Rekordszámú, 566 vállalatba fektettek be a magántőke-társaságok Közép- és Kelet-Európában 2020-ban, ami 15%-os növekedést az előző évi rekordhoz képest. A befektetési ügyletszám alapján Magyarország áll a dobogó tetején 236 céggel, amiből 220 kockázati tőkét kapott. Erős évet zártak a nyilvános tőzsdei bevezetések is a magántőke-kiszállások révén.
Bő 54 ezer ügyfél fordult 2011 júliusa óta a működésének 10. évfordulóját július elsején ünneplő Pénzügyi Békéltető Testülethez. A vitarendező intézmény a banki elszámolásos és moratóriumos ügyekben is egyezségeket ér el vagy döntéseket hoz - nyilatkozta Kovács Erika elnök az MTI-nek.
A kreatív ipar Magyarországon jelentős mértékben, közel 3,7 százalékkal járul hozzá az ország GDP-jéhez, a foglalkoztatottak 4,4 százalékát adja. Noha évek óta látszik, hogy az iparágon belül a divat és a design egyre bővülő piac, egészen 2019-ig kellett arra várni, hogy létrejöjjön hazánkban az első, erre a két iparágra fókuszáló kockázati tőkealap. Utánajártunk, mi történt az indulás óta, hány megvalósult befektetésnél tart a Hiventures, és hogy hogyan érintette a kreatív szakmát a koronavírus okozta gazdasági válság.
Juraj Hrbaty-val, a szlovák alapítású Finax vezetőjével beszélgettünk a cég magyarországi terveiről. A cégvezető elmondta, miért gondolja, hogy a Finax ETF portfoliókezelést végző szolgáltatása, és a passzív befektetés lehet a jó választás számos kisbefektető számára.
Jelentős költségmegtakarítást érhet el egy beruházó az adózást és a munkabéreket tekintve azzal, hogy megfelelően választja ki a fejlesztése helyszínét - nem véletlen, hogy Budapest és az egyre inkább telítődő nyugat-magyarországi városok mellett gyakran jönnek szóba a keleti országrészek is a letelepedésnél. A Moore Hungary tanácsadó cég szakértője szerint számos szempont mérlegelésével hosszútávú előnyök érhetők el.
Ki ne álmodozott volna már arról, hogy egyetlen befektetéssel egyik pillanatról a másikra egy életre meggazdagodik? Egy amerikai férfinak ez a Rocket Bunny nevű kriptovalutával sikerült. De csak papíron.
Az elmúlt hónapokban alapos drágulás volt megfigyelhető a tőzsdéken, nagyot ralizott az S&P 500, de az európai börzék is magukra találtak, miközben megugrott az infláció is. Sokakban felmerül a kérdés, hogy milyen részvényeket érdemes ebben a környezetben venni. A UBS elemzői két nagyobb lehetséges jövőbeli trendet azonosítottak, amiből érdemes kiindulni, és ezek alapján hat részvénytípust ajánlanak a befektetők figyelmébe.
A befektetők, akik a portfóliójukat az inflációval szemben próbálják megóvni, az elmúlt hetekben az ingatlanrészvényeket részesítették előnyben, így a szektor az S&P 500 indexben vezette az emelkedést.
Egyre nagyobb teret nyernek a világon az ESG és társadalmi hasznosságú befektetések, itthon is sok üzletember foglalkozik kiemelten a témával. A Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesületének az MKB Private Bankinggel és a Bank Gutmannal karöltve megrendezett mai rendezvényén két sikeres magyar üzletember, Szabadhegyi Péter és Bodrogai Ferenc osztotta meg tapasztalatait, befektetési alapelveit.
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) legújabb jelentése szerint tavaly 236 tranzakció keretében a magyarországi cégek több mint 226 millió euró értékű kockázati- és magántőke-befektetésben részesültek hazai és külföldi alapoktól.
Befektetési alapok, egyedi részvények, nyugdíjbiztosítás, önkéntes biztosítás a néhány legismertebb befektetési termék közül, amelyek közül választhatunk, ha megtakarításainkat kamatoztatni szeretnénk. Online előadásunkon ezeket a termékcsoportokat járjuk körbe, valamint megismerjük az indexkövető befektetéseket, amelyek kevésbé ismertek, ám a múlt tapasztalata alapján többre képesek, mint az előzőek.
