bankok

Inter Európa: Eredménynövekedés hála a céltartaléknak

Az Inter-Európa Bank. konszolidált adózás előtti eredménye 3,217 millió Ft-ot ért el 2005-ben, ami közel 22%-kal múlja felül az egy évvel korábbi adatot. A konszolidált adózott eredmény 2,430 millió forint volt 2005. december 31-én, ami 11%-kal haladja meg az egy évvel korábbi konszolidált eredményt és 26 millió forinttal a banki eredményt.

Pályázat BUX alapú tőzsdén kereskedett alap kibocsátására

A Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság pályázatot írt ki hazai és külföldi befektetési alapkezelők számára BUX index alapú tőzsdén kereskedett alap (Exchange Traded Fund -ETF) kibocsátására vonatkozó kizárólagos jog értékesítésére.

Az FHB növekedési irányai- Gyuris Dániel a stratégiáról

Gyuris Dániel, az FHB vezérigazgatója a jelzálogbank mai stratégiai prezentációján elmondta, hogy a jelzálogpiac jelentős fejlődés előtt áll még Magyarországon, mérete megduplázódhat 2010-ig.

FHB stratégia részletek: Mi várható 2010-ben?

Közzétette az FHB 2006-2010 közötti stratégiájának prezentációját. A jelzálogbank stratégiájának főbb pontjai között találhatjuk a a hazai jelzálogpiac teljes vertikumára történő nyitást a professzionálisjelzálogbanki háttérre építve, az egytermékes struktúrából diverzifikált jelzálog- és ingatlanpiaci termék portfolio kiépítését a hosszútávú kiegyensúlyozott növekedést, a hatékony üzleti model és a részvényesi érték jelentős növelését.

OTP Bank: kötelező érvényű ajánlat az Ukrsotsbankra

Az OTP Bank a mai napon kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be a kijevi székhelyű Joint Stock Commercial Bank for Social Development Ukrsotsbank irányító többségi részesedésének megvásárlására az eladó tanácsadója számára. Az ajánlat benyújtására azt követően került sor, hogy a hitelintézet akvizíciós munkacsoportja, tanácsadóival együtt átvilágította az ukrajnai bankot.

Innovációs díjat nyert az OTP Bank és a HP

Az OTP Bank Rt. és a HP Magyarország az Apolló Készpénzforgalmi Optimalizációs rendszerével elnyerte az IT-Business c. lap Leadership Award elnevezésű nagyvállalati díját 2005-ben.

Start-számla az Erste Banknál

A múlt héttől az Erste Bank Hungary Rt. fiókjaiban már megnyitható a fiatalok életkezdését támogató, úgynevezett babakötvényhez kapcsolódó Start-számla, mert a bank aláírta a szerződést a Magyar Államkincstárral.

Banki adóslista - Tippek a trükkök ellen

2006. január 1-jétől megváltoztak a Hpt. adósnyilvántartásra (Központi Hitelinformációs Rendszer - KHR) vonatkozó szabályai. Az új előírások többek között részletesebb ügyfél-tájékoztatási kötelezettséget írnak elő az érintett pénzügyi szervezetek részére. Ez ügyben tegnap jelent meg a PSZÁF iránymutatása, amely gyakorlati tanácsokat tartalmaz.

Microsoft termékek hitelből

A HVB Bank a Microsofttal kötött megállapodása értelmében egyedülálló finanszírozási konstrukcióval segíti a Microsoft szoftverlicenc-, és az ahhoz kapcsolódó hardver-, illetve implementációs szolgáltatások megvásárlását.

Bővülő Rahimkulov jelenlét az ÁÉB-ben

Január 27-vel bejegyezte a PSZÁF Rahimkulov Ruszlán Megdetovicsot az Általános Értékforgalmi Bank befektetési szolgáltatási üzletágának irányítójaként.

Tavaszig tart ki a támogatott földhitel?

Erős érdeklődést tapasztal a két érintett hazai hitelintézet az állami támogatás mellett igényelhető birtokfejlesztési kölcsön iránt. Ennek megfelelően tavaszig lehet elég az a 18 milliárdos keret, amelyhez jár az állami támogatás- írja a Világgazdaság.

Újabb fázisába érkezett az Unicredito saga

Lengyelországban, a kormány nem játszik vasmarokkal fogja a régió legnagyobb bankját. A legfrissebb hírek szerint a lengyel kormány 3 hónapos határidőt szabott számára a Bank BPH értékesítésére.

Beszáll a vegyes megtakarítási konstrukciók piacára az MKB is

Új, a befektetési alapok és a lekötött betétek előnyeit ötvöző befektetési termékkel, az MKB Alapos Megtakarítással lép piacra az MKB Bank. Az MKB Alapos Megtakarítás befektetési alappal kombinált betét: ennek lényege, hogy az ügyfél megtakarítását 50-50 százalékos arányban helyezi el legalább egy éves időtartamra egy egyszerű, három hónapos ismétlődő lekötésű lakossági betétben és az MKB Alapok Alapja befektetési alapban.

Lezárult a megakibocsátás az Erste-nél

Az Erste Bank AG összességében 2,918 milliárd euróval növelte részvénytőkéjét a nemrégiben lezárult részvénykibocsátás során. Az osztrák pénzintézet által kibocsátott, összesen 64 848 960 darab új részvény mindegyikét lejegyezték a befektetők, a legnagyobb részvényes 30,5 százalékos részesedéssel az ERSTE österreichische Spar-Casse Privatstiftung maradt.

Raiffiesen expanzió Oroszországban

550 millió dollárért vásárolja meg a Raiffeisen International az orosz Impexbankot, amellyel az osztrák pénzintézet legnagyobb külföldi szereplő lett az ország bankpiacán. A vételárból 50 millió dollárt csak az orosz bank 2006. évének zárása után fizet ki a Raiffeisen. A vételár mindkét tétele eredményfüggő, az 550 millió dollár a maximális vételár.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.