Mitől ilyen borús a hangulat, miért gyengül a forint?
A mostani piaci helyzetet az alábbi, vázlatszerű főbb összefüggésekkel lehet gyorsan leírni:
A mostani piaci helyzetet az alábbi, vázlatszerű főbb összefüggésekkel lehet gyorsan leírni:
A dollár/forint grafikonját vizsgálva elmondható, hogy rövidtávon több jel is a forint erősödésére utal, míg hosszútávon akár komoly gyengülés sem elképzelhetetlen. Az elmúlt hetek gyengülését követően ugyanis egy füles csésze alakzat rajzolódott ki, amiből kitörve akár a 254-es jegyzések elérése sem kizárt a dollárral szemben.
A vezető részvényindexek szenvednek, az amerikai államkötvény hozamok emelkedtek, a dollár pedig kitartóan erősebb szinteken ragadt - ezek mind-mind olyan fundamentális jelek, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy a forint elmúlt napokban látott rossz sorozata egyelőre kitarthat. Közben technikai elemzési jelek ennek ellenkezője irányába mutatnak.
Reggel az összességében enyhén bizakodó hangulatban még minimális erősödést produkált a forint, de délután, főként a vártnál sokkal jobb amerikai GDP-adatra gyengült a magyar fizetőeszköz, így a dollár lendülete miatt a zöldhasúval szemben 15 hónapos mélypontra bukott a magyar fizetőeszköz.
Az Oroszország elleni Európai Uniós és amerikai szankciók ismertté válása, azaz a bizonytalanság részleges csökkenése hozhat ma némi fellélegzést a piacokon, ami akár a forint esését is megállíthatja. Ezt egyébként bizonyos technikai tényezők is segíthetik. Délután és este újra fokozott izgalmak várhatók amerikai makroadatok és a Fed kamatdöntése miatt.
A forint kedd reggelig viszonylag jól tűrte a fokozott piaci feszültséget az orosz-ukrán válság kapcsán, de délelőtt óta folyamatosan veszít értékéből és kora délután már 311 felett járt az euróval szemben. Ez bő egyhetes forintmélypontot jelent. Közben a dollár nyolvhavi csúcsra kapaszkodott az euróval szemben, így a kettő eredőjeként a forint új féléves mélypontra bukott. A régiós devizák közül ma a forintnál látjuk a legintenzívebb gyengülést, ráadásul a vezető nyugat-európai piacokon nemhogy romlana a hangulat a készülő ukrán feszültségek miatt, hanem határozottan javul.
Az euróval szemben bő egyhetes, az egyébként is jó erőben lévő dollárral szemben pedig féléves mélypontra bukott ma kora délutánra a forint, noha a készülő orosz szankciók árnyékában ma nem különösebben mutatkozik borúsnak a hangulat. Két piaci szakértőt kérdeztünk a 311-es euró láttán.
Két napja nem mutat érdemi aktivitást a bankközi forintpiac, hiszen a hullámzó nemzetközi befektetői hangulat mellett a forint végig a 308-as szint körül ragadt az euróval szemben. Az Oroszországgal kapcsolatos események miatt bekövetkezett hangulatromlás hatására viszont gyengülni kezdett a magyar fizetőeszköz is.
Hullámzó kereskedést hozott a mai izgalmas nap a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, de az EU Oroszország ellen körvonalazódó szankciói összességében nem ijesztették meg a piacokat, így ez is segíthetett a forintnak erősebb szinteken maradni.
Az egyre feszültebb EU-orosz viszony és bizonyos technikai elemzési indikátorok egyaránt abba az irányba mutatnak, hogy az utóbbi napokban látott fokozatos forinterősödésnek vége lehet.
Az MNB kamatcsökkentési ciklusa végének tegnapi bemondása és az egyébként újra kiváló nemzetközi befektetői hangulat együttesen vezetett oda, hogy a forint ma tovább erősödött és az euróval szemben egyhónapos csúcsra ért. A jegyzések délhez közeledve már a 307-es szint alá buktak.
