Nincs megegyezés: egyre közelebb a BKV-sztrájk
A szakszervezetek által kért 13%-os béremelés helyett a BKV 5%-kal növelné a béreket, ezért a szakszervezetek sztrájkra készülnek.
A szakszervezetek által kért 13%-os béremelés helyett a BKV 5%-kal növelné a béreket, ezért a szakszervezetek sztrájkra készülnek.
A márciusi fizetéssel érkezik a kormánytisztviselők megemelt bére - írta a Miniszterelnökség közleményében.
Megállapodott a Magyar Posta a béremelés mértékében a szakszervezetetekkel, de a vállalat komoly problémákkal néz szembe.
A tavalyelőtt kötött hároméves bérmegállapodás értelmében 2017 és 2019 között a társaságoknál összesen átlagosan 30%-os, ennek keretében idén 5%-os átlagkereset-fejlesztés valósul meg - derül ki a Volán közleményéből.
Felháborítóan kevésnek tartja a BKV-nál tervezett 5 százalékos béremelést az Egységes Közlekedési Szakszervezet - reagált az EKSZ elnöke a sajtóban megjelent vérlázítóan alacsony mértékre. Naszályi Gábor a közlemény szerint emlékeztet: a vezérigazgató tavaly ősszel azt ígérte, idén január végére megállapodnak, ám mostanáig még csak ajánlatot sem tett a béremelés mértékére.
A vállalat és az Üzemi Tanács közötti, tavaly december óta tartó tárgyalások keretében a felek megegyezésre jutottak a bérfejlesztés minden pontja tekintetében. Így a direkt dolgozóknál átlagosan 18 százalékos béremelést hajt végre a cég - derül ki a Suzuki közleményéből.
Székesfehérvár egyik legnagyobb vállalatánál, a Denso Kft.-nél szerdán későn este megszületett a bérmegállapodás a vezetőség és a vállalatnál képviselettel rendelkező szakszervezetek között - írja a feol.hu. Szincsák Attila gazdasági igazgató kiemelte: emelés mértékére vonatkozó, megnövekedett igények azonban meghaladták az eredeti terveinket.
Demonstrációra készülnek a Magyar Posta dolgozói, a Népszava szerint ugyanis a munkáltató nem fogadta el az átlagos 10 százalékos béremelési javaslatot.
Egyelőre nincs egyezség a Suzuki és az üzemi tanács között az idei béremelés mértékéről. A bónuszokról és a béren kívüli juttatásról már megállapodtak.
Márciustól átlagosan 12,8%-kal növekednek a bérek a budapesti repülőteret üzemeltető cégnél és leányvállalatainál. A Budapest Airport az Üzemi Tanácsokkal és a szakszervezetekkel sikeresen megállapodott az idei bérfejlesztésről, aminek köszönhetően az alapbérek és a bónuszok is emelkednek.
A Mol részben cáfolta azon értesülést, amely szerint a szakszervezetek nem fogadták el a Mol 2019-re és 2020-ra vonatkozó béremelési ajánlatát, amiről a hét elején tájékoztatták a céget. A tárgyalások eredményeként több tagvállalatnál, köztük a stratégiailag kiemelten fontos, mintegy 1000 főt foglalkoztató tiszaújvárosi Mol Petrolkémiánál is megállapodott a vezetőség a szakszervezetekkel, így a kollégák áprilisban már a megemelt juttatásokat kapják - közölte az olajtársaság.
A Lidl Magyarország országos szinten növeli munkavállalóinak bérét, a 2018-as béremelési hullámot követően ezúttal 2019. március 1-jével további, átlagosan 15%-kal emeli bolti és raktári dolgozó munkavállalói munkabérét. 3 év tapasztalattal rendelkező üzletvezetőknek közel 700 ezer forintos bruttó fizetést és céges autót is adnak.
Januártól (visszamenőleg) augusztusig 207 000 forint, szeptembertől februárig pedig 215 000 forint lesz a legalacsonyabb elérhető alapbér - közölte a Tesco, amely a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) kötött megállapodása értelmében két fázisban emeli a kiskereskedelmi dolgozók bérét.
Kilátástalan a volánosok helyzete, ma már nemcsak járművezetők, hanem karbantartók is tömegével hagyják el a szakmát - írja a Közúti Közlekedési Szakszervezet. A munkáltató egyelőre nem változtathat az idénre tervezett 5 százalékos bérfejlesztési mértéken, miközben a szakszervezet szerint erre lenne szükség a munkaerőhiány csökkentéséhez és a szolgáltatás biztonságos ellátásához.
Évtizedek óta nem látott sztrájk zajlott le a múlt héten Magyarországon az Audi győri gyárában, ami a szakszervezetek történelmi sikereként tekinthető. Vannak, akik viszont a magyar gazdaság kilátásait féltik a sztrájk miatt. Valóban kell félni a munkaadóknak a szakszervezetek erejétől Magyarországon? Tömegesen harcolhatnak ki hatalmas béremelést? Más gyárakat is elérhet egy sztrájkhullám? Tényleg túl keveset fizetnek Magyarországon a multik?
Emelkedhet a Belügyminisztérium pályázatának köszönhetően a köztisztviselők bére azokban a polgármesteri hivatalokban, ahol eddig nem volt forrás az illetményalap növelésére - írja a Magyar Idők. Az emeléshez a szükséges források rendelkezésre állnak, a beadványokat most bírálják el.
Maratoni tárgyalást tartottak kedden is a felek az Audi Hungáriánál az idei béremelésről. Kedden azonban nem született megállapodás, a tárgyalások jelenleg is zajlanak. Most megmutatjuk, hogy mit ajánlott legutóbb a cégvezetés.
A győri Audi-gyárban látott események következménye hosszabb távon akár az is lehet, hogy a Volkswagen-csoport nem Magyarországra hozza a termelést, hanem a régió más országaiba. Most azonban még nem tart itt a dolog, Túry Gábor, az MTA kutatója szerint a győri üzem erős bástyája az Audinak, és a magyar bérek kifejezetten alacsonyak a konszern gyárai között. Azonban ha sztrájkok akadályozzák a termelést és Ingostadtban azt látják a vezérek, hogy romlik a profitráta és Magyarországon nagyon nehéz megegyezni a szakszervezetekkel, akkor átgondolhatják a további fejlesztéseket. A helyzetből még jól is kijöhet az Audi, hiszen javulhat a tárgyalási pozíciója a magyar kormánnyal szemben.
A győri Audi-gyárban dolgozók szakszervezete rendszeresen kommunikál saját csatornáin, most pedig a hazai cégvezetés is megszólalt a napok óta tartó bértárgyalásokról.
További béremelés lenne szükséges a tűzoltóságnál is, mivel egyre kevesebben választják ezt a pályát - mondta a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke az InfoRádiónak. A Belügyminisztérium közölte: folyamatosan egyeztetnek az állomány tagjainak élet- és munkakörülményeit érintő kérdésekben.
Folyamatosan törnek előre az orosz rohamcsapatok.
Akár 10 ezerrel kevesebb autó készülhet a második félévben.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.