormánynál amiatt, hogy a dél-koreai hadsereg a vitatott hovatartozású, jelenleg dél-koreai közigazgatás alá tartozó Dokdo (japánul Takesima) szigetcsoporton tartott hadgyakorlatot pénteken.
Dél-Korea exportcsökkenése júniusban lassult, az autóipari kivitel jelentős növekedése és a félvezetők csökkenésének mérséklődése révén az ázsiai gazdaság tavaly év eleje óta először ért el kereskedelmi többletet. Annak ellenére, hogy a szállítások 6,0%-kal csökkentek az előző évhez képest, ez az adat javulást jelent a májusi 15,2%-os csökkenéshez képest.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?