Számtalan különböző befektetési megközelítés létezik, mondhatni ahány ház, annyi szokás. Van aki a technikai elemzésre esküszik, míg mások a fundamentális értékelést kedvelik. Az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségre tesz szert az úgynevezett ESG megközelítés is, amely a részvények kiválasztása során előtérbe helyezi a környezetvédelmi, a társadalmi és a vállalatirányítási szempontokat is, mivel ezek olyan tényezők, amik hosszú távon befolyásolhatják a társaságok teljesítményét. Sokak számára azonban valószínűleg még mindig ismeretlen vagy legalábbis nem teljesen egyértelmű, hogy mit is takar ez a hárombetűs mozaikszó. Jogosan merülhet fel az a kérdés is, hogy képes-e adni ez a módszer valamilyen pluszt a befektetőknek a hagyományos pénzügyi elemzésekhez képest? Hogyan működik, miért ilyen népszerű Európában, meghódíthatja-e Magyarországot is az ESG? Milyen lehetőségeket és kötelezettségeket jelent ez a vállalati oldalon? Többek között erről beszélgetett Szemán Ákos, a Portfolio részvényelemzője Ács Barnabással, a Londoni Értéktőzsde (LSE) Globális Értékesítési Stratégiai Igazgatójával Fenntartható Finanszírozások és Befektetések területén.
Eddig több mint 200 millió dollár pluszbevételt generált ügyfeleinek a budapesti Recart. A mobil marketing platform webshopok ezreinek segít egyebek között azzal, hogy valós idejű viselkedési adatokat elemezve veszi rá az érdeklődő vevőket a félbehagyott vásárlások befejezésére. A budapesti mellett New York-i irodát is működtető vállalkozás most 3,5 millió dolláros befektetést kap. Ebből 2,5 millió érkezik a Lead Ventures által kezelt Enter Tomorrow kockázati tőkealaptól: a társaság részben automatizált online marketingszoftverének továbbfejlesztésére fordítja, részben pedig értékesítése felfuttatását fedezi belőle.
Egy hazai fintech Londonban is megállja a helyét technológiai és üzleti tudásban. Hozzáállásban és árban egy magyar cégnek akár előnye is lehet, a helyi igények és a szabályozás megismerése viszont komoly kihívást jelent. A Dorsum külföldi terjeszkedési tapasztalatairól, a fejlett piacokon hódító wealthtech trendekről Kő Róbert vezérigazgatóval és Fischer Bálint üzletfejlesztési igazgatóval beszélgettünk. Szerintük csak idő kérdése, hogy uniós és így magyar szinten is kialakuljon a kriptoeszközök szabályozott és prudens helye a befektetések között, az ESG trend pedig megállíthatatlanul tör előre, és e két változásra a hazai szolgáltatóknak is fel kell készülniük.
Piaci szakemberek szerint nagy befektetési lehetőségről maradnak le az európai lakossági befektetők azzal, hogy nem tudnak tőzsdén kereskedett alapokba (ETF-ekbe) fektetni - számol be a hírről a Financial Times.
Nem véletlenül hívják ezt az újságot Portfolio-nak: a modern portfólióelmélet ugyanis kétségtelenül az egyik leginkább meghatározó ötlet a befektetési pénzügyek világában. Kitalálója méltán Nobel-díjat is kapott azért a matematikai keretrendszerért, amit a diverzifikáció köré szőtt. De miről is szól pontosan a portfólióelmélet és mennyire lehet ezt a gyakorlati életben hasznosítani? Cikkünkben ennek eredünk utána.
A befektetések világában, a sokféle termék között válogatva könnyen elveszettnek érezheti magát az ember, pedig a sikeres hosszú távú befektetéshez igazából csak 3 szabályt kell betartani. A következőkben ezeket járjuk körbe.
Nincs nyoma az MNB friss adataiban a koronavírus-járvány alatt képzett megtakarítások felélésének. A friss megtakarítások szerkezete azonban szép lassan változik: az első negyedévben 100 forintnyi friss megtakarításból 28 forintot fektettek állampapírba a háztartások, 27 forint maradt a folyószámlákon, 9 forint pedig készpénzben. Nemcsak a befektetési alapok tértek magukhoz, de az életbiztosítások új erőre kaptak, utóbbiak 2007 vége óta nem vonzottak annyi friss pénzt, mint idén év elején.
Alig maradt valamekkora részesedése a Wells Fargóban Warren Buffett cégének, pedig az amerikai nagybankban felépített kitettsége a valaha volt egyik legjobb befektetésének számított - írja a Reuters.