A Bosch fontolgatja, hogy ajánlatot tesz az amerikai háztartási készülékgyártó Whirlpoolra. Az ügyet ismerő források szerint az akvizíció jelentősen megerősítené a Bosch pozícióját a háztartási gépek globális piacán.
Az elektromos autók piaca évről-évre bővül, ugyanakkor vannak időszakos visszaesések az értékesítési statisztikákban. A politika elkötelezte magát az elektromos autózásra való átállás mellett, a fogyasztók azonban óvatosabbak: nem szívesen engednek a hagyományos autóknál megszokott kényelemből. Ezen felül számos tévhit is elterjedt az elektromos autózásról, amit alátámaszt egy, a Bosch által megrendelt közvéleménykutatás is, melynek eredményeit egy pódiumbeszélgetés keretében ismertették és értékelték a cég vezetői, szakemberei.
A világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója, a Robert Bosch nyitott egyes részlegeinek tőzsdei bevezetésére, mivel vizsgálja a felvásárlások finanszírozási lehetőségeit, mondta a vállalat vezérigazgatója.
Egyre több kutatás mutat rá, hogy az a vállalat, ahol férfi és női vezetők is részt vesznek a vállalatirányításban, üzletileg is sikeresebbek. Emellett számos tanulmány erősíti meg, hogy a vegyes csapatok a vállalat minden szintjén jobb termékeket és szolgáltatásokat fejlesztenek. A Bosch idén tizenegyedik alkalommal, négy helyszínen engedett bepillantást az autóipari innováció és gyártás világába a Lányok Napján. A Bosch maklári telephelyén a tudományok és a technológia iránt érdeklődő fiatalok a járműalkatrész-gyártással ismerkedhettek meg.
A világ legnagyobb autóipari alkatrész és berendezés beszállító vállalata, a Bosch szerint az elkövetkező években jelentősen fellendül a kínai autógyártók üzemépítési aktivitása Európában. Az első fecskék már meg is jelentek. A kínai BYD például Magyarországon létesít üzemet. A Leapmotor pedig az Opel anyavállalatával, a Stellantisszal kötött szerződés keretében a lengyelországi Tichy üzem kapacitását készül haszonsítani. A Chery a spanyol EV Motors gyártóval közös vállalkozásban fog autókat gyártani a Nissan egykori barcelonai üzemében.
A Portfolio és a MAGE 2015 óta szervez sikeresen közös rendezvényeket, az idei Járműipar 2024 konferenciára a kecskeméti Sheraton Hotelben kerül sor március 20-21-én. A helyszínválasztás nem véletlen: az elmúlt évek egyik új járműipari központja épp Kecskeméten épült fel, amely jól példázza, hogy milyen gazdasági és társadalmi együttműködés szükséges a szektorban a hazai szerepvállalás erősítésére. A résztvevők elsőkézből szerezhetnek tapasztalatokat a hazai autóipar fejlődéséről, mivel a konferencia második napján több közeli gyáregység is meglátogatható. Egy biztos: lesz miről beszélni, hiszen – bár az elmúlt évek sem voltak eseménytelenek – az autóipart olyan drasztikusan új kihívások érik, mint a kínai márkák előretörése, és az erőltetett ütemű elektrifikáció. De hogyan tudnak megbirkózni ezekkel a szereplők, és milyen stratégiával lehet előnyt kovácsolni a piaci változásokból? Hogyan fordíthatják előnyükre a változásokat a hazai szereplők, lehet-e a kanyarban előzni? A rendezvényen mindez kiderül.
A Bosch a generatív mesterséges intelligenciát alkalmazza az automatizált vezetési funkciók további fejlesztése során, ennek részeként a társaság és a Microsoft együttműködik a területen - közölte a Bosch. A generatív mesterséges intelligencia bonyolultabb közúti helyzeteket lesz képes értelmezni, ezáltal baleseteket előzhet meg.
A globális értékláncokba erősen integrálódott magyar gazdaság jelentős mértékben függ a Kínából érkező alkatrészektől és részegységektől. Új adatok alapján azt is látjuk, hogy ez a függés változik: egyre kevésbé a Kínában működő külföldi vállalatoktól és egyre inkább a helyi tulajdonban levő cégektől érkeznek ezek a termelési inputok. Mivel feltehetően ez jellemzi más országok Kínával folytatott külkereskedelmét is, így az ú.n. leválás vagy decoupling új megvilágításba kerül: nemcsak vállalati profitmegfontolások tehetik nehézzé, hanem a termelési kapacitások mozgatása, fejlett országokba vagy baráti fejlődő országokba való áthelyezése is sokkal problémásabb lehet, ha maga a termelési kapacitás kínai tulajdonban van.