Egész délelőtt nyugodt kereskedés zajlott a forint piacán, majd a vártnál nagyobb MNB kamatcsökkentés hírére kezdetben gyengült a forint. Ezen az fordított, amikor kiderült, hogy az MNB-nek ez volt az utolsó vágása a két éve tartó sorozatban. Az euróval szembeni forintjegyzések így 309,5-ről 308-ig ereszkedtek, azaz egyhónapos csúcsra ért a magyar fizetőeszköz. Fontos volt a mozgásban persze az is, hogy ismét nagyon jó volt a nemzetközi befektetői hangulat, az amerikai részvényindexek történelmi csúcsuk közelébe kapaszkodtak vissza.
Igen jól vészelte át a mai feszült napot is a forint, illetve a régiós devizák, hiszen a nyugati részvénypiacok esése mellett a magyar fizetőeszköz stabil maradt, a líra-rand páros pedig még erősödni is tudott. Közben a forintalapú magyar államkötvény hozamok intenzíven csökkenni tudtak.
Bár igen feszült továbbra is az orosz-ukrán, illetve az izraeli-palesztin viszony, de ez láthatóan nem különösebben izgatja a szélesebb értelemben vett piacokat, így technikai alapon akár határozott forinterősödés is kialakulhat az előttünk álló napokban. Közben a holnapra várt újabb MNB-kamatvágás továbbra is alááshatja a forint erejét.
Az ukrán és izraeli fejlemények csütörtök estére jelentős nemzetközi befektetői hangulatromlást okoztak és ma is inkább csak az amerikai piacokon volt javulás, de a forint reggel óta fokozatosan erősödni tudott. Ez segített abban, hogy a dollárral szemben a féléves mélypontot jelentő 230,3-ról vissza tudjon erősödni. Az euróval szemben péntek kora este újra 310 alá jutott a magyar fizetőeszköz, miközben az állampapírok másodpiacán mérsékelt hozamcsökkenés alakult ki.
Napokkal ezelőtt felhívtuk már a figyelmet arra, hogy egy fontos, két éve élő trendvonal törhet meg az euró dollárral szembeni árfolyamában és ez mostanra egyértelműen be is következett. A trendvonal tehát megtört, de még mindig van egy fontos vonal, ami támaszt nyújt a közös európai fizetőeszköznek, és ez ma délután első körben még jól vizsgázott.
Napok óta állóvízhez hasonlított a helyzet a bankközi forintpiacon, hiszen az euróval szembeni jegyzések a 309,5-ös szinthez tapadtak, de a szerda éjjel bejelentett, Oroszország elleni szankciók csütörtökön már a forintpiacon is kezdték éreztetni hatásukat. Volt ugyanis egy hirtelen forintgyengülés a bizonytalan nemzetközi befektetői hangulat mellett. Közben a dollár újabb egyhavi csúcsra kapaszkodott az euróval szemben, így a zöldhasú ellenében csaknem féléves mélypontra bukott a forint. A Varga Mihály által ma bejelentett költségvetési megszorítás kezdetben nem járt piacmozgató hatással.
Amint arra tegnap felhívtuk a figyelmet: megnőtt az esélye annak, hogy az euró egy rendkívül fontos trendvonalat letör a dollárral szemben, ami további hullámszerű euróesést vonhat maga után. Ma ez részben megtörtént, de egy "utolsó mentsvár" még mutatkozik a grafikonon. Több más tényező azonban abba az irányba mutat, hogy ez csak ideig-óráig segítheti a közös európai fizetőeszközt.
Két napja lényegében nem mozdult a forint az euróval szemben a hullámzó nemzetközi befektetői hangulat mellett, a dollár erősödése miatt viszont a zöldhasúval szemben közel járunk ahhoz, hogy csaknem féléves mélypontról beszélhessünk.
Szokatlan nyugalomban töltötte a mai napot a forint az euróval szemben a 309,5-ös szint körül, miközben több lényeges makroadat és az amerikai jegybankelnök beszéde is megjelent, amelyek tekintélyes kilengéseket okoztak a nemzetközi piacokon.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.