A hét végén rendezik a svájci Bürgenstockban az ukrajnai háború rendezési lehetőségének következő csúcstalálkozóját. Néhány nappal az esemény előtt azonban kínos folyamat kezdett kirajzolódni, sorra mondják le a részvételt a kormányok.
Mark Rutte leköszönő holland kormányfő lehet a NATO következő főtitkára, miután hamarosan megüresedik az észak-atlanti katonai-politikai szövetség vezető tisztsége - jelentette ki Julianne Smith, az Egyesült Államok NATO-nagykövete egy online sajtótájékoztatón a Dutch News című angol nyelvű hírportál szerdai jelentése szerint.
A kínai Övezet és Út kezdeményezés (Belt and Road Initiative – BRI) célja, hogy „áthuzalozza” a világot a keleti nagyhatalom kereskedelmi érdekeinek megfelelően. Afrika kiemelten szerepel Peking céljai között, most Nigériában jelentettek be jelentős fejlesztéseket – számolt be a South China Morning Post.
Megszólalt Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztérium „ukrán háborús bűntettekkel” foglalkozó nagykövete a Valerij Zaluzsnij körül kialakult pletykákról. Szerinte a tábornok elküldésébe akár az ukrán elnök is belebukhat – írja az orosz állami TASZSZ.
A belga rendőrség egy marokkói diplomatát hallgatott ki hazájában az Európai Parlamentet érintő korrupciós botrány miatt elrendelt nyomozás részeként - tájékoztatott a Le Desk című, francia nyelvű marokkói hírportál vasárnap. Noha a hivatal nem kívánja megerősíteni a diplomata személyazonosságát, információk szerint a Rabatban kihallgatott diplomata Abderrahím Atmún volt, aki szoros kapcsolatban állt Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselővel.
Kínába látogatott a tajvani fő ellenzéki párt, a Kuomintang (KMT) egyik vezető tisztségviselője, hogy egy hónappal a szigeten tartandó választások előtt találkozzon a szárazföldi Kínában élő tajvani közösség képviselőivel – közölte pártja csütörtökön.
Magyarország megígérte Svédországnak, hogy nem mi leszünk az utolsók az ország NATO-csatlakozásának jóváhagyásában, pár héten belül jóváhagyhatja a magyar törvényhozás a skandináv állam kérelmét – idézi Tobias Billstrom svéd külügyminiszter kijelentését a Reuters.
India hiába a világ legnépesebb állama, diplomáciai tekintetben egyelőre még nem képvisel globális erőt. Ez annak is nagyban köszönhető, hogy jóval alacsonyabb a diplomatáinak a száma, mint más hasonló súlyú országoknak. Újdelhi elhatározta magát, hogy létszámnöveléssel erősítik a nemzetközi befolyásukat – közölte a South China Morning Post.
Nyilatkozatot adott az ukrán elnök a brit The Sun nevű lapnak, ahol a kérdésekre válaszolva részleteket árult el a béketárgyalások akadályáról - számolt be a Kyiv Post.
Az amerikai külügyminisztérium engedélyezi a diplomaták családtagjainak és a nem létfontosságú dolgozóknak az Izraelből való távozást a gázai harcok miatt.
India közölte Kanadával, hogy október 10-ig vissza kell hívnia hozzá akkreditált 41 diplomatáját - jelentette kedden a Financial Times című londoni üzleti napilap.
A szeptember eleji nagyköveti értekezleten a résztvevők száma meghaladta a 130-at, mindenki időben érkezett, amihez a Külgazdasági és Külügyminisztérium "bátorítása" is hozzájárult - írja a hvg.hu.
Jevgenyij Prigozsin nem jelent fenyegetést Ukrajnára nézve Fehéroroszország területéről – mondta Vagyim Prisztajko londoni ukrán nagykövet a Sky News-nak, némelyest cáfolva azokat a pletykákat, melyek szerint a Wagner lázadás célja végeredményében Ukrajna bekerítése volt.
A megkapóan egyenszabású nyugati háborús narratívában az egyik legzavaróbb elütő hang mindvégig Henry Kissingertől, az amerikai stratégiai gondolkodás nagymesterétől származott. A századik életévét betöltő volt külügyminisztert ezért aztán hol szenilisnek, hol lelketlen cinikusnak bélyegezték a külpolitikát mozgalmárságként felfogó vélemény-komisszárok. Olyan életúttal, mint az övé, persze nem valószínű, hogy ez különösebben szíven ütné. Miként legfrissebb írásaiból is kiderül: világlátása egy összefüggő, észszerű teljesség. Aminek részleteivel, vagy akár egészével vitatkozni nyilván lehet, de jellemzően csak racionális érvekkel. Az üres frázisok, erényfitogtató pózolások, „jólgondolkodó” közhelyek ugyanis elpuffognak mellette.
Komolyan tart attól Henry Kissinger, volt amerikai külügyminiszter és neves diplomata, hogy katonai konfliktussá fajul a feszültség az Egyesült Államok és Kína közt; szerinte 5-10 évünk van elkerülni a világháborút.
Alig két fél év alatt, akármilyen diplomával lehet jelentkezni a magyar külügy diplomataképzésére. A programot egyesek felületessége miatt bírálják, miközben azért is vonzó lehet, mert gyors karriert biztosít a jelentkezőknek. Sőt, még 275 ezer forintos ösztöndíjat is el lehet rajta nyerni.
Nem a legjobb helyek a turisták számára.
Az orosz-ukrán háború hírei percről percre.
Nagyot javult egy hét alatt.
Villámgyorsan fordult át a piaci hangulat.
Érdemes tudatosan bankot választani, ha pénzre van szükségünk.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.