A kormány arra fogja ösztönözni a devizahitelesek döntő többségét, hogy forintosítsák devizahitelüket 2015 első felében. Ezt azzal teszi meg a kormány, hogy szigorú feltételeket szab a devizahitelben maradók számára, és a devizahitelnél maradás igényének jelzésére csak 30 nap áll majd rendelkezésre - mondta Varga Mihály hétfőn újságíróknak a Reuters tudósítása szerint.
Gyakorlatilag a teljes lakossági devizahitel-állomány forintosításához szükséges eurómennyiséget lehívták a bankok a Magyar Nemzeti Banktól a hétfőn délelőtt 10 órakor megtartott tenderen. 7,834 milliárd euróról van szó - derült ki a 13 órakor közzétett adatokból. Mindezt úgy sikerült megtenni, hogy a forint árfolyama nem reagált a hírre.
Az Igazságügyi Minisztérium - külföldi példákból is merítve - fogyasztóvédelmi szempontok alapján állapít meg szigorúbb feltételeket a fogyasztói hitelekre a fair bankokról szóló törvényjavaslatban, amelyet 2014. november 11-én terjeszt a Parlament elé a fogyasztói hitelek adósainak védelmében született kormányzati intézkedések következő lépéseként - olvasható az Igazságügyi Minisztérium közleményében.
Nem lesz kötelező a devizahitelek forintosítása, de ha valaki nem jelzi 30 napon belül, hogy devizaalapon maradna, annak a hitelét törvény alapján forintosítani fogják - derül ki a kormány és a bankok megállapodásából, amely a vasárnapi bejelentés után megjelent a kormany.hu-n. A forintosításra a szöveg szerint a tisztességtelenségekkel való elszámolással egyidejűleg kerül majd sor. Ha mindenki részt venne, mekkora tartozásösszegről lenne szó? - ezt nézzük meg az alábbiakban.
Több mint egy év tragikomikus huzavonájának vetett véget vasárnap a családi délutánt megszakító bejelentés: a jelenlegi piaci árfolyam közvetlen közelében váltják át forintra a devizahiteleket. A devizahitelesek (akik a februári elszámolás után negyedével kisebb törlesztőrészletet fognak eleve fizetni) többsége valószínűleg most nem tudja olyan nagyra értékelni, amit mi igenis nagyra értékelünk: 2011 decembere óta nem látott, piacbarát megállapodás született a devizahitelesekről a bankok és a kormány között, és hamarosan lezárul a magyar lakossági devizahitelek egy évtizedig tartó, verejtékes és kínos korszaka. Vagy mégsem? A friss bejelentésekkel még nincs vége a történetnek.
A frankhiteleket 256,5, az euróhiteleket pedig 309,0 forintos árfolyamon forintosítják - gyakorlatilag ezt jelentette be az imént a Nemzetgazdasági Minisztérium friss közleményében. Az ügyfelek hitelét tehát a jelenlegi piaci árfolyamhoz közeli szinten számolják át, a tartozás összegét "csak" a februári elszámolás fogja csökkenteni, átlagosan közel ötödével.
Fontosabb részletek
A november 7-ei hivatalos MNB-árfolyam és a június 16-ai Kúria-döntés óta eltelt időszak átlagárfolyama közül az alacsonyabbon forintosítják a devizahiteleket (CHF: 256,5, EUR: 309,0).
Varga Mihály közlése szerint a forintosítás csak lehetőség: nem lesz kötelező a devizahiteleseknek.
A forintosítás módja (hitelkiváltás, kötelező átváltás az ügyfél kérésére vagy valami más) még nem ismert, mint ahogy az időpontja sem.
Az MNB már holnap odaadja a bankoknak a forintosításhoz szükséges 8-9 milliárd eurót, de nem fog hirtelen ugyanennyivel csökkenni a devizatartalék.
A jegybank beavatkozásával valószínűleg sikerül majd elkerülni a túlzott negatív forintpiaci hatásokat.
A devizahitelek forintosítására az elszámoltatás során megszerzett előnyök megtartása érdekében van szükség, a hitelesek azonban szabadon dönthetnek arról, megtartják-e jelenlegi hitelüket; az árfolyamot a Kúria jogegységi döntésének megfelelően kellett a kormánynak kialakítania - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap az MTI-nek.
