bankok

Trump emberei hamarosan elszabadítják a Wall Street nagykutyáit

Egy vezető republikánus politikus a szenátus banktestületében már nagyon közel van ahhoz, hogy megállapodjon a demokratákkal a pénzintézetekre nehezedő szabályozói terhek csökkentésén - ennek pedig a kisebb és nagyobb bankok egyaránt győztesei lehetnek - írja a Bloomberg.

Öntik a pénz Kínába a külföldi bankok, pedig rettegnek tőle, hogy nem lesz jó vége

2017 első felében rekordmennyiségű hitelt helyeztek ki Kínába a nemzetközi bankok, annak ellenére, hogy folyamatosan érkeznek az aggályok a kínai gazdaság stabilitásával kapcsolatosan. A jelenség oka elsősorban az, hogy Peking adósságcsökkentési programja nehezebbé tette a kínai piac szereplőinek a kínai bankoktól való hitelfelvételt, főleg a vállalatoknak kell külföldi finanszírozási csatornákat találniuk.

A legnagyobb vállalati bankok közé kerül az Erste Magyarországon

Korábban elsősorban lakossági bankként volt ismert az Erste Magyarországon, két éven belül azonban a három legnagyobb közé kerülhet a vállalati piacon is. Idén közel 25%-kal növeli a vállalati hitelállományát az egyre komolyabb ár- és kockázati verseny közepette. A lakossági hitelezésben, különösen a lakáshitelpiacon az új kihelyezések az Erste korábbi várakozásai felett nőnek a bankszektorban.

20 ezer embert vertek át január óta, kártérítés nem lesz

A brit Fizetési Rendszerek Felügyelete (PSR) létrehozna egy alapot az "átutalásos csalások" károsultjainak, ez azonban csak jövő szeptemberben indulhat el. A Nagy-Britanniában mintegy 20 ezer embert érintő átverés-típus áldozatainak eddig nem volt lehetősége kártérítést kérni és akiket addig vernek át, vélhetően nem is lesz.

EKB: közel 50 bank települne át Londonból Európába

Közel 50 bank jelezte áttelepülési célját a Brexit miatt az illetékes európai hatóságoknak, és 20 erre vonatkozó engedélykérés van folyamatban - közölte Daniele Nouy, az EKB bankfelügyeleti vezetője.

Tízezrek elbocsátását lengette be a Deutsche Bank vezére

Több tízezer állást szüntethet meg a technológiai változások miatt a Deutsche Bank - mondta a Financial Timesnak John Cryan vezérigazgató. Ez az eddigi legegyértelműbb jelzése a legnagyobb német bank vezérének a hosszú távon várható elbocsátásokról. A bank eddig 4000 embert küldött el a 2015 végén jelzett 9000-ből ötéves szerkezet-átalakítási terve alapján.

Milliós bírságok két takaréknak

A Pátria Takarékszövetkezet 6,5 milliós, a Fókusz Takarékot pedig 1,5 millió forintra bírságolta az MNB - derül ki a jegybank közleményéből.

Még soha nem láttak ilyet a CIB anyabankjánál

A 636 millió eurós elemzői várakozásokat némileg meghaladó, 640 millió eurós harmadik negyedéves eredményt ért el az Intesa Sanpaolo. A CIB anyabankja megerősítette 3,4 milliárd eurós osztalékkifizetési célját az idei év nyeresége után.

Jól járhatnak, akik most keresnek állást a befektetési bankoknál

Elharapózhat a verseny a munkaerőpiacon az európai és az amerikai befektetési bankok között, miután gyors növekedésbe kezdtek az európai pénzintézeteknél elérhető alkalmazotti fizetések. A bérek emelkedése több évnyi stagnálás után indult meg - írja a Bloomberg.

Elengednék a devizahitelesek tartozásának egy részét

A következő fél év alkalmat teremthet az úgynevezett elsétálási jog magyarországi bevezetésére - mondta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György a Magyar Időknek, amely úgy tudja, az elsétálási jog bevezetése már felmerült a kormányzat berkeiben is.

1300 milliárd forinton maradt a bankoknak nyújtott többletlikviditás

Egy, három és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy hónapos lejáraton 25, a három hónapos lejáraton 50, míg a tizenkét hónapos lejáraton 100 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1312 milliárd forint marad - közölte a jegybank.

Újabb bankóriás fordít hátat a szénnek

Az HSBC bejelentette, hogy 2025-ig összesen 100 milliárd dollárral fogja finanszírozni az alacsony széndioxid-kibocsátású technológiákat és a fenntartható fejlődés más módjait. A bank új intézkedéseket vezet be, hogy támogassa a klímaváltozás elleni harcot - írj a Financial Times.

Hajtóvadászatba kezdett a Barclays vezére, de ő húzhatja a rövidebbet

Jes Staley, a Barclays vezérigazgatója ellen áprilisban indult nyomozás, miután állítólag megszegte az Egyesült Államok belső informátorait védő szigorú törvényeket. A bankvezér ki akarta deríteni, hogy ki küldte azokat a leveleket, amelyekben szabályszegéssel vádolják a pénzintézet egyik vezető bankárát - írja a CNBC.

Lekapcsoltak Trumpék egy kínai bankot

Az Egyesül Államok pénzügyminisztériuma elvágta egy kis kínai bank minden kapcsolatát az amerikai pénzügyi rendszertől, miután a pénzintézet állítólag támogatta Észak-Korea atomprogramját - írja a Financial Times.

Ne ijedj meg: jönnek vissza a devizahitelek

A Növekedési Hitelprogram kifutásával látványosan megnőtt a vállalatok devizahitel-felvétele, így mintegy ötévnyi esés után lassan bár, de nőni kezdett a vállalati devizahitelek aránya Magyarországon. Szerencsére a lakosságnál szó sincs erről. Az MNB ma közzétett statisztikái szerint a lakosság esetében kissé emelkedett a lakáshitelek átlagkamata szeptemberben, amit paradox módon erősíthet a jövőben a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek terjedése. A lakáshitelek kihelyezése egyébként 31%-kal, a személyi kölcsönöké 41%-kal nőtt egy év alatt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.