A Google felturbózza digitális asszisztensét egy generatív AI modellel, amely hasonló lesz mint a ChatGPT és a Google sajtá mesterséges intelligencia chatbotja, a Bard mögött álló rendszer - írja a The Verge.
Az Apple állítólag létrehozta saját generatív AI-eszközeit, hogy az OpenAI és a Google termékeivel versenyezzen, de még nem döntött arról, hogy mikor dobja piacra a technológiát – írja a Bloomberg.
Elon Musk bejelentette, hogy xAI néven új, mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatot indít. A cég célja, hogy "megértse az univerzum valódi természetét" - olvasható a cég honlapján. Musk és csapata a tervek szerint pénteken, egy Twitteren tartandó élő beszélgetésen keresztül ad majd bővebb tájékoztatást az xAI-ról.
Új chatbot látott napvilágot a mesterséges intelligenciák világában: az Anthropic nevű vállalat 750 millió dollár összegyűjtése után bemutatta a Claude 2 nevű programját, amely keddtől a nyilvánosság számára is elérhető – írja a CNBC.
A Mercedes-Benz csütörtökön bejelentette, hogy június 16-tól tesztprogramot indít az Egyesült Államokban a ChatGPT integrálására néhány luxusautójánál. A Microsoft által fejlesztett AI-alapú chatbot az autógyártó "MBUX" rendszerével felszerelt mintegy 900 000 járművel lesz kompatibilis. A három hónapos teszt célja annak a feltérképezése, hogy a járművezetők hogyan használják a technológiát - az AI-t annak reményével alkalmazza a vállalat, hogy az autórendszerek interakciói természetesebben hangozzanak, és lehetővé tegye a járművezetők számára, hogy úticélra vonatkozó információkat kérjenek vagy más kérdéseket intézzenek a rendszer felé. Ez a lépés a Microsoft belépését jelenti az autóipari hangalapú asszisztenciák piacára, a piacon versenytársként már jelen van az Amazon az Alexával.
A ChatGPT megjelenése óta nemcsak a mesterséges intelligencia sokoldalúságáról esett rengeteg szó, hanem azokról az újfajta kockázatokról is, amelyeket ezek az eszközök az emberiségre nézve jelentenek. Arról azonban eltérő nézetek alakultak ki, milyen módon érdemes kezelni ezeket a kockázatokat. Az egyik megoldás az etikus AI fejlesztés lenne, amelyben a cégeknek is óriási felelőssége van. Erről kérdeztük I-Sah Hsieh-t, a SAS társadalmi innovációkért felelős igazgatóját a cég Innovate On Tour rendezvényén Varsóban.
Egy vállalati kötvénykereskedelemre szakosodott digitális platform bevezeti a generatív mesterséges intelligenciát, hogy ezzel támogassa a kereskedőket a sokszor nehezen átlátható és összetett kötvénypiacon – írja a Bloomberg.
Szinte már nincs is olyan munkahely, ahol az alkalmazottak ne használnának valamilyen mesterséges intelligenciát. A legnépszerűbb eszköz a szöveggeneráló ChatGPT, egy meggondolatlan felhasználó viszont akár szigorúan őrzött vállalati titkokat is kiszivárogtathat rajta keresztül. Ez azért óriási probléma, mert a chatbot egy másik beszélgetés során váratlanul "kikotyoghatja" az érzékeny információkat. Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen kockázatai vannak a munkahelyi chatbotozásnak, és hogy védhetjük ki ezeket a kellemetlen baleseteket.
A Tiktok bevezet egy új chatbotot, a Takót, amely kezdetben a rövid formátumú videókra szakosodott platform Fülöp-szigeteki piacán indul majd el – írj a Cybernews.
Az OpenAI, a ChatGPT chatbot mögött álló vállalat csütörtökön bejelentette, hogy bevezeti a ChatGPT alkalmazást az Apple iOS rendszerére – írja a Reuters.
A BuzzFeed médiacég a héten közölte a befektetőkkel, hogy olvasói 40 százalékkal több időt töltenek az AI által generált kvízjátékokkal, mint a hagyományos verzióval - írja a Bloomberg.
Hiába adnak pillanatok alatt szinte kész választ a generatív mesterséges intelligenciák, a fejlesztőknek régóta gondot okoz kiszűrni a chatbotok által generált szövegekből a rasszista, szexista vagy egyenesen bűnelkövetésre ösztönző tartalmakat. Egy új mesterséges intelligencia modellt azonban úgy fejlesztettek ki, hogy állítólag ellenőrizni tudja saját magát, és egy előre megadott elvgyűjtemény szerint korrigálja a válaszait. Bár a megoldás még a kutatók szerint sem tökéletes, már most látszik, hogy könnyen vissza lehet majd élni vele.
Amikor a mesterséges intelligencia a ChatGPT sikere miatt berobbant a köztudatba, sokan elkezdték találgatni, hogy milyen munkahelyek kerülhetnek veszélybe az AI miatt. Most úgy tűnik, hogy a vendéglátásban már kezd látszani egy olyan terület, amelyet átalakíthat a mesterséges intelligencia, hiszen a Wendy's bejelentette, hogy a Google-lel közösen tesztel egy olyan chatbotot, amely képes feldolgozni az autós rendeléseket.
A Google megpróbálja visszaszerezni vezető szerepét a mesterséges intelligencia területén a PaLM 2-vel - írta meg a Guardian. A techóriás elmondása szerint az új generációs nyelvi modelljük bizonyos feladatokban felülmúlja más vezető rendszerek teljesítményét.
A Portfolio Digital Transformation 2023 konferenciájának II/A szekciójában a főszerepet a mesterséges intelligencia, az adatfelhasználás és a digitális eszközök vállalati hatékonyságnövelésre való felhasználása kapta. A szekció panelbeszélgetésében a témát Georgiu Achilles, a CEU kutatója, Schin Lotár, az OTP mesterséges intelligencia vezetője, Tarnavölgyi Gábor, a Virgo System üzletfejlesztési igazgatója és Vadócz Zsolt, a K&H Bank digitális vezetője járták körül.
A mesterséges intelligencia atyjának tartott Geoffrey Hinton felmondott a Google-nél, és a technológia kontrollálatlan fejlődéséből következő kockázatra figyelmeztetett a New York Times-nak adott nyilatkozatában.
A Samsung megtiltja a ChatGPT és más hasonló AI eszközök belső használatát, miután kiderült, hogy az alkalmazottak a cég tulajdonában lévő, érzékeny információként tárolt programkódokat osztottak meg a chatbottal – írja a Bloomberg.
Olaszországban ismét elérhetővé vált az OpenAI cég mesterséges intelligenciára épülő chatbotja, a ChatGPT - közölte az olasz adatvédelmi hatóság (Garante).
Az OpenAI által működtetett chatbotot a Snapchat is bevezette, amely vegyes kritikákat kapott. Míg a beszámolók szerint a felhasználók egy része örömmel használja az újítást, addig többen gyanakvással kísérik az új funkciót - számolt be a CNN.
Az OpenAI kedden jelentette be, hogy új kontrollfunkciókat vezet be az általa fejlesztett mesterséges intelligenciába, a ChatGPT-be. A funkcióval a felhasználók megtilthatják a ChatGPT-nek, hogy elmentse a beszélgetési előzményeket, amivel megakadályozhatják, hogy az OpenAI képzési adatként használja fel azokat – írja az Arc Technica.