Megjelent a Magyar Közlönyben a Magyar Nemzeti Bank elnökének első rendelete, amely szabályozza, mekkora összeg jár vissza a devizahiteleseknek az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelenségének rendezése során. A rendeletben szereplő képletek áttanulmányozását csak a legelszántabbaknak ajánljuk.
Az AXA Bank Europe S.A. és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. magyar állam ellen benyújtott keresetét tárgyalta csütörtökön a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla. Az Axa Bank perében már jogerős ítélet született, míg az ÉRB perét elhalasztotta az ítélőtábla.
A kormánynak a Kúria döntése miatt meg van kötve a keze a devizahitelek forintosításánál: az ügyfeleknek kell viselniük az árfolyamkockázatokat, a forintosítás ezért várhatóan piaci árfolyamon, vagy ahhoz közeli szinten történik majd meg - derül ki Varga Mihály Heti Válasznak adott interjújából.
A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy a fogyasztói kölcsönszerződéseknél a bankok csak háromévente változtathassanak a kamaton, kamatfeláron - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten, a kormánypárti képviselőcsoport ötórás ülése után, amelynek egyik fő témája a fair bankokról szóló törvénytervezet volt. A politikus a devizahitelek forintosítását firtató kérdésre a sajtótájékoztatón azt válaszolta: 2016. január 1. után nem maradhat devizahitel Magyarországon.
A fair bankokról szóló törvény a hitelfelvevőket védi majd - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden újságíróknak, miután több órán át részt vett a Fidesz-KDNP budapesti frakcióülésén. A kormányfő nyilatkozatában közölte egyúttal, hogy a kormány sürgeti a devizahitelek forintosítását, amiről szintén a szerdai kormányülésen lesz szó.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztosítja a bankrendszer számára a lakossági devizahitelek forintosításához szükséges devizamennyiséget, ezért 9 milliárd euró összegben kiterjeszti szeptember 23-án meghirdetett devizaeladási programját - döntött az MNB Monetáris Tanácsa keddi ülésén. Eközben elkészült (igaz a Magyar Közlönyben még nem jelent meg) a jegybank első rendelete is a négyből, amely szabályozza a devizahitelesekkel történő elszámolást. Kedden a Fidesz frakciója is tárgyalt a devizahitelekről: a fair bankrendszerről, vagyis többek között a hitelek jövőbeni kamatozásáról volt szó. Első körben 3 évre fixálnák a kamatokat.
Varga Mihály szerint még nem dőlt el, milyen árfolyamon forintosítják a devizahiteleket. A nemzetgazdasági miniszter a HírTV-ben arról is beszélt hétfőn, a cafeteria-kedvezmény csökkentésének az a célja, hogy a munkavállalók egyre inkább készpénzben kapják meg a jövedelmüket.
A kormány és a kormánypárti frakció már jövő héten tárgyal a fair bankokról szóló törvényjavaslatról, ezzel újabb szakaszához közeledik a bankok ügyfelekkel történő elszámolása - olvasható az Igazságügyi Minisztérium közleményében. A bankok elszámoltatása véglegesen azonban csak 2015 november végéig zajlik le.
Németországban is hasonlóra készülnek a bankok elszámoltatása területén, mint mi Magyarországon - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban pénteken reggel. Az alábbi összeállításból kiderül, mire is gondolhatott. Németországban nem eszik olyan forrón a kását.
November elsején hatályba lép az elszámolási törvény, amelynek alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseket. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendelete, amely az elszámolás részletes módszertanát tartalmazza, november legelején jelenik meg - közölte az MTI érdeklődésére a jegybank.
A CIB Lízing és az FHB Ingatlanlízig Zrt. magyar állam ellen benyújtott keresetét tárgyalta csütörtökön a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla, mindkét esetben jogerősen is az állam került ki győztesen.
A Sberbank Magyarország Zrt. és a Summit Pénzügyi Zrt. magyar állam ellen benyújtott keresetét tárgyalta ma a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla, mindkét esetben jogerős döntés született.
42,78 milliárd forintra emelte a nyári 5,1 milliárd forintról a devizahiteles elszámolásból származó saját veszteségére vonatkozó becslését az MKB Bank, miután múlt szerdán jogerősen is pert vesztett.