203 769 bitcoin-tranzakciót elemzett egy MIT-kutatókból álló csapat 6 milliárd dollár értékben és megállapították, hogy a tranzakciók alig 2%-a kapcsolódik illegális ügyletekhez - írja a Coindesk.
Gyönyörű tengerpartok, pezsgő városi élet, fegyveres bandák és zsebtolvajok tucatjai. Nagyjából ez vár azokra, akik Fokvárosba vagy Acapulcóba készülnek nyaralni, de olyan városok is vannak, ahol a hatóságok indokolatlanul bebörtönzik és megkínozzák a turistákat, de ennek ellenére sem tudják teljesen elrettenteni a látogatókat. A World Travel Guide gyűjtése alapján megnéztünk 10 gyönyörű, turisták által is látogatott nagyvárost, amely halálosan veszélyes is lehet.
Illegális szerencsejáték ausztriai üzemeltetéséből származó euró százezrek tisztára mosásában vett részt a gyanú szerint egy magyar banki alkalmazott - tette közzé péntek reggel a police.hu oldalon az Országos Rendőr-főkapitányság.
Két szolnoki férfi a gyanú szerint olyan céghálózatot működtetett, amely - főként internetes csalásokból származó - pénzeket legalizált, illetve tüntetett el. A pénzmosáshoz több száz, akár több ezer bel- és külföldi bankszámlát használtak, az okozott kár több százmillió forint lehet - tájékoztatott az ORFK.
2018-ban - folytatva az elmúlt évek trendjét - tovább csökkent a bűncselekmények, illetve ezen belül is a kiemelt (súlyos) bűnesetek száma Magyarországon - derült ki a Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT) legfrissebb adataiból. A közbiztonsági helyzet látványos javulása ellenére vannak olyan részei az országnak, ahol tavaly az átlagnál sokkal több súlyos bűneset történt. Melyek voltak a legbiztonságosabb 50 ezer fő feletti városok 2018-ban? Mi a helyzet az egyes budapesti kerületekkel? Lakosság arányában mely településeken volt tavaly a legtöbb bűncselekmény? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ cikkünkben.
Több millió eurót elcsaló, "fehérgalléros" magyar bűnözőket fogott el a rendőrség, és milliárdos értékben vett zár alá ingatlanokat, többek között budapesti hoteleket, valamint egy szállodahajót is, amivel a teljes kárérték megtérült.
2010 óta sokat javult Magyarországon a közbiztonsági helyzet, azonban vannak olyan részei az országnak, ahol még mindig bőven akad tennivalója a bűnmegelőzési szerveknek. Összeszedtük a tavalyi első félév adatai alapján Magyarország legveszélyesebb helyeit, ahol a legmagasabb volt az 1000 lakosra jutó súlyos bűncselekmények száma.
Októberben indult a Safecity program Törökbálinton, a város szervezeteinek képviselői, intézmény- és cégvezetők, az önkormányzat munkatársai és egyetemi oktatók egyaránt szerepet vállalnak, hogy megfelelő utcai világítás kialakításával, belátható közösségi terekkel csökkentsék a bűnözéseket a városban - szerepel a Lechner Tudásközpont cikkében.
Az elmúlt időszakban sok új lakás került átadásra, és sokan vannak olyanok is, akik a lakásvásárlás után rögtön felújították a kevésbé jó állapotú ingatlanjukat, ezek együttesen segítették s lakásállomány minőségébeli javulását. A város kevésbé népszerű részein is vannak átalakítások, újítások, amivel az elhanyagolt részeket, utcákat, tereket próbálják élhetőbbé és biztonságosabbá tenni. Ennek ellenére még mindig rengeteg olyan lakás van Magyarországon, ahol akár egy egész család, vagy többen laknak egy beázott, vagy sötét szobában. Nemzetközi összehasonlításban még azoknak az ingatlanoknak is viszonylag magas az aránya, ahol nincs fürdőszoba a lakásban. És akkor még a lakás környezetéről nem is beszéltünk, a zajról, a szennyezettségről, vagy a bűnözések számáról.
Egy élhető város nemcsak azért lesz az, mert tiszta a levegője és sok tömegközlekedési lehetőség áll a lakosság rendelkezésre. Az élhető, vagy okos város koncepcióhoz hozzátartozik az is, hogy a rengeteg gyűjtött adatot a különböző bűncselekmények, rablás, betörés, közúti baleset, stb. megelőzésére használják fel a hatóságok, illetve minél gyorsabban kiérjenek egy incidenshez. A McKinsey idei nyári kiadványában az okos városokról volt szó, amelyben többek között beszámoltak arról is, hogy hány élet menthető meg például egy valós idejű bűnügyi térkép használatával.
A mai napig veszélyes bűnbandák sokasága működik a világon, a legnagyobbak ezek közül több tízezres létszámmal büszkélkedhetnek, dollármilliárdokat zsebelnek be évente, amit csempészetből, zsarolásból, prostitúcióból szednek össze. Megnéztük, melyek most a világ legnagyobb, legveszélyesebb bűnszövetkezetei.
Rengeteg csaló és piramisjátékos igyekszik meglovagolni a tomboló Bitcoin-őrületet; hangzatosnak tűnő, dizájnos weboldalokon keresztül csábítják mit sem sejtő befektetők tömkelegét. Van, ahol azt állítják, hogy egy mindent felülmúló kereskedési robot keresi meg a napi 1%-os hozamot, van, ahol a világ legnagyobb bitcoinbányájából ígérnek részesedést, illetve van olyan is, ahol ICO-t hirdetnek, majd egyszerűen lenyúlják az összegyűlt dollár-százezreket. Bemutatunk 10 nagyon veszélyes, vagy egyenesen csaló kriptopénz-üzletet.
Budapestet leszámítva továbbra is Pest megye a legfertőzöttebb bűnözés szempontjából az országban, ahol tavaly 19 ezer esetet regisztráltak a rendőrök, ennek azonban legfőbb oka, hogy ez a legnépesebb megye, ott él az ország lakosságának 12,5 százaléka - írja a Magyar Idők. A hírportál egy térképet is készített amin jól látszik, hogy a nyugat-dunántúli és a közép-dunántúli megyék a legbiztonságosabbak.
Észak-Korea látszólag teljesen el van szigetelve a világtól, mégis irdatlan összegeket költ fegyverkezésre és atomfegyverek fejlesztésére, a lakosság pedig - bár éhezésben és nélkülözésben - mégis megél valahogy. Nem csoda, hiszen szabályosan maffiaállamot üzemeltetnek Kelet-Ázsia szívében. Összeszedtük, milyen nem adójellegű, külső forrásokból származnak a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság bevételei.
A rendőröket egy Kőrösi Csoma Sándor úton található bankfiókba riasztották ma délelőtt, ahova egy férfi bement egy hatlövetűvel és pénzt követelt - írja a Police.hu.
A világ legnagyobb bankrablásait meglehetősen változatos módszerekkel követték el azok a bűnbandák, amelyek több tíz millió dollárt, de olykor ennél is nagyobb összegeket lovasítottak meg: alagutat ástak, megostromolták a bankfiókot, vagy egyszerűen feltörték a pénzintézetet az interneten keresztül. Szinte mindegyik esetben hozzájárult a bűnözők sikeréhez az, hogy erőszakkal vagy vesztegetéssel bennfenteseket is maguk mellé tudtak állítani, sőt bizonyos esetben a biztonsági személyzet volt a rablások kezdeményezője is. Bemutatjuk a világ tíz legnagyobb bankrablását.