bankok

9500 forintos célár érkezett az OTP-re

Múlt hét pénteken tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését az OTP, tegnap a SocGen és a JP Morgan is elemzést tett közzé, amelyben írt a magyar banknál látható folyamatokról.

Bankként trükköző céget kapcsoltak le

Az MNB ma közzétett határozatában 6,2 millió forint bírsággal sújtotta a kiskunfélegyházi székhelyű CreditLure Kft.-t engedély hiányában végzett visszafizetendő pénzeszközök gyűjtése, pénzkölcsön nyújtása és pénzügyi szolgáltatások közvetítése miatt. Az egyes tevékenységekben történő érdemi közreműködésért egy magánszemély további 1,57 millió forint büntetést kapott.

Mindenkit meglepett a Raiffeisen

A Raiffeisen Bank International a vártnál magasabb, 322 millió eurós harmadik negyedéves profitról adott számot. A bank részvényeinek árfolyama közel 1,5 százalékot emelkedett a nyitás utáni percekben.

Megtámadták a bankokat, leomlanak a pénzügyi rendszer határai

Még gyorsabb a digitális támadók térnyerése a bankokkal szemben a pénzügyi szolgáltatások területén, mint azt a McKinsey két évvel ezelőtt előrejelezte. Főleg a marzsok szűkülésének eredménye, hogy a globális bankszektor tőkearányos megtérülése 8,6%-ra csökkent 2016-ban, a bevételek növekedése pedig 3%-ra lassult. Mintegy 700 milliárd dolláros profitnövelési lehetőség rejlik a bankok számára a digitalizációban, de reálisan ennek csak a fele jöhet nekik össze, így 2025-re még borúsabbak a banki kilátások. Egy átlagos univerzális bank csak akkor lesz képes a tőkeköltségét érdemben meghaladó megtérülésre, ha a banki szolgáltatásokon messze túlmutató, ügyfélélményre építő ökoszisztémá(ka)t épít maga köré. Kínában találhatók erre nagyon jó, főleg bankszektoron kívüli példák.

Zálogházat bírságolt az MNB

Az MNB a teljes hiteldíj-mutató feltüntetésére, számítására és a THM maximum mértékére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt 4,5 millió forint bírságot szabott ki a ROYAL Záloghitel Zrt.-vel szemben - írja a felügyelet sajtóközleményben.

Kiszivárgott: újabb bankot vehet az OTP

Még az év vége előtt megkezdik a szerbiai Komercijalna Banka privatizációját, amelyre három érdeklődő van, közöttük az OTP Bank is - közölte szombaton a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.

Adócsalással vádolják a Commerzbank vezetőit, lerohanták az irodáikat

A Commerzbank több vezetőjét is adóelkerüléssel gyanúsítják a német hatóságok, ezért a napokban a cég frankfurti irodájában és az érintettek lakásain is házkutatást tartottak - értesült a Reuters. A gyanú szerint a bankvezérek 40 millió eurónyi adót "felejtettek el" befizetni.

Négy év után kártalanítják a ciprusi betéteseket

A ciprusi hatóságok tegnap bejelentették, hogy létrehoznak egy alapot azoknak a betéteseknek a kisegítésére, akik 2013-ban súlyos veszteségeket szenvedtek, miután az ország több bankját részben az ő pénzükből kellett kimenteni - írja a Reuters.

Megy a visszaszámlálás, erre az EU az utolsó utáni pillanatban változtatna egy fontos szabályon

Már két hónap sincs hátra, és életbe lép az európai tőke- és pénzpiacokat felforgató új EU-s irányelv, a MiFID 2. Nem elég, hogy a piaci szereplők már így is sokat szenvednek a szabályoknak való megfeleléssel a határidőre, az EU most, az utolsó utáni pillanatban újabb módosításokat vezetne be, ezúttal az ún. rendszeres internalizálók kapcsán - számol be a hírről a Financial Times.

Hajba kapott a bedőlt hiteleken az EKB és az Európai Parlament

Túlterjeszkedik a hatáskörén az Európai Központi Bank, amikor magasabb céltartalék képzésére akarja kényszeríteni a bankokat nem teljesítői hiteleik után - mondta az Európai Parlament olasz elnöke a Financial Timesnak. Könnyen lehet, hogy 2018. január 1-jén még nem vezetik be az új szabályokat.

