130 ezren kérték már a babaváró hitelt, 17 ezren a falusi CSOK-ot
130 ezren kérték már a babaváró hitelt, és 17 ezren a falusi CSOK-ot - derült ki abból a közleményből, amit a családokért felelős tárca nélküli miniszter juttatott el az MTI-hez.
130 ezren kérték már a babaváró hitelt, és 17 ezren a falusi CSOK-ot - derült ki abból a közleményből, amit a családokért felelős tárca nélküli miniszter juttatott el az MTI-hez.
Egyelőre nem jelentek meg a tetőtér-beépítésre igénybe vehető „többgenerációs” CSOK-ra vonatkozó új szabályok a Magyar Közlönyben, de ma délelőtt egy Facebook-videóban ismertette ennek lényegét a családügyi miniszter.
Az új otthonteremtési program egésze nagyjából 300 milliárd forintba kerülhet jövőre a költségvetésnek, és ennek több mint a felét felújításra fordíthatják majd a családok – mondta a Portfolio-nak adott interjújában Novák Katalin, hangsúlyozva: felülről nyitott keretről van szó. A családügyi minisztert sok más mellett a demográfiai helyzetről, a lakásáfáról és az új családtámogatások részleteiről is kérdeztük. Interjú végi felvetésünkre reagálva a babaváró hitelt és a jelzáloghitel-elengedést érintő jogszabály-módosításra is ígéretet tett a miniszter.
Újabb kérdésekre válaszolt Novák Katalin családügyi miniszter a január 1-jén induló otthonfelújítási támogatással kapcsolatban friss Facebook-videójában.
Veszélyhelyzeti rendeletekkel segíti a kormány, hogy senki ne essen el a családtámogatások lehetőségétől a koronavírus-járvány miatt - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
Átlagosan 4% körüli kamatozással vesznek fel manapság lakáshitelt a magyarok, a legtöbben 5 és 10 éves kamatperiódus mellett. Pedig van egy lakáshitel, amely sok banknál elérhető állami kamattámogatással is, ennél jóval kedvezőbb, 3%-os, ráadásul végig fix kamat mellett. A költözésen kívül lényegében csak két gyermek kell hozzá, ennek ellenére sokan nem tudnak róla: a lakáshitelek mindössze egyhatodát veszik fel „CSOK-hitel” formájában a magyarok.
Novák Katalin miniszter a Facebookon jelentette be a január 1-jétől használt lakásokra elérhető otthonfelújítási támogatás részleteit. Mint kiderült, a munkadíjra és az anyagköltségekre legfeljebb másfél-másfél millió forint lesz elszámolható azok 50%-a erejéig a legkülönfélébb felújítási és bővítési munkák esetében, akár bizonyos asztalosmunkákra is. Egy család egy alkalommal veheti igénybe a támogatást, egyedülálló és elvált (de mindenképpen 25 év alatti gyermeket nevelő) szülők is megkaphatják. A felújítási vagy bővítési munkák 2021. január 1-je után kezdhetők el, az egyes számlák kiállítása és a támogatás igénylése között eltelt idő maximumáról vagy a támogatás igénybevételének határidejéről azonban nem beszélt egyelőre a miniszter.
Átlépte a százmilliárd forintot a babakötvénybe fektetett összeg - közölte a pénzügyminiszter szombat reggel közösségi oldalán.
Január 1-jével a gyakorlatban is elindulhat Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön Budapesten. Új információként közölte: a legnépszerűbbnek számító felújítási támogatás a gyermek 25 éves koráig vehető igénybe, mégpedig egy alkalommal. Összefoglaljuk az 5 pontos program elemeit, amelyek közül eddig a 150 négyzetméter alatti lakásokra és 300 négyzetméter alatti családi házakra vonatkozó 5%-os újlakásáfáról, valamint a CSOK-felvevők illetékmentességéről jelent meg törvényjavaslat.
Benyújtotta az Országgyűlésnek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az új lakások 5%-os áfájának visszavezetéséről és a CSOK-kal ingatlant vásárlók illetékmentességéről szóló törvényjavaslatot. 2026 végéig élhet az 5%-os lakásáfa azokra a 150 négyzetméter alatti lakásokra és 300 négyzetméter alatti családi házakra, amelyekre 2022 végéig megtörténik az építési engedély megszerzése vagy az építés egyszerű bejelentése.
A lakásbővítési támogatás részeként január elsejétől akár 10 millió forintot is kaphatnak a gyermekvállalás előtt álló vagy már gyermeket nevelő fiatalok új, többgenerációs otthon létrehozására - közölte Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter. Az otthonfelújítási program kapcsán ez elmúlt hetekben több bejelentés is született, így összefoglaltuk, hogy milyen, a lakáspiacot is befolyásoló intézkedésekről dönött eddig a kormány.
