Öt üzletembert, köztük a Vienna Capital Partners magyarországi befektetéseiről ismert Heinrich Pecinát találták bűnösnek a múlt héten osztrák bíróságok - írja a Der Standard. Pecina 22 hónap felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot kapott, miután a hűtlen kezelésről és csalásról szóló ügyben beismerő vallomást tett.
Nem változtat pótdíjazási politikáján a BKK, mert a cég álláspontja szerint a pótdíj mértéke nem tisztességtelen mértékű - lényegében ezt a választ küldte a cég az Index azon kérdésére, amit azután küldött, hogy ezzel ellentétes tartalmú jogerős bírósági ítélet született a minap.
Csoportos keresetet nyújtott be a Wall Street bankjai ellen pár amerikai nyugdíjalap. Úgy vélik, hogy a keresetben megcélzott hat bank évekig összejátszott, hogy manipulálja az árakat és kiszorítsa a versenytársait az értékpapírkölcsönzési piacról.
Andrzej Duda lengyel államfő hétfőn váratlanul bejelentette, hogy megvétózza a legfelsőbb bíróságról és az országos igazságszolgáltatási tanácsról szóló törvényt. Ezek annak az igazságügyi reformnak a részei, amely a múlt héten kiverte a biztosítékot az Európai Bizottságnál, és ami miatt az elmúlt napokban több tízezren tüntettek az utcákon Lengyelországban.
Az online szerencsejátékok engedélyezésére vonatkozó magyar szabályozás nem összeegyeztethető a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével - olvasható az Európai Bíróság csütörtöki közleményében. Ezzel a testület az Unibet Internationalnak adott igazat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenében.
81 millió dollárt fizet a Pimco, hogy megszüntessék azt a pert, amelyet kirúgott alapítója, Bill Gross indított az alapkezelő ellen - írja a Financial Times.
Új bírói tanács kijelölése miatt a korábbi tárgyalások anyagának ismertetésével elölről kezdődött a Buda-Cash-ügy öt vádlottjának büntetőpere kedden a Fővárosi Törvényszéken, V. Pétert és társait különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolják.
A Fővárosi Törvényszék kizárta a Quaestor-ügyből a nyomozás során kirendelt, az igazságügyi szakvélemény elkészítésében társszakértőként részt vevő adó-, járulék- és könyvszakértőt.
Bírságon dönthetnek arról, hogy az Uber valóban csak egy alkalmazás-e, vagy pedig egy személyszállítási cég. A kérdés azért érdekes, mert a besorolása alapvetően befolyásolja, hogy milyen szabályozás vonatkozik rá, ami pedig megdobhatja a működési költségeit, vagy korlátozhatja a sofőrök számát - írja a Bloomberg.
Titkos információgyűjtésnél látott el kapcsolattartói feladatokat az a NAV-alezredes, akit pénteken első fokon több rendbeli bűncselekmény miatt két év szabadságvesztésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte a Fővárosi Törvényszék. A bizonyítékok hiánya miatt azonban a tizennyolc vádlottból csupán négyet ítéltek el, köztük az elsőrendű vádlott NAV-alezredest.
Hazai és európai jogorvoslati fórumokhoz fordul, s kártérítést is kér Budaörs önkormányzata az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás miatt, melynek alapján a harmincezres Pest megyei várostól körülbelül 2,3 milliárd forintot akar elvonni az állam - tájékoztatta a szerdai rendkívüli képviselő-testületi ülésen született döntésről a polgármesteri hivatal sajtófőnöke az MTI-t.
Hiába hivatkozott Pintér Zoltán korábbi Buda-Cash-vezér júniusban még arra, hogy 2007 és 2014 között részegen járt be dolgozni, a bíróság szerint nincs semmi jele annak, hogy kóros elmeállapotú lett volna a vádbeli időszakban Pintér - írja a Világgazdaság.
Fenntartotta a Fővárosi Törvényszék Tarsoly Csaba előzetes letartóztatását, felesége házi őrizetét, valamint a harmadrendű vádlott előzetes letartóztatását a csütörtöki, késő estébe nyúló tárgyaláson a Quaestor-ügy büntetőperében. Tarsoly Csaba váltig állítja: mások tették tönkre szánt szándékkal a Quaestort, ő nem bűnös, és még embertelenül is bánnak vele. Azt kifogásolta, hogy csupán egy régi számítógép áll 100-120 fogvatartott rendelkezésére.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.