A brit kormány akár felállni is kész a tárgyalóasztaltól az Európai Unióval folytatott kilépési tárgyalásokon, hogy megmutassa, milyen kemény tárgyalópartner - jelentette a Sunday Telegraph című konzervatív, vasárnapi lap.
Amint azt a hétfői brüsszeli konferencián elhangzott üzenetekből kihámoztuk: tényleg beleírta az Európai Bizottság a mai vitaindító anyagába azt, hogy akár politikai feltételekhez is hozzáköthetik 2020 után az uniós támogatások kifizetését. Ezt persze csak egy lehetőségként írták bele a papírba, ráadásul körmönfont módon, de sokkal határozottabban állt ki a felvetés mellett a mai brüsszeli sajtótájékoztatón az EU költségvetési biztosa. Az alábbiakban a 40 oldalas papírból csak néhány fontosabbnak tűnő gondolatot emelünk ki.
11,4 milliárd fonttal, tehát mintegy 14,5 milliárd dollárral növelné a brit jegybank a banki tőketartalékokat, részben a lakossági hitelek felfutása, részben pedig a Brexitet övező bizonytalanságokra való felkészülés miatt - számol be a hírről a Bloomberg.
A nagyvállalatok magasan képzett dolgozóinak 56 százaléka még az EU-ból való kilépés előtt elhagyná az Egyesült Királyságot - derül ki a Baker McKenzie 250, diplomás, az Egyesült Királyságban dolgozó, de azon kívüli uniós állampolgár munkavállaló megkérdezésén alapuló kutatásából. Az agyelszívás különösen érzékenyen érintheti az egészségügyi, technológiai, telekommunikációs és pénzügyi szolgáltatási iparágat, illetve a médiát.
Nem elég ambiciózus és egyértelmű az állampolgári jogokra vonatkozó brit javaslat, szilárdabb garanciákra van szükség - hangsúlyozta hétfőn Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója.
Theresa May brit miniszterelnök szerint a jelenleg törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok közül senkinek nem kell majd távoznia a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) időpontja után.
Megállapodott hétfőn a kormányzati együttműködésről a brit Konzervatív Párt és a legnagyobb észak-írországi protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP). Az egyezséget több mint kétheti tárgyalássorozat után a Downing Streeten írták alá a két párt képviselői Theresa May brit miniszterelnök és Arlene Foster, a DUP vezetője jelenlétében.
Néhány hete még olyan egyértelműnek tűnt az Egyesült Királyság útja: Theresa May vezetésével kilépnek az EU közös piacából, felszabadítják magukat az Európai Unió fennhatósága alól, és lehetőségük lesz saját kereskedelmi megállapodásokat kötni. Csakhogy közbeszólt az előrehozott választás, May hatalmi pozíciója meggyengült, ezért megnőtt a Brexittel kapcsolatos bizonytalanság. A britek padlógázzal belehajtanak a szakadékba? Esetleg lesz valamilyen kereskedelmi megállapodás? Vagy feladják a kilépéspártiak követeléseit és a közös piac tagjai maradnak? A Financial Times cikkében összeszedett hat lehetséges forgatókönyvet.
Az uniós vezetők csütörtöki brüsszeli találkozóján Theresa May brit kormányfő azt ígérte, hogy a Brexitet követően is maradhat az országban a 3 millió EU-s állampolgár - írja a Financial Times.
Elméletileg még visszafordítható lehet az Egyesült Királyság kiválási folyamata az Európai Unióból, annak ellenére, hogy a héten megkezdődtek a kilépési tárgyalások - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Brüsszelben.
Sikerült megállapodásra jutni az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló tárgyalások legfőbb prioritásairól és menetrendjéről a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti egyeztetések első napján - közölte hétfő este Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója.
Nem várja meg a Goldman Sachs a Brexit-tárgyalások végső kimenetelét: a hétfőn kezdődő tárgyalásokkal egy időben megkezdi a költözést Londonból Frankfurtba és más európai városokba - jelentette be Richard Gnodde európai igazgató.
Megállapodott egymással a brit és az uniós Brexit-ügyi főtárgyaló, hogy jövő hétfőn tényleg elindulnak a hivatalos Brexit-tárgyalások - jelentette csütörtök délután két névtelen forrására is hivatkozva a Politico.
David Cameron és Theresa May felelőtlen politikai taktikázásával veszélybe sodorta az ország jövőjét, most ugyanis minden korábbinál valószínűbbnek tűnik, hogy a szigetországnak nem sikerül kedvező Brexit-megállapodást kötnie az Európai Unióval - írja véleménycikkében Martin Wolf, a Financial Times vezető gazdasági újságírója. A szakértő szerint jelenleg nincs esély újabb EU-s népszavazás kiírására, a végső határidő közeledtével azonban, miután kiderül, hogy milyen - valószínűleg nagyon rossz - megállapodást sikerül kötnie az Egyesült Királyságnak, sor kerülhet egy újabb, mindent eldöntő referendumra. Kérdés, hogy akkor nem-e lesz már túl késő hozzá.
Nem maradtak megoldatlan kérdések a kedd délutáni egyeztetésen Theresa May brit kormányfő és a koalíciós együttműködésre kért Demokratikus Unionista Párt között, így a kisebbségi kormány külső támogatása létrejöhet. Annak, hogy tényleg működőképes-e a kormány, az igazi tesztje június 27-én lesz, amikor az első törvényalkotási programjáról szavaznak az alsóházban. A megbeszélést követően Theresa May Emmanuel MAcron új francia elnökhöz látogatott Párizsba, ahol hangsúlyozta: jövő héten tényleg elkezdődnek a Brexit-tárgyalások.
Több mint négy és félszeresére növekedett tavaly a német állampolgárságot szerző britek száma a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) keddi adatai szerint.