bankok

Anya csak egy van - Hat bank közös nyilatkozata

Az Európai Bizottság brüsszeli találkozója után a Magyarországon is jelen lévő hat külföldi nagybank vállalta, hogy segíti a magyar leányvállalatait a pénzügyi válság átvészelésében. A korábbi jelentős befektetések mellett újakra is készülnek - tudósított az MTI.

Bejelentette a bankvezér, hogy elhagytuk a gödör alját

Valószínűleg túl vagyunk a gazdasági visszaesés nehezén, és nem lesz olyan súlyos a recesszió, mint amilyentől féltünk - jelentett ki szerdán Kenneth Lewis, a Bank of America vezérigazgatója. Szerinte olyan fordulóponthoz érkeztünk, amely után egy lassú, de fenntartható kilábalás fog következni a világban. Emellett a bankok javadalmazási rendszerének reformját is sürgette londoni beszédében Lewis.

Jogerős ítélet: tisztességtelen volt a K&H Biztosító

Jogerősen nyert a K and H Biztosító Zrt. elleni közérdekű perben a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), s a biztosítónak az általános szerződési feltételeiből törölni kell a tisztességtelennek ítélt kikötést - közölte az NFH az MTI-vel szerdán.

Fenyegetőzés, tőkeemelés - Zajlik az élet a román bankoknál

Tőkeemelésre szorulnak a román bankok a fizetési késedelemben lévő hitelek szaporodása miatt, és egy hónap múlva sor is fog erre kerülni - jelentette ki Florin Gerogescu, a román jegybank alelnöke. Mindeközben Emil Boc miniszterelnök megfenyegette a külföldi tulajdonú romániai bankokat, hogy különadót vet ki profitjukra a kormány, amennyiben beigazolódnak félelmei, és nem tartják be a március végén Bécsben kötött megállapodást, miszerint a korábbi szinten tartják a leánybankok finanszírozását.

Hatalmas OTP rali a parketten!

Hatalmas gyorsjelentés utáni rali bontakozott ki a mai napon az OTP részvényeinek piacán. A papírok kereskedését 10%-os pluszban egy rövi időre szüneteltetni is kellett. Az elért 3,354 forintos árfolyam több mint fél éves csúcsnak számít.

Rosszallják a diákok a német bankmentést

Német diákok országos megmozdulásokon követelik, hogy a bankok helyett az oktatásnak juttasson anyagi támogatást az állam. A "Támadás a bankok ellen" elnevezésű akció része annak az országos sztrájkakciónak, amelyet június 15 és június 19 között rendeznek diákok több németországi városban. A megmozdulás mottója: "Pénzt az oktatásra, a bankok támogatása helyett" - tudósított Németországból az MTI.

Ádámtól Obamáig, avagy a válság szokatlan elmélete (2. rész)

A paradicsomból való kiűzetés óta válság válságot ér a világban, újabban pedig bálványozott közgazdaságtani paradigmák dőlnek le sorra a nyomukban, hogy átadják helyüket a talán sikeresebb új elméleteknek. A jelenlegi válság nem likviditási, sokkal inkább bizalmi, megértése pedig a "Nagy Fogyasztó" USA és más világrészek kapcsolatának megértésétől függ - véli Zsadányi István Zsolt közgazdász. Szerinte a Fed egykori kamatemelése éppúgy közrejátszott a válság kialakulásában, mint a CDS-ek világhódítása, vagy épp az építőipar szükségszerű felfutása. Gresham törvényétől a Self elméletig, Keynestől a CDO-kig, Káintól a rendszerközpontok technikai mínuszáig: új megközelítés, szokatlan álláspont. A pénzügyi válság okait és megoldási lehetőségeit boncolgató írás reményeink szerint gondolatébresztő lesz, a hozzászólásokat a portfolio@portfolio.hu címre várjuk.

Szépen halad a Bank of America

A China Construction Bank 7.3 milliárd dolláros részesedésének eladását követően kedden újabb 13.5 milliárd dollárral javított tőkehelyzetén a Bank of America.

Nagy lehetőséget szalaszt el, aki nem vesz tudomást a lízingről

A válság hatására az IT technológiák finanszírozási piacán felerősödhet a készpénzes és rövid-lejáratú banki hitel konstrukciókkal szemben alternatív lehetőséget kínáló lízingfinanszírozás iránti kereslet - véli a Magyar Lízingszövetség szerdán kiadott sajtóközleménye egy általuk végzett kereskedői felmérés alapján.

Bedőlő hitelek, óriási tőkehiány - Mennyi lesz az annyi az oroszoknál?

Legalább 500 milliárd rubel (azaz mintegy 15.65 milliárd dollár) tőkeemelésre lesz szükségük az orosz bankoknak, ha nem teljesítő hiteleik aránya (NPL) a jegybank várakozásainak megfelelően 10-12 százalék lesz idén - nyilatkozta Alekszej Szimanovszkij, az orosz bankok felügyeletének vezetője.

Csalni nem ér - Kína lecsap

Szigorítanak a hitelezés feltételein Kínában, hogy megállítsák ezzel az elmúlt időszakban óriási ütemben felpörgetett hitelezésből fakadó visszaéléseket.

