A Goldman Sachs 835 millió dollárnyi kötvényt vett a Banco Espirito Santótól (BES) csupán egy hónappal azelőtt, hogy a portugál bank becsődölt volna - számolt be a Financial Times. Most drukkolhatnak, hogy minél kisebb veszteséggel zárják az ügyletet.
A Soros Györgyöt is sorai között tudó befektetői csoport beperelte a BNY Mellont, mert az argentin csőd kapcsán nem fizettek nekik több mint 200 millió eurós összeget az átstrukturálásra váró kötvények után. Véleményük szerint az euróban denominált kötvényekre az angol jog vonatkozik és nem az amerikai, így nem is lehet figyelembe venni az amerikai bíróság kifizetést tiltó határozatát. A bank viszont megalapozatlannak tartja a vádakat, és kiáll a döntése mellett - írja a The Telegraph.
A bolgár betétbiztosítási alap nem tudná teljesíteni a Corpbank ügyfelei betétjeinek kifizetését a törvényben garantált összegig - tájékoztatta levélben az Európai Bizottságot az ügyvivő bolgár kormány pénzügyminisztere, Rumen Porozsanov és Ivan Iszkrov, a bolgár jegybank elnöke.
Ritka nehéz évet tudhat maga mögött a maláj légitársaság, néhány hónapon belül két katasztrófa is a történt. A cég már most is napi szinten másfél millió dolláros veszteséget termel, szakértők szerint könnyen lehet, hogy csőddel végződik a története.
Immár hatályos a jegybank határozata, amellyel visszavonta az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet működési engedélyét. Mindez megnyitja az utat a takarék felszámolása és a betétesek kártalanítása előtt - közölte az MNB.
A Praktiker csődje után a versenytársak lecsaptak a barkácsáruház legjobb üzleteire, így a konkurens cégek bevételei idén szépen nőnek majd az összességében stagnáló német piacon, írja a Handelsblatt.
A WiFi hálózatok kiépítésével foglalkozó spanyol vállalat, a Gowex árfolyama 2 nap alatt 60 százalékot esett. A zuhanás nem véletlen: a cég éveken át meghamisította számait. Erre most rájött valaki.
A visszavont működési engedélyű Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet ügyében, az emiatt fellépő adó- és járulékfizetési nehézségek miatt ma rövid közleményt adott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A közlemény szerint az intézmény méltányosan jár el "azokkal szemben, akik fizetési nehézséggel küzdő pénzintézetnél vezetik bankszámlájukat, és emiatt nem tudnak határidőben eleget tenni adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek."
Fizetésképtelenné vált a legnagyobb hazai szövetkezeti hitelintézet, az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet: kiderült, hogy tőkéje a kimutatott 6 milliárd forint helyett -3,5 milliárd, nem teljesítő hiteleinek aránya pedig 29%. Nem ez az első szövetkezeti csőd: a Jógazda, a Soltvadkert és Vidéke és a Körmend és Vidéke is hasonló sorsra jutott az elmúlt években, felelőtlen gazdálkodás miatt. A jövőben az új szövetkezeti integráció garantálja, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő - az Orgovány és Vidéke még nem került be az év végéig teljessé váló kockázatközösségbe. A betéteseket most részben a Takarékbank, részben az OBA segítheti meg.
Világos, hogy a bolgár bankválság komoly probléma, hiszen egy bankrohamról van szó, amelyet rosszindulatú piaci pletykák is fűtenek, de azért még nem kell rendszerszintű bedőlési kockázatoktól tartani- véli Timothy Ash, a Standard Bank elemzője kommentárjában.
Részben az elektromos cigaretták terjedésének köszönhetően a korábban vártnál gyorsabban esik vissza a cigarettafogyasztás, ez pedig kellemetlen mellékhatásokkal jár: a dohánytermékek gyártóinak bevételei csökkennek, de ami ennél is nagyobb baj, hogy egyesek szerint az általuk kibocsátott kötvények csődje is bekövetkezhet.
A bolgár jegybank és a kormány ellentétes véleményen állnak abban, hogyan kellene megmenteni a bajba jutott Corpbankot. A központi bank leíratná a veszteségeket a részvényesekkel, és államosítaná a pénzintézetet, a pénzügyminiszter viszont sürgős részvényesi feltőkésítést javasol - írja a Financial Times.
A bankcsődökkel szemben vásárolt CDS-ek ára 2008 óta a legalacsonyabb szintre süllyedt, vagyis a piac úgy gondolja, a bankszektor mára biztonságosabbá vált, mint a válság előtt volt - írja a Financial Times.
Ausztria beterjesztette azt a törvényjavaslatot, amely az állami garanciavállalást megkerülve jelentős veszteségeket terhel a Hypo Alpe bank befektetőire, valamint a bank korábbi tulajdonosára, a Bayerische Landesbankra. Ezzel kerülik el, hogy adófizetői pénzből kelljen kifizetni a már állami tulajdonban álló bank csődje miatti veszteségeket. Két eszközt is használatba vesznek: a bail-in intézményét, valamint rossz bankot és jó bankot is létrehoznak a Hypo Alpéből.
A Sunport Travel beszüntette működését, tulajdonosai külföldről írtak az itthon maradt alkalmazottaknak, hogy jelentsék a csődöt, és kezdjék meg az egyezkedést a biztosítókkal - tudta meg az Index.
Történelmi mélypontot ütött ma reggel a rejtélyes gépeltűnés miatt elhíresült Malaysia Airline System árfolyama. Múlt héten hatalmas veszteségről számolt be a légitársaság és a maláj miniszterelnök nyilatkozata alapján nem zárja ki a csőd lehetőségét sem. A részvények ma reggel 18%-ot zuhantak.
Mark Karpeles, az egykori legnagyobb Bitcoin-tőzsde alapítója nem hajlandó Washingtonba utazni, ahol bíróság előtt kellene nyilatkoznia cége csődbe jutásának körülményeiről - számolt be a Reuters hírügynökség.
Nem elég, hogy a legnagyobb Bitcoin-tőzsde becsődölt, és dollármillióknak inthetnek búcsút a befektetők, még bankok is belekeveredtek az ügybe. Egy svájci kiberbiztonsági cég nyomozói szerint több pénzintézet már jóval a csőd bejelentése előtt tudhatott a tőzsde várható bukásáról. Az érintett bankokról úgy tudni, hogy sok esetben nem írták jóvá a tőzsde számláira átutalt összegeket, eltitkolva ennek tényét az ügyfelek előtt. Vagyis úgy tettek, mintha a csőd után az ügyfelek keresztet vethetnének az átutalt pénzükre, pedig valójában a bankoknál parkol a pénz. Becslések szerint 120 millió dollár sorsa forog kockán.
Több száz betétes rohant meg egy kisebb vidéki bankot Kelet-Kínában. Mivel az ügyfelek tömegesen akarták kivenni pénzüket, a hatóságoknak is be kellett avatkozniuk - írja a Financial Times.
Az ICBC, vagyis a világ legnagyobb bankja felhagy az árnyékhitelezésben is fontos szerepet játszó trösztök által kibocsátott termékek értékesítésével - írja a Bloomberg. A lépésre az egyre gyakoribbá váló csődesemények miatt kerül sor.