Új szövetségesre lelt Vlagyimir Putyin
Szövetségesi együttműködési megállapodást írt alá Vlagyimir Putyin orosz és Ilham Aliyev azeri elnök kedden a moszkvai Kremlben.
Szövetségesi együttműködési megállapodást írt alá Vlagyimir Putyin orosz és Ilham Aliyev azeri elnök kedden a moszkvai Kremlben.
"Az energiaellátás biztonságának erősítése érdekében a kormány fontosnak tartja, hogy jövő év végétől az azeri földgáz is megjelenjen a magyar piacon. Erről a vállalati tárgyalások már meg is kezdődtek" – derül ki abból a Külgazdasági és Külügyminisztérium által küldött közleményből, ami Szijjártó Péter mai bakui látogatásának fejleményeiről szól. A magyar-azeri gazdasági vegyes bizottság (GVB) nyolcadik ülését követő sajtótájékoztatón a magyar miniszter azt is ismertette a közlemény szerint, hogy 120 millió dolláros Eximbank-hitelkeretből segítenek a magyar cégek a hegyi-karabahi újjáépítésben.
Ukrajna és Azerbajdzsán elnöke a múlt héten Kijevben találkozott, és megegyeztek, hogy közösen lépnek fel az orosz hibridháborús fenyegetéssel szemben. Míg Ukrajna egy esetleges orosz inváziótól tart, Azerbajdzsánnak nincs ugyan közvetlen félnivalója Moszkvától, ám egyre kevésbé tetszik neki, hogy a hivatalosan hozzá tartozó Hegyi-Karabahban orosz békefenntartók állomásoznak az Örményország és Azerbajdzsán között 2020-ban kitört és azeri győzelemmel végződött háború után. A térségben fontos szerepet betöltő Törökország Azerbajdzsán támogatója, ráadásul három évtizede nincs diplomáciai kapcsolat közte és Örményország között. A kapcsolatok rendezésére épp a múlt héten indultak meg tárgyalások Ankara és Jereván között. A kaukázusi térség maga is puskaporos hordó, és kérdés, mit hozna a régióban egy esetleges ukrajnai orosz invázió.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Ilham Aliyev azeri államfő pénteken Kijevben közös nyilatkozatot írt alá, amelyben megerősítette, hogy támogatja egymás államának szuverenitását, területi integritását, valamint közösen lép fel az orosz hibridháborús fenyegetésekkel szemben.
Mindenki tudta, hogy idén lejár Magyarország hosszú távú gázvásárlási szerződése Oroszországgal, de a kritizálók részéről mégsem történt semmi érdemleges előrelépés az infrastruktúra-fejlesztések terén, ezért újabb megállapodást kellett kötni a Gazprommal, amely "attól függetlenül, hogy tetszik-e vagy sem, meghatározó szereplő a térség energiaellátásában" – hangsúlyozta a hétfői budapesti LNG Summit konferencián Szijjártó Péter.
Örményország Oroszország segítségét kérte területi szuverenitásának megvédéséhez Azerbajdzsánnal szemben egy súlyos határ menti összecsapást követően - jelentette kedden a TASZSZ orosz hírügynökség.
Azerbajdzsáni csapatok hatoltak be Örményország területére a két ország közötti határ keleti részén - állította Nikol Pasinján örmény kormányfő, akinek szavait sajtószolgálata idézte hétfőn.
Nagy erejű robbanás történt, és tűz ütött ki Azerbajdzsánban egy Kaszpi-tengeri gázmező közelében, egyes feltételezések szerint iszapvulkán törhetett ki.
Az Örményország és Azerbajdzsán közötti határ mentén kiújult konfliktus veszélyes és aggasztó, a feszültség azonnali enyhítésére van szükség - jelentette ki az Európai Unió külügyi szolgálatának (EEAS) szóvivője pénteken.
Lövöldözés tört ki örmény és azeri katonák között kedden a két ország határa mentén, egy örmény katona életét vesztette - közölte az örmény védelmi minisztérium.
Nikol Pasinján ügyvezető örmény kormányfő hétfőn azt állította, hogy nő a feszültség az örmény-azeri határon, egyes szakaszokon agressziót követnek el az azeri katonák, Ilham Aliyev azeri elnök szerint viszont stabil a helyzet.
Az Örményországban állomásozó orosz csapatok két erődített állást alakítottak ki az azeri határ mentén "további biztonsági garanciaként" a tavalyi hegyi-karabahi konfliktus nyomán - közölte hétfőn Nikol Pasinján örmény ügyvezető kormányfő.
Lemond Nikol Pasinjan, Örményország miniszterelnöke, miután a vesztes Hegyi-Karabah konfliktus után hónapokon át tartó tüntetések bénították meg a kaukázusi államot - írja az Al Jazeera.
A karabahi Hadruti járásban az örmény örökség megsemmisítése folyik, ami akadályozza a tartós béke megteremtését a térségben - figyelmeztetett Ara Ajvazján örmény külügyminiszter kedden, miután Jerevánban tárgyalt Ann Linde svéd külügyminiszterrel, aki jelenleg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnöki tisztét tölti be.
Több száz ellenzéki tüntető vett körül szombaton kormányépületeket Jerevánban, hogy lemondásra kényszerítsék az örmény miniszterelnököt.
Azzal vádolta meg Örményország miniszterelnöke a hadsereget, hogy katonai puccsot készítenek elő, miután a vezérkar lemondásra szólította fel a politikust – írja az AP.
Örményország szívesen venné a területén található orosz katonai bázis kiterjesztését, illetve orosz csapatok telepítését Azerbajdzsánnal közös határához a tavalyi hegyi-karabahi konfliktus nyomán - jelentette ki Vagarsak Arutjunján örmény védelmi miniszter hétfőn.
A Magyarországot szélvihar kíséretében elérő hideg levegő miatt a napokban biztosan megdől nem csak az idei, de a sokéves hazai napi földgáz-felhasználási csúcs is. A nagy hideg és az ehhez társuló szél miatt a rosszul szigetelt ingatlanok felfűtése sem lesz egyszerű, márpedig ezekből akad bőven itthon. Az ellátás a hazai termelés és az import mellett a tárolók révén is biztosított, melyekben bőven van még gáz, igaz, az eddigi enyhe tél ellenére már most kevesebb, mint a 2020-as fűtési szezon végén.
Azerbajdzsán ma megkezdte a földgáz exportját Európába a transzadriai (TAP) vezetéken keresztül, ami része a Déli Gázfolyosónak. Várhatóan évi 10 milliárd köbméter azeri földgáz érkezik majd Európába 25 éven át.
Négy azerbajdzsáni katona meghalt és hat örmény megsebesült egy összecsapásban, amely a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah régióban alakult ki.
Teljesen nyílt a szándék, a szervezők aktivitása kérdéses.
Soltész Bencét, az UniCredit Bank Hungary Zrt. private banking vezetőjét kérdeztük.
A BKK szerint minden rendben van.
Elegendő küldöttet gyűjtött az alelnök.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.