OTP: van sapka, nincs sapka

Több fronton volt kivételesen barátságtalan környezet az első negyedévben, azonban a második negyedévben már lényegesen kellemesebbek a külső körülmények - mondta Urbán László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a társaság mai eredmény utáni sajtótájékoztatóján. Mint ismeretes a bank 43,3 milliárd forintos korrigált eredményt tett közzé. A bank nem tartja indokoltnak, hogy módosítsa 150 milliárdos éves eredménytervét.

A mi biztosítóink is érintve lehetnek - Itt a stresszteszt újabb felvonása

Kötelező jelleggel stressztesztnek vetik alá 2010-ben a harminc legnagyobb európai biztosítótársaságot, hogy felmérjék, elég erősek-e ahhoz, hogy ellenálljanak a pénzügyi válságnak - nyilatkozta Thomas Steffen, a nemzeti biztosítási felügyeletek bizottságának, a CEIOPS-nak az elnöke kedden. A testület már a stresszteszt részletein dolgozik, mely olyan nagy európai biztosítókat is érintene, mint a magyar leánycéggel rendelkező német Allianz, a francia AXA vagy az olasz Generali.

OTP: valami véget ért, valami fáj, de nagyon

Rendhagyó módon nem tárgyilagosan, hanem személyes hangvételben kezdünk. Eredetileg egy pozitív OTP gyorsjelentés értékelést akartam írni. Az elemzői várakozásokat magasan felülmúló, a válság dacára jól menedzselt teljesítmény, kiváló hatékonyság, a kiugró adók ellenére jó nominális eredmény, hiteles válságkezelés. Elsiklottam a felett, hogy módosították a stratégiai nyitott devizapozíciót, így a bukó zömét már saját tőkével szemben számolják, nem számított, hogy a nemzetközi standardokhoz közeledve módosították (lazították) az NPL kimutatást, de volt egy pont, ami annyira felidegesített, hogy a hajnali kelés ellenére ki tudtam hagyni a kávét. A tárgyidőszakban az OTP Bank 90 millió euró névértékben vásárolt vissza saját járulékos kölcsöntőke kötvényeiből (Upper Tier 2 Capital) a másodpiacon. A visszavásárláson elért adó előtti árfolyameredmény mintegy 19,6 milliárd forint volt (nettó egyéb bevételek soron elszámolva). A tétellel természetesen nem korrigálták a rendkívüli tételektől tisztított eredményt, valóban sokkal fontosabb volt a 380 millió forintos osztalék korrekció. Ezért ez a nagy felülteljesítés. Mindenki ítélje meg saját belátása szerint, hogy ezzel kellett volna korrigálni, vagy sem. Szerintem ez rombolja a hitelességet és a transzparenciát, egy olyan értéket, amelyet tőzsdére lépésétől 2008-ig épített a menedzsment. Egyszer ennek az árát egyszer még meg kell fizetni.

Akikről megfeledkeztek: mi lesz nyolcezer bank sorsa?

2010 végéig 100 milliárd dollárnyi veszteség keletkezhet az USA több mint kilencszáz kis és közepes méretű bankjának kereskedelmi ingatlanokra adott hitelein - számol be egy kutatás eredményéről a Wall Street Journal, amely kiemeli: Amerikában még ennél is egy nagyságrenddel több, mintegy nyolcezer hitelintézet működik, nem csak az a 19, amelyet a stresszteszt vizsgált. A tanulmány becslései szerint teljes hitelezési veszteségként mintegy 200 milliárd dollárnyi nyomás nehezedhet másfél év alatt a stressztesztben nem vizsgált bankok tőkéjére. A fenti összegek jóval nagyobbak, mint azok a becslések, amelyeket a minap egy, a Financial Times számára készült kutatás a bankok tőkeszükségletére vonatkozóan megállapított.

Bankok a pácban - Ország, hol a legnagyobbak buknak el

Öt hét leforgása alatt három bank jelentett fizetésképtelenséget Kazahsztánban. Április 13-án az ország negyedik legnagyobb bankja, az Alliance Bank, április 23-án a legnagyobb kazah hitelintézet, a BTA Bank, kedden pedig a BTA-hoz hasonlóan részben állami tulajdonú Astana Finance függesztette fel egyes tartozásai kifizetését.

A hír igaz: búcsút int hazánknak a HSBC

Leállítja lakossági hitelezését, három éven belül megszünteti magyarországi tevékenységét, és elbocsátja 282 dolgozóját a HSBC - erősítette meg a cég az Index értesülését. A világ egyik legnagyobb pénzügyi csoportjának hazai cége - amit a Beneficial felvásárlásával hoztak létre - saját nevén egyetlen évet élt meg a magyar piacon. A fiókokat már bezárták, a már benyújtott hiteligénylésekről május végéig döntenek - írja az Index.

Vége a válságnak, vagy jön a feketeleves - Mit mutatnak a jelentések?

2009 eleje már jobb volt, mint a tavalyi év utolsó hónapja, legalábbis a magyar pénzintézetek anyabankjainak eredményessége szempontjából - derül ki a Portfolio.hu számításaiból. A külföldi anyabankok többsége a múlt héten tette közzét első negyedéves gyorsjelentését, így lehetővé vált az adatok összevetése. Öt külföldi anyabank, az osztrák Erste, a CIB-anyabank olasz Intesa, a K&H-tulajdonos belga KBC, az osztrák Raiffeisen International és az UniCredit összehasonlításából az Erste került ki győztesen, ugyanis az osztrák bank eredményessége csökkent legkevésbé egy év alatt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.