A Bosch bejelentette, hogy 2026 végéig 1200 álláshellyel kívánja csökkenteni a szoftverfejlesztő részleg létszámát. A tárgyalások még nem kezdődtek meg, de azt már tudni lehet, hogy csak Németországban 950 munkahely szűnne meg - írta meg az Autonews.
A Bosch kísérleti projekteket indít a gyáraiban; a generatív mesterséges intelligenciával több hónapról mindössze néhány hétre csökkenhet az AI-megoldások bevezetéséhez és alkalmazásához szükséges idő - közölte a Bosch. A társaság üzemeinek csaknem fele alkalmaz már mesterséges intelligenciát a gyártásban, a középpontban a termelés irányítása, felügyelete és ellenőrzése áll.
A Bosch jelentős létszámleépítést tervez hajtáslánc üzletágában a cég szóvivőjének hétfői bejelentése szerint.
Új logisztikai központot épít Makláron a Borch - közölte a személy- és tehergépjárművek kormányműveit gyártó Robert Bosch Automotive Steering Kft. maklári üzemének ügyvezető igazgatója, Michael Zink a társaság fennállásának 20. évfordulója alkalmából kedden tartott, bemutatóval egybekötött sajtóbejáráson.
Bár az EU-s jogszabályok szerint csak a tőzsdén jegyzett nagyvállalatoknak kell 2025-től fenntarthatósági jelentést készíteniük évente, a beszállítói láncokon keresztül a hazai KKV-k is erőteljesen érintettek. Nem odázhatják el a működésük zöldítését, mert a nagyvállalatok ESG vállalásaiban a beszállítóikkal szemben is komoly követelményeket támasztanak. Az energiahatékonyság, a digitalizáció és a termelés modernizálása nyithatja meg az utat a célok eléréséhez, de a magyar KKV-k fele inkább a hétköznapi kihívások leküzdésén, mintsem hosszútávú fenntarthatósági stratégián dolgozik. A kis-és közepes vállalkozások számára azonban olyan kisebb ráfordítást igénylő megoldások is elérhetők, amelyekkel a meglévő géppark „felokosításával” is jelentős hatékonyságnövekedést lehet elérni. A Portfolio-nak Virág Aladár, a Bosch Rexroth Kft. digitalizációs igazgatója lépésről lépésre magyarázza el, hogyan érdemes egy hazai KKV-nak a digitalizáció útjára lépni, és ebben milyen segítséget nyújthatnak a vállalat megoldásai.
Példaértékű együttműködés született a Bosch és a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem között, idén tavasszal adták át az egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karán az Innovatív Járműtechnológiák Kompetencia Központot. A szereplők együttműködése már 15 éves múltra tekint vissza, azonban a jelenlegi beruházás új mérföldkőnek számít, egyben dimenzióváltást is jelent, hiszen a diákok és az oktatók egyaránt a legmodernebb eszközökkel kísérletezhetnek a laborban. A BME és a Bosch szakemberei olyan szimulációs és tesztelési környezetben dolgozhatnak, ahol az elektromos hajtáslánc, illetve részegységeinek működését az eddigieknél pontosabban tudják modellezni, és a közös kutatás-fejlesztési munka eredményeként az elektromos járművek működését még inkább tudják optimalizálni. Az új létesítményben folyó szakmai munka egyik első, és igen látványos eredménye egy harmadik szereplővel, a MouldTech Systems-szel közösen fejlesztett Alfa Tipo 184, egy, az ’50-es évek jellegzetességeit idéző Formula 1-es versenyautó újragondolt, elektrifikált változata, amely szeptemberben a müncheni IAA MOBILITY 2023 nemzetközi autóipari kiállításon, a HIPA standján is bemutatkozott.
Ellentétben a kínai konkurenciától tartó nyugati autógyárakkal, a német autóipari beszállítók szívesen veszik a kínai elektromos autógyártók európai terjeszkedését, tovább bővítenék velük a Kínában a helyi cégekkel már kialakított együttműködést.
Zöldtetős üveghíd épül Kőbányán - olvasható a Kőbányai Hírek közösségi oldalon. Az új, kétszintes gyalogos hidat a Bosch építi a Sibrik Miklós út felett, hogy összekapcsolja egymással az autóipari fejlesztéseinek helyszíneit a Gyömrői úton.
A vártnál is magasabb a friss adat.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Szerinte az orosz elnök ismét fegyverként használja a téli időszakot.
Friss híreink a válságról percről percre.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.
Érkeznek még hitelminősítői döntések.
Alakul az új magyar gazdasági vezetés.