Kiárusítja bankjait a világ második legnagyobb gazdasága

A kínai kormány úgy döntött, hogy megemeli a kínai bankok külföldi tulajdonhányadának felső korlátját, ezzel lényegében szélesebb körű hozzáférést engednek a világ második legnagyobb gazdaságának pénzügyi szektorához külföldi befektetők számára.

Csúcsra járatják az OTP-t

Három hónapja azt írtuk, pénzgyár lett az OTP, a második negyedéves 81 milliárd forintos profit rekord volt, és sokan azt mondták, ehhez hasonlót mostanában nem fogunk látni. Aztán jött a harmadik negyedév, és a bank odatett egy hasonlóan magas, 79 milliárd forintos profitot, amivel idén már 213 milliárd forintnál tart az OTP, ez több, mint a tavalyi egész éves profit. Ehhez persze kellett, hogy a kockázati költségek olyan alacsonyan legyenek, mint utoljára a válság előtt, de az eredmény így is masszív.

  • Jóval magasabb lett a profit, mint amire az elemzők számítottak, ez egyértelműen a vártnál alacsonyabb céltartalékolásnak tudható be
  • A bank újra rekordközeli, 79 milliárd forint profitot ért el, ennek nagy részét a magyar, a bolgár, az orosz és a horvát OTP szállítja, a szlovák bank újra veszteséges lett. 9 hónap alatt több profitot ért el a bankcsoport, mint tavaly egész évben
  • Minden fontos szegmensben nőttek a teljesítő hitelállományok
  • A nettó kamatmarzs a vártnak megfelelően tovább szűkült, de örömteli, hogy a magyar és a bolgár banknál az erózió lassul
  • A késedelmes hitelek aránya (11,2%) 2010 eleji szintre csökkent, a fedezettség (95,4%) is visszaesett
  • A magyar operációban nagy volumenben céltartalékot szabadított fel a bank
  • A saját tőke arányos megtérülés még mindig 20 százalék felett, ezt azért sok európai banknál elfogadnák

Fut a pénze után Horvátországban a legnagyobb orosz bank

Az Agrokor teljes adósságállománya 57,77 milliárd kunát (2391 milliárd forint) tesz ki, ebből 41,23 milliárd kunát (1707 milliárd forint) ismert el Ante Ramljak, az Agrokor élére áprilisban kinevezett kormánybiztos, rendezetlen további 16,54 milliárd kunányi (684 milliárd forint) állomány - tette közzé honlapján csütörtökön a zágrábi kereskedelmi bíróság.

A Goldman a kínai piac meghódítására tör

Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs vezérigazgatója elárulta a CNBC-nek, hogy a befektetési bank és a kínai China Investment Corporation 5 milliárd dollár értékű vagyonalapot hoznak létre. Az alap olyan amerikai vállalatokat fog megcélozni a befektetéseivel, amelyek jobb hozzáférést akarnak a kínai piachoz.

Az Y generációval támad a Goldman

Közleményt adott ki a Goldman Sachs, miszerint jelentősen bővíteni fogja a ügyvezető igazgatóinak számát. Az új alkalmazottak közül sokan a fiatalabb generációkat képviselik - írja a CNBC.

Jó erőben a magyar UniCredit

Az október 24-én véletlenül kicsúszott gyorsjelentésnek megfelelő, 745 milliós nettó eredményről számolt be az olasz UniCredit Group, ami az egy évvel korábbi 361 milliónak több mint a duplája. A Pioneer és más eszközök eladása nélkül 838 millió euró lett volna az eredmény. A magyar leánybank a harmadik negyedévben 43 millió eurós, az év eddigi részében pedig 129 millió eurós profitot ért el.

Rég látott nyereség a Commerzbanknál

A gyenge piaci környezet ellenére hat éve nem látott, 472 millió eurós nyereséget könyvelt el a harmadik negyedévben a Commerzbank, azonban ez is kissé elmarad az elemzői várakozásoktól. A gyorsjelentésre eddig 3% körüli emelkedéssel reagált a második legnagyobb német bank árfolyama.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.