Két amerikai tudós, Paul R. Milgrom és Robert B. Wilson kapta meg az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat - jelentette be hétfőn a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.
A Virág Judit Galéria őszi aukcióján 90 millió forinton ütötték le Munkácsy Mihály Fasor című festményét, a képért a licit 32 millió forintról indult. 2003-ban Munkácsy Poros út I. című festménye volt az, ami először átlépte a 200 milliós értékhatárt és sokáig abszolút magyar aukciós rekord volt, aztán ugyanazt a képet 2019 elején 500 millió forintért vásárolta meg az MNB. De miért is ilyen drága egy Munkácsy?
Az elmúlt kilenc hónap aukciós kényszerszünete után szeptember 20-án a Budapest Kongresszusi Központban tartotta őszi árverését a Virág Judit Galéria. Több mint 50 tétel kelt el az online felületen, míg korábban külföldi oldalakat használva ez a szám aukciónként 3-5 darab volt. Vagyis a galéria úttörő befektetése, hogy a hazai aukciósházak közül elsőként fejlesztett saját online aukciós felületet, áttörést hozott a jelenlegi műtárgypiaci helyzetben.
Új sorozatunkban a vizualitásra, a képek erejére helyezzük a hangsúlyt. Mert egy kép többet ér ezer szónál, de azért mi hozzáfűzünk majd minden esetben egy-két magyarázó mondatot, amik erősítik a hatást és érthetővé teszik a látványt. Egy képbe annyi minden összesűrűsödik, amit látunk ugyan, de nem érzékelünk, benne van egy korszak, egy alkotói gondolat, egy emberi élethelyzet és még annyi réteg, annyi minden más, amit mi nem boncolgatunk, csak megmutatunk egy képet. S akit érdekel, akit hív a látvány, ne álljon meg itt, a benyomásnál, ha belemászott az adott kép a fejébe, járjon csak utána!
Mivel a vírusválság miatt megugrik az állam költségvetési hiánya, így a csütörtök délelőttönkénti államkötvény aukciókon sorozatosan a meghirdetettnél 30 milliárd forinttal több forrást von be az Államadósság Kezelő Központ, ma éppen 80 helyett 110 milliárd forintért, de szerencsére ez a megemelkedő forrásszükséglet nem járt eddig a érdemben dráguló forrásszerzéssel. Ebben, azaz a hozamok tartós leszorításában nyilván segít a háttérben az MNB megemelt kötvényvásárlási programja is.
Most már pillanatokon belül elrajtol a negyedik Műtárgyak Éjszakája, ami szeptember 17. és 19. között izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal várja a művészetek szerelmeseit. Az esemény rendkívül sokféle módon közelít a műtárgyak varázslatos világához, így mindenki kialakíthatja a saját, neki tetsző menetrendet. A választás talán pont a bőség zavara miatt lehet olykor nehéz, ezért most azoknak szeretnénk segíteni, akik még nem tudták eldönteni, min is vennének részt a legszívesebben. Következzék 10 tartalmas és érdekes program, amit jó szívvel ajánlunk az érdeklődők figyelmébe! (Egy látogató természetesen több programon is megjelenhet.)
Szerdától jelentős kedvezménnyel, a korábbinál alacsonyabb kikiáltási áron hirdet meg újra értékes ingatlanokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.).
Nem teltek persze eseménytelenül az elmúlt hónapok sem, számos árverőház tartott online aukciókat, de, mint ahogy a műtárgy.com előzeteséből kiderül, az idei első nagy élő árverésekre csak most kerülhet sor – feltéve, hogy a COVID -19 nem szól ismét közbe.
Az elmúlt években virágzott a hazai műtárgypiac, az aukciókon sorra dőltek meg a rekordok. Természetesen a koronavírus megjelenése ezt a területet sem hagyta érintetlenül, az élő aukciók elmaradtak a tavaszi hónapokban. Ez nemzetközi viszonylatban nem feltétlenül okozott jelentős visszaesést, azonban Magyarországon az online műtárgy-vásárlásnak egyelőre nincs hagyománya. Az egyik legnagyobb hazai galéria, a Virág Judit Galéria és Aukciósház vezetőivel, Kelen Annával és Törő Istvánnal többek között arról beszélgettünk, milyen hatása volt a járványhelyzetnek a hazai műtárgypiacra, hogyan érintette ez a galériát, és hogy válság idején mennyire számít jó befektetésnek a műtárgy.
