Kiderült, melyik bank tett keresztbe a Revolutnak Magyarországon
A Raiffeisen mondhatta fel a Revoluttal kötött megállapodást, amelynek köszönhetően a litván cég hozzáfért a helyi forintfizetési rendszerekhez – értesült az Index.
A Raiffeisen mondhatta fel a Revoluttal kötött megállapodást, amelynek köszönhetően a litván cég hozzáfért a helyi forintfizetési rendszerekhez – értesült az Index.
A Budapesti Corvinus Egyetem az első modellváltó felsőoktatási intézmény volt Magyarországon. A 2019 júliusa óta alapítványi fenntartásban működő egyetem jelentős átalakuláson ment keresztül az utóbbi két és fél évben. Utánajártunk, mégis milyen eredményei látszanak már az alapítványi fenntartásra való átállásnak, mit tapasztalnak mindebből a hallgatók és az egyetem munkatársai.
A digitális transzformáció a fizetési piacot is állandó szerkezeti változásoknak veti alá. A fizetési megoldások egyre kiemeltebb szerepet kapnak a vállalatok értékajánlatában: amíg korábban ez egy unalmas és hálátlan területnek számított, amin mindenki fogát összeszorítva próbált meg túljutni, addig ma már a termékhez igazítják a fizetési megoldásokat, de sok esetben egészen új, különálló pénzügyi szolgáltatások is megjelennek a vállalatok kínálatában. Az ehhez szükséges infrastruktúra kezelése viszont nem egyszerű feladat, így a cégeknek olyan szolgáltatókra kell hagyatkozniuk, amelyek egységes platformot nyújtanak a gyors számlanyitáshoz és a változatos pénzügyi termékek létrehozásához. Ilyen vállalat a Modulr is, amely olyan alternatív pénzügyi szolgáltatók mögött áll, mint amilyen a Revolut is. Cikkünkben bemutatjuk, milyen modellben működik a "titkos" fintech, és hogyan nyitja meg a kapukat a pénzügyi világ felé cégek ezrei számára.
A hazai cégek 29 százalékánál dolgozik IT szakember, az uniós tagállamok közül Dániával és Máltával holtversenyben ez a második legmagasabb arány. Az Eurostat összehasonlító adatai szerint hazánkat csak Belgium és Írország előzi meg 30 százalékkal - tájékoztatott csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A mesterségesintelligencia-modellek megbízhatóságát vizsgáló, négyéves kutatási program indult az Innovációs és Technológiai Minisztérium 1,2 milliárd forintos támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Az építőiparban gyakran nehezebb meghatározni a digitalizáció jelentőségét, mint más iparágakban. Az iparág jellegzetességéből adódóan nehezebbnek tűnhet az átállás, a digitalizáció jelentősége és előnye azonban vitathatatlan. A technológia mellett nem mehetünk el szó nélkül az alapanyag- és építőanyagárak, az ellátási láncok, az infláció és a világgazdaság okozta kihívások mellett sem. Hogy mindez milyen hatással lesz a szektor jövőjére, miben van jelentősége az állami szerepvállalásnak és az uniós forrásoknak, arról az április 26-i Építőipar 2022 konferencián részletesen beszélnek majd a szakértők.
Komoly pénzek mozognak az agráriumban, ez pedig a befektetéseken is látszik: nem véletlen, hogy egyre komolyabb célcsoportot jelentenek az agrárgazdálkodók – mondta el a Portfolio-nak Pozsgai Gábor, a Diófa Alapkezelő Zrt. értékesítési igazgatósági tanácsadója. A szakember szerint általánosságban érezhető, hogy az ügyfelek az infláció elől menekülve keresik a befektetési lehetőségeket 2022-ben, ez a folyamat a vidéki ügyfeleknél is egyértelműen érezhető.
Februárban friss energiával indul a konferenciaszezon, rengeteg üzleti rendezvény várja a visszatérő és új érdeklődőket tavasszal: ingatlan, agrár, befektetés, biztosítás, építőipar, járműipar fókusszal. A mindenkori járványhelyzethez illeszkedő, rugalmas feltételekkel, hibrid részvétellel várjuk biztonságosan konferenciáinkon, hogy a szakmai élet töretlenül folytatódhasson.
A CIB Bank és a Mastercard együttműködésének köszönhetően immár az androidos okostelefon-felhasználók is fizethetnek a mobiljukkal vagy akár az okosórájukkal a Google Pay szolgáltatás segítségével. Ez újabb mérföldkövet jelenthet a készpénzmentesség felé vezető úton, és további lökést adhat a mobilfizetéses tranzakciók térhódításának. A CIB Bank valamennyi Mastercard kártyabirtokosnak biztosítja a Google Pay használatát, függetlenül attól, hogy milyen típusú készülékön fut Android operációs rendszer.
A világjárvány is lökött egyet a biztosítók digitális szolgáltatásfejlesztésén: sorra újultak meg a biztosítók ügyfélportáljai, az ügyfelek által használható appok és felületek, egyre több termék vált elérhetővé online, digitalizálódik a szerződéskötés és a kárrendezés. Mindeközben a háttérrendszereket és folyamatokat szoftverrobot áramvonalasítják, a blockchain technológia és az AI is teret nyer a szektorban. Biztosítói IT-körképünk következik.