A koronavírus írja a jövő évi forgatókönyvet is, legalábbis, ami a költségvetést illeti. Nemcsak amiatt, mert a tervezettnél rosszabb gazdasági kilátások alapvetően befolyásolják a büdzsé állapotát, hanem mert a kormány is aktív válságkezelésbe fogott. Elég csak az új családtámogatási intézkedésekre, valamint az orvosi bérek emelésére gondolni. Csak ez az utóbbi tétel közel 300 milliárd forintos többletkiadást jelenthet. Mindezek fényében a kérdés már nem az, hogy rosszabb lesz-e a tervezett 2,9%-nál a 2021-es költségvetés hiánya, hanem az, hogy mennyivel.
Januártól teljes illetékmentességet biztosít a kormány azoknak, akik családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolnak új vagy használt ingatlant - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. A lakásfelújítási támogatás kapcsán elmondta, hogy a családok akkor igényelhetik, ha van legalább egy, 18 év alatti gyermekük.
Nagyon nagy az igény az otthonfelújítási támogatásra, amit január 1-jétől lehet igényelni - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. Arról is beszélt, hogy már egy gyermek esetén is megkapják a támogatást a családok.
Jelenleg több tényező is az élénk kereslet megtartása felé hajtja a globális lakáspiacot, emiatt pedig az árak sem indultak csökkenésnek a krízishelyzet ellenére. Sőt, egyes országokban továbbra is enyhe emelkedés tapasztalható a lakóingatlanok árában. A három tényező, ami most a nemzetközi piacokon - és így Magyarországon is - részben magyarázhatja a nem várt fellendülést: a monetáris politika, a fiskális intézkedések és a vásárlók megváltozott preferenciái - írja az Economist. A globális trendekbe jól illeszkedik Magyarország is, ugyanakkor van néhány sajátos intézkedés, területi különbség és vásárlói magatartás, ami nem feltételenül követi le a más országban tapasztalt változásokat.
Januártól akár 30 millió forint vissza nem térítendő támogatást és hozzá 15 millió forint kedvezményes kölcsönt is kaphatnak azok, akik három új gyermeket vállalnak és például egy nettó 50 milliós új építésű ingatlanba költöznek – vált világossá az elmúlt napokban, és még nincs is vége a családtámogatással kapcsolatos bejelentések sorozatának. A két új gyereket vállalóknál ugyanez az összeg 9,1+17 millió, az egy új gyermeket vállalóknál pedig 3,1+10 millió forint is lehet. Bemutatjuk az alábbiakban, hogy jönnek ki ezek az összegek.
A CSOK-támogatásoknak jellemzően mintegy 70%-át veszik igénybe azok a családok, amelyek egy hétvégi bejelentés alapján visszaigényelhetik a 2021. január 1-jétől csökkentett, 5%-os áfát is, szám szerinti arányuk azonban csak 35-40% – mutatják a Portfolio számításai.
Akik CSOK-kal vásárolnak új építésű ingatlant, januártól a csökkentett, 5 százaléknyi áfatartalmat is visszaigényelhetik - jelentette be Novák Katalin miniszter. Ez egy 30 milliós lakásnál a 6,5 milliós megtakarításon túl további 1,5 milliós visszaigénylést jelent, az 50 milliósnál pedig a 11 milliós megtakarítás mellett további 2,5 milliót
A lakáspiacra nézve hatalmas bejelentést tett tegnap Orbán Viktor: 2022-ig 5%-os áfa fog vonatkozni az új lakásokra. A további részletekről Novák Katalin csak a későbbiekben fog beszámolni, így még nagyon sok a kérdőjel, ahogy azt a tegnapi gyors elemzésünkben is megírtuk. Apránként azonban csepegtet a kormány új információkat, a közösségi oldalán tett bejegyzés szerint 2022 végéig minden elkezdett projektre, társasházra, családi ház építésére vonatkozik majd a kedvezmény, vagyis 2022 után még 5 vagy jobb esetben akár 10 évig szabadjára engedik az új lakások 5% áfával történő építését. A mai Kormányinfón pedig azt is megtudtuk, hogy 2021. január 1-től léptetik érvénybe a az 5%-os áfát. Ez több százezres nagyságrendet jelent az új lakásoknál a következő időszakra nézve. A rozsdaövezeti és bérlakásépítési tervek viszont ezáltal, úgy tűnik, mintha lekerülnének a napirendről. Megkérdeztük a tűzhöz legközelebb ülő piaci érdekelteket, hogy mit gondolnak ők a bejelentésről.
Az állami és a magánpraxis szétválasztása további jogszabályokat igényel - mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.