Reigl Judit halálával változik az élő magyar művészek toplistája, méghozzá jócskán, hiszen a tavalyi aukciós indexünkben a kategória Top20-as listáján, az eladott tételekből 18 alkotás szerzője Reigl Judit volt.
A művészetről köztudott, mennyi pozitív hatással bír ránk nézve. Feltölt, tanít, kikapcsol, kiragad a mindennapokból. Közös térbe terelgeti a legkülönfélébb embereket. Mostanában sokszor hallani, hogy egyes országokban receptre írják fel a betegeknek. Mindezek miatt nem is lehet kérdés, hogy fontos-e, hogy mindenkinek része lehessen a művészeti élményben. És hát ezt is szoktuk mondani: a művészet mindenkié. De vajon tényleg így van? Nem lehet, hogy vannak olyanok, akik számtalan nehézséggel szembesülnek, amikor elmennének egy tárlatvezetésre vagy épp megtekintenének egy kiállítást? A fogyatékossággal élő személyek biztosan sokat tudnának mesélni arról, hogy milyen akadályokba ütköznek a hasonló szituációkban. A műtárgy.com hiszi, hogy ezen lehet és kell is változtatni, ezért az idei Műtárgyak Éjszakájától kezdve kiemelt figyelmet fordít arra, hogy mindenki találjon olyan programot a kínálatban, amely megszólítja őt és ami befogadható a számára. A tennivalók, lehetőségek és a jelenlegi helyzet körüljárására, továbbgondolására kerekasztalbeszélgetésen kerül sor. A téma elkötelezett támogatója a B. Braun, illetve a Hősök Tere Alapítvány, akik képzésekkel, programokkal, kampányokkal segítenek, hogy tudjuk, hogyan tehetünk másokért a mindennapok során.
Rembrandt egy ritka önarcképe 14,5 millió fontért kelt el kedden a londoni Sotheby's online árverésén, ami az aukciósház közlése szerint új árverési rekord a holland mester önarcképei esetében.
Portfóliótisztítási stratégiájának megfelelően folytatja az állami feladatellátásához nem szükséges ingatlanok piaci értékesítését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV). Az ingatlanok között szerepel a korábban már többször aukcióra bocsátott egykori MÁV székház, egy Aquapark, de a kisbefektetőknek lakóingatlanokból álló portfóliót is kínálnak.
Sikeres kötvényaukciót tartott csütörtökön a Cordia International Ingatlanfejlesztő Zrt. - jelentette be honlapján a Budapesti értéktőzsde (BÉT).
Ötéves és tízéves kötvényből is a meghirdetett mennyiség felett fogadott el az ÁKK, mindkét esetben nőtt a hozam az előző héthez képest. A hároméves kötvényre is volt bőven kereslet, de itt nem vont be pluszforrást az ÁKK az előzetesen tervezetthez képest.
Rekordáron, több mint kétmillió dollárért kelt el egy gyémánt egy amerikai árverésen. Ez a legnagyobb összeg, melyet valaha ékszerért fizettek egy kizárólag online zajló aukción - közölte a Christie's akciósház.
Aukció keretében az előzetesen meghirdetett keretösszeg felső plafonjának megfelelő, 5,2 milliárd forintnyi részvényt vásárolt ma a részvényesektől a Magyar Telekom. Nagy volt az érdeklődés, a beérkezett ajánlatok összértéke a bejelentett maximális érték közel négyszeresét tette ki. Az eredmény alapján nem lenne meglepő, ha nagyobb, akár intézményi befektető is eladott volna részvényt a Telekomnak.
A Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciót tart csütörtökön, emiatt 10 órától a tőzsdenap végéig felfüggesztik a papírok kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén.
Komoly ügyletek zajlanak a háttérben az ukránok döntése után.
Videón a képességdemonstráció.
Komoly gondok derültek ki a brit kormányváltás után.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.