6 millió eurós befektetést hajtott végre a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő, az EXIM Exportösztönző Magántőkealap többségi tulajdont szerzett a brit DiPocket Ltd-ben. Ezzel az alapkezelő fintech fókuszú portfóliója tovább bővül – derül ki a társaság közleményéből.
Miután szerdán bejelentette lemondását Boris Johnson brit kormányfő kommunikációs igazgatója, Lee Cain, ma hajnalban azt jelentette a BBC, hogy az egész Brexit-ideológia kitalálója és sokak szerint Johnson „agya”, Dominic Cummings is távozik vezető tanácsadói posztjáról az év végével.
Az már szinte biztos, hogy a korábban kitűzött november 15-i dátumig nem lesz meg az esetleges megállapodás az EU és az Egyesült Királyság között, és egyelőre kétesélyes, hogy a jövő hét első felében összejön-e. Több jel afelé mutat, hogy igen, például az, hogy ma reggel az ír miniszterelnök azt mondta: a minap beszélt Joe Biden megválasztott amerikai elnökkel, aki azt szeretné, ha a brit kormány engedne és végül összejönne a megállapodás az EU-val. Azt is mondta, hogy Boris Johnson brit kormányfő szerinte igenis meg akar állapodni, így már csak a részletekben kell megegyezni. Ezzel együtt azért mind az EU, mind a britek, sőt a gazdaságilag leginkább veszélyben lévő írek vezetője is azt hangoztatja, hogy a megállapodás nélküli forgatókönyvre is fel kell készülni. Tényleg kulcsfontosságú napok előtt állunk.
15,5%-ot nőtt a brit GDP a harmadik negyedévben a csütörtökön közölt friss adatok szerint. Ez majdnem pontosan annyi, mint amit az elemzők vártak. Éves szinten közel 10% a visszaesés.
Miután szombaton megnyerte az amerikai elnökválasztást Joe Biden, aki régóta bírálta a Brexitet és nehézkes lesz az ő elnöksége alatt gyorsan összehozni egy amerikai-brit kereskedelmi megállapodást, feltette vasárnap Boris Johnson brit miniszterelnöknek a kulcsfontosságú kérdést a BBC, miszerint így nem lett-e még sürgetőbb megállapodni az EU-val. Erre azonban Johnson kitérő választ adott, miszerint két teljesen különböző dologról van szó, igaz azt is elismerte, hogy az amerikaiak nagyon kemény tárgyalópartnerek.
A legfrissebb értékesítési statisztikák alapján elmondható, hogy októberben sem volt képes talpra állni a brit autópiac. Ebben az is szerepet játszott, hogy bár a magánszemélyek részére történő eladások szerény mértékben nőni tudtak, a céges értékesítések tovább estek múlt hónapban a Brexit okozta bizonytalanság és a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai miatt. További rossz hír, hogy a járvány második hullámának megfékezése érdekében hozott szigorú intézkedések miatt, négy hétre bezárnak a brit autószalonok is, így már most borítékolható az eladások drámai visszaesése novemberben.
Az elmúlt kétheti intenzív tárgyalások ellenére még mindig nagyon komoly nézetkülönbségek maradtak az EU és a brit kormány között az állami támogatási, vitarendezési és halászati kérdésekben, mert uniós nézőpont szerint nem igazán akartak haladni a britek az engedmények terén. A friss amerikai elnökválasztási fejlemények (Joe Biden várható győzelme) azonban talán egy utolsó lökést adhatnak még a briteknek, hogy engedjenek, mert különben se EU-s, se amerikai kereskedelmi megállapodás nem lesz egy ideig. Ha viszont nem engednek a britek, akkor 2 héten belül tényleg a kereskedelmi megállapodás nélküli brit kizuhanás felé megy a folyamat, mert az EU a tűrőképessége határára ért, amit az egyik kulcsfontosságú EP-képviselő nyilvánosan is elismert.
Csak mérsékelt előrelépést hoztak a Nagy-Britannia és az EU között a Brexit miatt zajló kereskedelmi tárgyalások az elmúlt napokban – tájékoztatta az Európai Bizottság főtárgyalója az EU nagyköveteit.
