Zsugorodott a brazil gazdaság az első negyedévben, 2016 óta először, és elemzők egy W-alakú, dupla aljú recesszió kockázatának növekedésére figyelmeztettek.
Ismét elrendelte egy szövetségi bíróság Michel Temer volt államfő előzetes letartóztatását Brazíliában helyi idő szerint szerdán. Temer csütörtökön jelentkezett a Sao Pauló-i rendőrségen - jelentette a G1 hírportál.
Rio de Janeiro államban fegyveres támadók tüzet nyitottak kedden egy autókonvojra, amely uránt szállított Brazília angrai atomerőművébe - közölte a rendőrség és az erőmű vezetése. Beszámolójuk szerint a nukleáris fűtőanyagot szállító kamionra Frade város közelében egy tengerparti úton nyitottak tüzet, mintegy 30 kilométerre Angra dos Reistől, ahol az erőmű van. A konvojt kísérő rendőrök viszonozták a tüzet, de senki sem sebesült meg, és a támadóknak sikerült elmenekülniük.
Az N26 nevű német challenger bank az Egyesült Államok után Brazíliában terjeszkedik - jelentette be a startup.
Az alacsony infláció miatt egyre valószínűbb, hogy a 2016-os mélypontra, 1% környékére esnek vissza a globális kamatlábak - vélik a Wall Street egyik vezető elemző-tanácsadó cégénél.
A hivatalban lévő venezuelai elnök elrendelte csütörtökön az ország brazíliai határának a lezárását, és ugyanezt fontolgatja Kolumbia esetében.
Vádat emelt Michel Temer leköszönő brazil elnök ellen korrupció és pénzmosás miatt a legfőbb ügyész helyi idő szerint szerdán Brasíliában.
Jair Bolsonaro szélsőjobboldali jelölt nyerte meg a brazil elnökválasztást a vasárnapi második fordulóban elért 55,2 százalékos eredménnyel - jelentette be a központi választási bizottság a voksok csaknem száz százalékának összeszámlálása alapján. Bolsonaro ellenfele, a baloldali Munkáspárt jelöltje, Fernando Haddad a szavazatok 44,8 százalékát szerezte meg.
A szélsőjobboldali Jair Bolsonaro nyugalmazott tábornok nyerte meg a vasárnap tartott brazíliai elnökválasztás első fordulóját, de nem szerzett abszolút többséget, így második fordulót kell tartani.
Vasárnap tartják az elnökválasztás első fordulóját Brazíliában, ez pedig már csak az ország mérete miatt is rejthet globális kockázatokat. A szakértők szerint a brazil gazdaságnak fontos reformokra lenne szüksége, ellenkező esetben könnyen lehet, hogy Törökország és Argentína mellé csatlakozik a feltörekvő piacon dőlő dominók sorába.
Kartellezés gyanújával vizsgálják a brazil bankokat, mivel azok gyakorlatilag egyszerre döntöttek úgy, hogy elutasítják az országban működő kriptotőzsdéknek szolgáltatásaikat.
Az utóbbi hetekben egyre több feltörekvő piaci országgal kapcsolatban kezdtek idegeskedni a befektetők amiatt, hogy esetleg nem tudják majd visszafizetni adósságukat. Így az eurózóna perifériájának válsága során megalkotott PIGS (Portugália, Olaszország, Görögország, Spanyolország) után megszületett az újabb betűszó, a BATS (Brazília, Argentína, Törökország, Dél-Afrika) - írja a Bloomberg.
Brazília nem korlátozza a súlyos gazdasági és politikai válság sújtotta Venezuelából menekülők bevándorlását - erősítette meg médiaértesülések szerint helyi idő szerint szombaton Michael Temer brazil elnök.
Az idei világbajnokság eddig az esélyesek kieséséről híres, hiszen a németek, az argentinok, a spanyolok és az olaszok is búcsúztak már. Ma csatlakozhat hozzájuk Brazília és Belgium, de az utóbbi napok eseményei után továbbra is meglepő lenne, ha ők is elvéreznének.
Argentína és Törökország után Brazília lehet a következő áldozat a feltörekvő piacokon - véli Mohamed El-Erian. A guru szerint egyre nehezebb helyzetben van a dél-amerikai ország jegybankja, és nem engedhet meg magának sok hibázást.
Michel Temer brazil elnök engedett vasárnap az egy hete sztrájkoló kamionsofőröknek, akik követelték a dízelár csökkentését és néhány, őket sújtó adó eltörlését.
Több mint 48 ezer venezuelai kért menedéket eddig Brazíliában a hazájukban kirobbant gazdasági válság kezdete óta - közölte a legnagyobb latin-amerikai ország kormánya kedden.
Június 14-től július 15-ig Oroszországban tartják a labdarúgó-világbajnokságot. A UBS szerint a németeknek van a legnagyobb esélyük a végső győzelemre, de van még néhány csapat, amelyikből világbajnok lehet.
A brazil bankok beleegyeztek abba, hogy kifizetnek mintegy egymillió olyan kártérítési követelést, amit azok az ügyfelek adtak be, akiknek az 1980-as és 1990-es évek hiperinflációs időszakában a kormány egyszerűen elvette a bankbetétbe helyezett pénzét.
A gátszakadás miatt százak vannak veszélyben Oroszországban.
A miniszter a G20-aknak is előterjesztette javaslatát.
Szigorúan büntetnék a szabálytalanul parkoló, otthagyott járműveket.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.