beruházás

Összeomlottak a beruházások Magyarországon

2016 első negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 9,6%-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól. A beruházások csökkenésére lehetett számítani, hiszen döntően az európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztések befejeződése okozta. Ennek megfelelően a költségvetési szervek beruházásai szinte összeomlottak. A kevésbé érintett területeken, így a gépberuházási tevékenység, illetve egyes ágazatok (például feldolgozóipar) esetében a csökkenés kisebb volt, de azért ott is visszaesést mért a KSH.

A németek okozhatják Európa vesztét

Részben a költségvetési egyensúly fontosságát az egekbe magasztaló német gazdaságpolitikai irányvonal okolható az euróövezet elhúzódó kilábalásáért - mutat rá cikkében Martin Wolf. Németország a periféria reformképtelenségével és az Európai Központi Bank túlzott laza monetáris politikájának veszélyeivel példálózik, és bár bizonyos dolgokban igaza van a német politikusoknak, azt azonban elfelejtik, hogy maga Németország is a probléma része.

Magyarországra is elért a szuperinternet: hol pörög a legjobban?

Magyarországra is elért a szuperinternet: hol pörög a legjobban?

Sokan gondolhatják, hogy a dolgok internete (IoT) valami futurisztikus dolog, pedig már jelen van a mindennapokban, még ha nem is mindig tudatosul ez használatukkor. Hol érhető tetten Magyarországon az új megatrend, és mely szektorokban hozhat nagy változásokat? Rékasi Tibor, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója beszélt az IoT hazai lehetőségeiről, és arról, hogy hogy halad az ország digitális felzárkóztatása.

A budapesti olimpiát is fenyegeti a korrupció

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke átadta az Országgyűlésnek (OGY) a nagyberuházások integritási kockázatairól és az ezt kezelő kontrollok kialakításáról szóló tanulmányát. A nagyberuházásokat, és különösen az olimpiák megrendezését célzó fejlesztéseket számos korrupciós kockázat fenyegeti - derül ki az ÁSZ tanulmányából. A nagyberuházások előkészítésének és megvalósításának irányítási rendszerét úgy kell kialakítani, hogy az kiemelten kezelje ezeket a kockázatokat, és megfelelő erőforrásokat mozgósítson a korrupciós kockázatok bekövetkezésének megelőzésére.

Lengyelországban építi fel új motorgyárát a Mercedes

A Mercedes-Benz egy új, 500 millió euró értékű lengyelországi beruházást jelentett be a mai nap. A tervek szerint az új motorgyár 2019-ben kezdheti meg működését, hozzájárulva ezzel a vállalat globális termelési láncának fejlesztéséhez.

1,7 milliárd forintból bővített a Spar

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. tavaly több mint 1,7 milliárd forintnyi saját forrást fordított arra, hogy 7500 négyzetméteres húsüzemét egy szeletelő részleggel és oktatóközponttal 10 900 négyzetméteresre bővítse.

7,4 milliárd forintos autóipari beruházás Pápán

A Yanfeng Automotive Interiors (YAI) 7,4 milliárd forintos beruházással bővíti pápai gyáregységét, amivel 450 új munkahelyet teremt. A kormány a beruházáshoz 1,85 milliárd forint támogatást nyújt, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Felpörgetnék beruházásaikat a cégek, ha gyorsan jönnének az EU-pályázatok

Az egy évvel ezelőtti egyharmados aránnyal szemben most a megkérdezett kis- és középvállalkozások 53%-a ütemezné át és hozná előbbre beruházásait, amennyiben heteken belül elérhetővé válnának az uniós pályázatok - derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Lényeges üzenet a felmérésből az is, hogy a jelenlegi pályázati kiírások mellett a cégek közel fele tartja reálisnak uniós támogatás elnyerését.

Szijjártó Amerikából: 500 új munkahely jöhet az új beruházásokból

A magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok további erősítése céljából az Egyesült Államok második legnagyobb szövetségi államában tárgyal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ahonnan az MTI-nek azt mondta, rövidesen olyan amerikai beruházások érkeznek, amelyek több mint 500 új munkahelyet hoznak létre. Az American Airlines vezetőivel folytatandó egyeztetéséhez kapcsolódóan elmondta: várhatóan újraindulnak a közvetlen légijáratok a két ország között. A magyar diplomácia vezetője megállapodást ír alá a dallasi polgármesterrel, és előadást tart az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi egyezményről folyó tárgyalásokról is.

Most akkor akarnak beruházni a vállalatok vagy sem?

A Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) 2016. januári vállalati konjunktúra vizsgálatának tanúsága szerint Magyarországon az üzleti bizalom szintje az előző negyedévben tapasztalthoz képest jelentősen javult. Ebben nincs meglepő, hiszen más mutatók (pl. a GKI felmérése) is hasonló eredményeket hoz. Ugyanakkor a beruházási kilátásokat illetően elbizonytalanodhatunk, hiszen az MFB borúlátó képéhez képest a GVI számait látva kifejezetten bizakodhatunk.

Csúnya számok: nagyon kevés magyar cég akar beruházni

A tervezettnél kevesebb beruházást hajtottak végre a magyar vállalkozások 2014 és 2015 ősze között, az egy éven belül fejlesztést tervező cégek aránya pedig 73,4%-ról 61,7%-ra csökkent az MFB őszi vállalati felmérése alapján. Rossz hír a teljes gazdaságnak, azon belül a finanszírozó bankoknak is, hogy az idősorban még nem volt olyan alacsony a beruházást biztosan tervező cégek aránya, mint most. Az MFB Indikátor azt is megmutatta, hogy inkább a kisebb cégek fognak beruházni, és továbbra is nagy az elsősorban önerőre támaszkodó cégek aránya annak ellenére, hogy enyhültek a banki finanszírozási korlátok.

Paks II: nincs rossz forgatókönyv, megkapjuk a hitelt

Az Európai Bizottság a Paks II-vel kapcsolatos mostani vizsgálatában egyszerre négy feltétel teljesülése esetén állapíthatja meg azt, hogy az adott beruházásban van-e állami támogatás, de a Rothschild-tanulmány alapján csak kettő feltétel teljesül, így a projekt kapcsán nem beszélhetünk állami támogatásról - hangsúlyozta egy mai háttérbeszélgetésen Aszódi Attila.

Romlik a helyzet a magyar cégeknél - Hogy lesz ebből hitelfordulat?

Csökkent a forrásbevonást, hitelfelvételt tervező, és nőtt a kiváró vállalatok aránya Magyarországon - derül a Magyar Fejlesztési Bank legfrissebb havi gazdasági jelentéséből. Az MFB Periszkópban közzétett 2015. őszi vállalati felmérés alapján a magyarországi cégek 61,3%-a tervez beruházást a következő 12 hónapban, ami egy év alatt 11,8 százalékpontos csökkenés, és nagymértékben a külpiaci megrendelések cégek által várt visszaesésére vezethető vissza.

Hét millió euróból bővített a Michelin Vácon

A Michelin 7 millió euróból bővítette logisztikai központját Vácon. A beruházással a váci telephely a Michelin egyik európai elosztó központja lett - tájékoztatta az MTI-t Szabó Róbert, a Michelin váci logisztikai központjának vezetője kedden.

Gyászos beruházási adatok érkeztek

A harmadik negyedévben a beruházások volumene 3,4%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. A gyenge teljesítményt elsősorban a feldolgozóipari fejlesztések visszaesése magyarázza, de az állami megrendeléseken alapuló szállítási ágazat beruházásai is zsugorodtak. Annyiban mégis az állam fékezte a visszaesést, hogy a közigazgatási ágazat tevékenysége sokat erősödött.

Több mint 30 milliárdos fejlesztést indít Győrben az Audi

Több mint 32 milliárd forintos (106 millió eurós) beruházást indít az Audi Hungária Motor Kft. a győri telephelyén 2015 és 2018 között - értesült a Magyar Idők. A korszerűsítéssel takarékosabb és környezetkímélőbb motorok hagyhatják el majd a gyártósorokat, és 380 új munkahely jöhet létre.

Az oroszok szerint lassú Paks II. előkészülete

A Roszatom egyik vezetője kifogásolta az atomerőmű bővítésével kapcsolatos előkészületi munkák ütemét. Az orosz fél nagyon lassúnak találja a magyar oldalról eddig megtett lépéseket, és mindenképpen gyorsabb eljárást várnak az engedélyezési folyamat további részében. A fő probléma abban rejlik a vezető szerint, hogy a magyar kormány, mivel nem biztos az engedélyezési folyamatok kimenetelében, kivár az uniós vizsgálatok eredményéig, ezáltal lassítva az előkészítő munkálatokat.

Megdobnák a beruházásokat a G20-ak

Különösen a beruházások élénkítéséről tárgyaltak a G20-ak pénzügyminiszterei és jegybanki vezetői Ankarában kétnapos ülésükön.

Jelentős kínai beruházást nyert el Magyarország

Magyarország megkapta a kínai féltől a Belgrád-Budapest vasútvonal beruházásának finanszírozási ajánlatát, és megindultak a tárgyalások az államközi megállapodásról is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI tudósítójával Pekingben, miután helyi idő szerint szerdán későn este tárgyalt Vang Ji kínai külügyminiszterrel. A tárcavezető azt is elárulta, hogy hamarosan egy újabb jelentős kínai beruházást fog a kormány bejelenteni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.