Lejárt kedden az Egyesült Királyság rendelkezésére álló egy hónapos határidő, hogy válaszoljon az Európai Bizottság felszólító levelére, amelyet a testület azért küldött, mert álláspontja szerint a brit fél megszegte az EU-tagsága megszűnéséről szóló megállapodásból eredő kötelezettségeit. Választ egyelőre nem érkezett Londonból - közölte a brüsszeli bizottság illetékes szóvivője. A bizottság további lépéseket fontolgat, beleértve egy indokolással alátámasztott vélemény kiadását, benne felsorolva azokat a kérdéseket, amelyeknek az érintett ország elmulasztott eleget tenni.
Átalakítja az Egyesült Királyság európai uniós kilépését támogató Brexit Pártot az azt vezető Nigel Farage, az új politikai erő a koronavírus feltartóztatása érdekében elrendelt korlátozások elleni harcot tűzi zászlajára.
Az autóipar meghatározó szereplői és érdekképviseletei sorra figyelmeztették az Egyesült Királyság és az Európai Unió döntéshozóit arra az elmúlt hónapokban, hogy a megállapodás nélküli Brexit valóságos katasztrófához vezethet a szektorban. A Jaguar Land Rover legfrissebb jelzése szerint viszont még abban az esetben is káosz alakulhat ki a határokon, hogyha a tárgyaló feleknek sikerül tető alá hozniuk az egyezséget.
Közleményt adott ki az MNB a Revolutról: az írásban azt akarják egyértelművé tenni, hogy a Magyarországon igencsak népszerű fintechcég melyik ága milyen szolgáltatást nyújt hazánkban és milyen jogszabályi feltételek vonakoznak a magyar ügyfelekre. A közlemény kiadására valószínűleg a Brexit miatt került sor, de közre játszhatott az is, hogy mostanság a fintechet sok kritika éri az inkumbens szereplők részéről.
Bár vasárnap még úgy volt, hogy Michel Barnier uniós Brexit-főtárgyaló eleve Londonban marad, hogy a tervezett menetrendre „ráhúzva” még 3 napot, szerdáig folytassa a brit kormánnyal a kereskedelmi tárgyalásokat, hétfőn már arról ír a Reuters, hogy újra Londonba tart. Ezek szerint mégis hazatért Brüsszelbe, mindenesetre ennél lényegesebb az, hogy annyira intenzívek a tárgyalások, hogy ezen a héten minden nap lehetnek egyeztetések: szerdáig Londonban, aztán csütörtöktől a hét végéig Brüsszelben.
Meghosszabbították az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről szóló tárgyalások most folyó londoni fordulóját, amely az eredeti tervek szerint vasárnap este véget ért volna. A Downing Street szóvivője részletek nélkül azt közölte vasárnapi tájékoztatóján, hogy Michel Barnier, az Európai Bizottság tárgyalásvezetője szerdáig marad a brit fővárosban. Barnier és stábja csütörtökön érkezett Londonba. A brit küldöttséget David Frost, a kormány főtárgyalója vezeti.
Az elmúlt napok politikai csatározásai miatt tovább nőtt annak a valószínűsége, hogy az Egyesült Királyság végül megállapodás nélkül zuhan ki az Európai Unióból. Ez természetesen borzasztóan rossz hír az autóipar számára, amelynek szereplői kétségbeesetten igyekeznek még az utolsó pillanatokban is felhívni a politikusok figyelmét arra, mekkora katasztrófát okozhat a megállapodás nélküli Brexit Európa egyik legfontosabb ágazatának, amely már így is rengeteget szenvedett a koronavírus-járvány és az új technológiákra történő átállás miatt.
Kevesebb mint egy héttel azután, hogy felfüggesztette Nagy-Britannia az EU-val folytatott Brexit-tárgyalásokat, most bejelentették, hogy hajlandók ismét asztalhoz ülni – írja a Bloomberg.
A brit kormány szerint az Európai Unió konstruktív nyilatkozatokat tett a hétfői kétoldalú kapcsolatfelvételek után a jövőbeni kapcsolatrendszer ügyében, de a jelenlegi helyzet alapján még nem vehető biztosra a megállapodás.
A múlt heti EU-csúcs zárónyilatkozata világosan rögzítette, hogy nem engedhet az unió a stratégiai érdekeiből a briteknek még akkor sem, ha ez a kereskedelmi megállapodás nélküli Brexithez vezet, így az EU27 kimondta, hogy elsősorban a briteknek kell engedniük, ha meg akarnak állapodni. Ehhez képest a britek azt vetik az EU szemére, hogy így nem lehet tárgyalni, hogy csak az egyik fél engedjen, így a hétfői híráramlás ismét arról szól, hogy mindkét fél a másiktól várja az első nagy engedményt a vitás kérdésekben.