Szigorítania kell felügyeleti tevékenységét az Európai Központi Banknak annak biztosítására, hogy az uniós bankok megfelelően kezeljék a hitelkockázatukat, különös tekintettel azokra a hitelfelvevőkre, akik nem fizetik vissza az adósságukat - áll az Európai Számvevőszék közleményében.
Megduplázódott az elmúlt öt évben a jégverésből eredő károk száma, az okozott anyagi kár mértéke pedig a sokszorosára emelkedett, a biztosító egyedül 2022-ben közel egymilliárd forintot fizetett ki emiatt. A szakértők szerint fontos a kármegelőzés, de mivel váratlanul lecsapó időjárási jelenségről van szó, a leghatékonyabb óvintézkedés a biztosítás - olvasható az Aegon közleményében.
Ha elfogy a türelmük a külföldi tulajdonosoknak, akkor szükségszerűen el fog indulni a magyar biztosítási piac konszolidációja mindenféle állami tulajdonosi szándék nélkül is. Lesznek, akik ki fognak hullani a piacról – prognosztizálja Nyilasy Bence, az idén 15 éves Wáberer Hungária Biztosító Zrt. vezérigazgatója, akivel a biztosító által elért eredmények mellett a kötelező biztosításokról, a várható lakásbiztosítási kampányról és az ügyfelek felerősödött árérzékenységéről is beszélgettünk.
A hazai felnőtt lakosság leginkább az életét, az egészségét félti és az anyagi biztonság, függetlenség megteremtését is azért tartja kiemelten fontosnak, hogy kezelni tudja a váratlan helyzeteket, ugyanakkor a Groupama Biztosító megbízásából készült országos reprezentatív kutatás eredményei azt mutatják, hogy a felkészülésben komoly hiányosságok vannak. Elméletben ugyan egyre többen vannak tisztában az öngondoskodás értelmével és jelentőségével, de a gyakorlatban még sok a tennivalójuk, hogy meg is teremtsék azt a biztonságot, ami segít a várható és a váratlan nehézségek leküzdésében.
Ahogy már beszámoltunk róla, változások jönnek a kötelező biztosítások és a zöldkártya szabályaiban, a módosításokat ez év végéig kell végrehajtania Magyaroszágnak. A részletekről Lambert Gábort, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője beszélt az InfoStartnak.
A CIB Bank olasz anyavállalata, az Intesa Sanpaolo és a Generali partnerséget kötött a magyar piacon, amely a következő hónapokban új és átalakított biztosítási termékek formájában valósul meg - írja a CIB és a Generali közös közleményében.
Az éghajlatváltozás okozta hőhullámok az emberek egészségügyi állapotára, a környezetre, az agrárgazdaságra, és mindenféle berendezésre, munkaeszközre is hatással vannak. Egyre fullasztóbb hőséggel kell megbirkózni világszerte, így beindul az üzleti világ (és a magánszemélyeké is) alkalmazkodási folyamata. Az újítások, a védekezés, a rizikófaktorok csökkentése viszont nem olcsó mulatság. A pénzügyi szolgáltatószektor erre reagálva új termékekkel lépett piacra, leginkább külföldön. A Bloomberg cikke öt új biztosítási, pénzügyi terméket mutat be, van köztük napi egészségügyi biztosítás olyan esetekre, ha valaki napszúrást kapna, olyan is, ami a nagy meleg miatti kieső, vagy lecsökkenő tehéntej-termelés költségeit kompenzálja, de olyan is, ami a kieső munkabért fedezi, ha az egészségre káros hőmérséklet miatt ellehetetlenülne a munkavégzés.
Az államkincstárnál már benyújtható a kérelem az idei növénybiztosítási díjtámogatásra. A tavalyi katasztrofális aszályt követően, amely évben a biztosítói kárkifizetések 45 százalékkal haladták meg a díjbevételeket, várhatóan tovább nő az érdeklődés a konstrukció iránt - derül ki a MABISZ közleményéből.
Új korszakot nyitott a tavalyi aszály az agrárbiztosítások piacán is, a rekord méretű kárkifizetések után több biztosító is felmondta a korábbi szerződéseket - derül ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) közleményéből.
Zöld bejelentéseket tett ma az MNB: egyrészt elindult a zöld pénzügyi termékkereső, másrészt pedig a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek között már zöld termékek is elérhetőek. A jegybank célja az intézkedésekkel az ügyféltájékoztatás mellett az, hogy erősítse a fenntarthatósági pénzügyi termékinnovációkat is.
A HUNInsurance Biztosítási Alkusz Kft. a magyar biztosításközvetítői piacon kizárólagos partnere lett a nemzetközi Brokerslink alkusz hálózatnak - közölte a magyar biztosításközvetítő cég.
A megtakarítással egybekötött biztosítási vagy a pénztári szolgáltatások kiválasztásnál bizonyára mindenkinek az egyik legfontosabb szempont, hogy a termék minél olcsóbb legyen, azaz a lehető legkevesebbet vonjon le a szolgáltató a havi befizetéseinkből. Jó hír, hogy ma már minden megtakarításos életbiztosításnál és önkéntes pénztárnál kötelező feltüntetni a teljes költségmutatót (TKM), amelynek segítségével könnyebben össze tudjuk hasonlítani az ajánlatokat.
Bizonyára minden biztosítással rendelkező lakástulajdonos számára fontos az, hogy amikor az otthonában kár történik, a biztosító teljesen kifizesse azt. Azt már azonban kevesebben tudják, hogy ez az ügyfelen is múlik: az alulbiztosítottság miatt könnyen lehet, hogy a költségnek csak egy részét kapjuk vissza.
Folyamatosan rendezik a biztosítók a március 11-i, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset résztvevőinek kárigényeit. Az esetenként akár tízmilliós nagyságrendű, a törvényi kötelezettségeken túlmenő esetekben is fizethető előlegek a casco-önrészekre és a helyszínről történő elszállítás költségeire is kiterjedhetnek - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a közleménye.
Az Allianz biztosító kockázati tőkés leányvállalata nagy árengedménnyel kínálja eladása az N26-ban lévő mintegy 5 százalékos részesedését. A német neobank ezzel a sokadik fintech lehet a sorban, amelynek az elmúlt időszak befektetői bizonytalansága miatt drasztikusan csökken az értékeltsége – írja a Financial Times.
Már van olyan hazai nagybank, amelynek a mobilbanki alkalmazásában kockázati életbiztosítás köthető, a kárbejelentés is megtehető és a kárügyintézés is nyomon követhető, valamint az összes, már megkötött biztosítást át lehet tekinteni.
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 150 millió forint bírságot rótt ki az Uniqa Biztosító Zrt.-re, többek között életbiztosítások értékesítését érintő hiányos ügyféltájékoztatás, egyes termékek szerződési feltételei, gépjármű-kárrendezés, valamint az informatikai biztonság nem megfelelősége miatt - olvasható a Magyar Nemzeti Bank közleményében.