A vállalatok digitális- és agilis transzformációs forradalma 2022-ben sem áll le: a felhő-technológia térnyerését követően tavaly a cloud-migráció éve volt, az idei év pedig várhatóan a Service Management éve lesz, természetesen cloud alapokon - olvasható a ShiwaForce közleményében.
Egy magyar cég innovatív, automatizálási és videóanalitikai szakértelmével forradalmasíthatja az okosparkolási rendszert az Egyesült Államokban. Az Asura Technologies szoftvereit három kontinensen, Európában, Amerikában és Ázsiában is használják, hangsúlyos a jelenlétük Szingapúrban, Thaiföldön, de a legnagyobb húzópiac az Egyesült Államok. Vajon miért dönt úgy egy magyar vállalkozás, hogy ahelyett, hogy a magyar piac meghódítása után terjeszkednének külföldre, fordítva csinálják, és a nagyobb nemzetközi piacok után térnek vissza Európába, és Magyarországra? Mennyivel nehezebb ez az út, és hogyan befolyásolta az üzletmenetet a koronavírus-járvány? Kiss-György Máté, az Asura Technologies vezérigazgatója a Portfolio-nak arról is beszélt, milyen az együttműködés a cég és a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. között, amely 2019. októberében 700 millió forintot invesztált a vállalkozásba az EXIM Exportösztönző Magántőkealap forrásából, idén pedig 10 millió dollárt, megközelítőleg 3,2 milliárd forintot fektetett az Asura amerikai leányvállalatába. A befektetést a cég az amerikai projektjének infrastruktúrafejlesztésére, továbbá kinti partnerük, a piacon 20 éve jelenlévő PRRS többségi részének megvásárlására fordítja.
A bitcoin jóvoltából ismerhette meg a világ azt a technológiát, amely hamarosan egész iparágakat fog felforgatni. Bár úgy tűnik, maga a bitcoin nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket, a blokklánc technológia mindent megváltoztat majd. A közvetítő szervezetek kiiktatására alkalmas eszköz pénzügyi jellegű instrumentumok mögöttes rendszereinek meghajtásával kezdte a pályafutását, így kézenfekvő, hogy a bankrendszert sem hagyja érintetlenül. A pénzügyi intézmények már felfigyeltek a blokklánc adta lehetőségekre, hiszen tudják, ha nem lépnek időben a decentralizált viszonyokat teremtő technológia, akár a status quójukat is megingathatja.
Alapjaiban újult meg és vált felhasználóbaráttá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapja, ami mostantól reszponzív és személyre szabható. Kis lépésnek tűnik, de az adózók számára komoly jelentőséggel bír.
A logisztikai szegmens egyik legnagyobb globális szoftver-szolgáltatója, a német Transporeon felvásárolja a mesterséges intelligencia-alapú fuvartervező megoldásaival nemzetközileg is elismert magyar Nexogent - közölték a cégek az MTI-vel pénteken.
A Revolut neobank magyarországi vezetője Léder Tamás lett, aki a hírt LinkedIn oldalán osztotta meg.
A UBS Next a svájci bank 200 millió dolláros fintech kockázati alapja az egyesült államokbeli Trust & Will digitális ingatlantervezési platformba fektetett be
Az egészségügy digitális átállásának támogatása című pályázattal Magyarország 132 milliárd forintnyi forrással segítené elő az ágazat alapvető megújulását, melyből 104,5 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást az uniós helyreállítási forrásokból igényelne, és ehhez 28,2 milliárd forintot adna hozzá az állam a saját forrásaiból - olvasható ki a december közepén kiírt pályázati tervezetből, melynek társadalmi véleményezése a napokban járt le. A pályázat szakmai tartalma alapján úgy tűnik, a kormány négy koronavírus-járványhullám után és az ötödik kezdetén ismerte fel: meg kell erősíteni a hazai járványügyi rendszert. A kormány emellett ennek a projektnek a keretében fejlesztené az OGYÉI laborkapacitásait, a mentőszolgálat informatikai rendszerét mesterséges intelligencia alkalmazásának bevonásával, de jutna forrás telemedicina célokra is. Így például egy központi egészségügyi applikációt terveznek, ami akár időpontfoglaló funkcióval is rendelkezne, de egy központi betegirányítási szolgáltatást is létrehozna az állam. Nagy tervek, komoly vállalások vannak a dokumentumban, de a későbbi megvalósításon áll vagy bukik minden.
A Digitális Jólét Program által bevezetett, digitális biztosítási szolgáltatások iránti bizalmat erősítő " Digitális Jólét Pénzügyi Védjegy" védjegyet szerzett az Aegon Biztosító - olvasható a társaság közleményében.
A BDPST Zrt. üzletrész-adásvételi szerződést írt alá a Gránit Bank Zrt. 57 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról. A BDPST Zrt. a jogszabályoknak megfelelően benyújtotta a tranzakció zárásához szükséges pénzügyi felügyeleti engedély iránti kérelmet a Magyar Nemzeti Bankhoz, az elbírálás folyamatban van - derül ki a társaság honlapján elérhető közleményből.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.