atomerőmű

Négy atomreaktor kell a cseheknek és a lítiumbányászatba is belefoghatnak

Négy atomreaktor kell a cseheknek és a lítiumbányászatba is belefoghatnak

Összesen négy új nukleáris reaktorra van szüksége Csehországnak a szénerőművek kiváltására, de addig is rövidebb távon további megújuló energiás kapacitásokat kell kiépíteni és gáztüzelésű erőművekre is szükség lesz – jelentette ki egy pénteki gazdaságpolitikai beszédében a cseh miniszterelnök.

Kiderült: év végéig felülvizsgálják a Paks II. kivitelezési ütemtervét

Kiderült: év végéig felülvizsgálják a Paks II. kivitelezési ütemtervét

Nyilvánosságra hozta honlapján a Paks II. Zrt. az oroszokkal kötött kivitelezési szerződés minapi hatodik módosítását, igaz a 16 oldalból mindössze 6 oldal látszik, a többi ki van takarva, az viszont például látszik, hogy a felek megállapodtak benne: idén év végéig felülvizsgálják a projekt ütemezését azért, hogy „az eddigi befolyásoló körülményekre, illetve a projekt körüli valós kontextusra reflektáljanak”.

Japán kormány: nem kell aggódni a fukusimai víz miatt

Japán kormány: nem kell aggódni a fukusimai víz miatt

A japán környezetvédelmi minisztérium jelentése szerint a fukusimai atomerőmű közelében lévő tengervízben nem mutattak ki radioaktivitást, miután a közelmúltban az atomreaktorok hűtésére használt vizet leeresztették - írja a Reuters. 

Nagy dologra készül a japán kormány Fukusimában

Nagy dologra készül a japán kormány Fukusimában

Kisida Fumio japán miniszterelnök vasárnap felkereste a fukusimai atomerőművet, miközben a japán kormány arra készül, hogy a halászok és több szomszédos ország tiltakozása ellenére a tengerbe engedje a létesítményben tárolt, kezelt radioaktív vizet.

Hamarosan radioaktív vizet ereszthetnek az óceánba, tiltakozások robbantak ki

Hamarosan radioaktív vizet ereszthetnek az óceánba, tiltakozások robbantak ki

Dél-koreai aktivisták százai gyűltek össze szombaton Szöulban, tiltakozva az ellen, hogy Japán a fukusimai atomerőműből származó radioaktív vizet az óceánba akarja engedni. A tüntetést a Korea Radiation Watch szervezte, miután a jelentések szerint Japán már augusztus végén meg akarja kezdeni a víz kibocsátását - számolt be a Reuters. Az aktivisták attól tartanak, hogy ez a lépés elpusztíthatja a tengeri ökoszisztémákat és szennyezheti az élelmiszer-ellátást, annak ellenére, hogy Japán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség biztosítékokat adott a biztonságosságról.

Félelmetes zsoldosokkal védik az atomvárost az oroszok

Félelmetes zsoldosokkal védik az atomvárost az oroszok

Az Al-Jazeera tett közzé egy beszámolót arról, hogy Európa legnagyobb atomerőművét jelenleg a félelmetes csecsen alakulatok ellenőrzik. Rajtuk kívül más csapatok is jelen vannak a településen és a stratégiai erőműben, de jó láthatóan a háborús bűnökkel vádolt egységek jelentik a helyi elit szervezetet.

Aggódik Washington: túlságosan függ az oroszoktól egyik legerősebb szövetségesük

Aggódik Washington: túlságosan függ az oroszoktól egyik legerősebb szövetségesük

Egy 2010-es törvénytervezet miatt vonakodik nukleáris fejlesztéseket telepíteni Indiába az Egyesült Államok. A kérdés megoldatlan problémák sorát okozza. Új-Delhi Oroszországban lelt partnerre, amely a vitatott törvény ellenére is szívesen fektet be az országban, Washington viszont ezt rossz szemmel nézi. Márpedig az atomenergia kérdése nem megkerülhető az indiai stratégiai célok eléréséhez - írja a Nikkei Asia.

Ezért nem termel annyit a Paksi Atomerőmű, mint pár hónapja

Ezért nem termel annyit a Paksi Atomerőmű, mint pár hónapja

A mértékadó Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) modellezési eredményei, az ENSZ európai gazdasági bizottsága, és más elemzések szerint a klímavédelmi célok eléréséhez elengedhetetlen a világ atomerőmű-kapacitásának bővítése. Ugyanakkor növekvő számú tanulmány által alátámasztott tény, hogy a klímaváltozás egyre nagyobb kockázatot jelent a hagyományos erőművekre, köztük az atomerőművekre is, aminek következtében kimutathatóan csökken a reaktorok energiatermelése.

A forróság miatt vissza kellett venni Paks termeléséből is

A forróság miatt vissza kellett venni Paks termeléséből is

A múlt hetinél jóval nagyobb mértékben, mintegy 560 megawattal csökkentette teljesítményét a Paksi Atomerőmű kedden és szerdán a Duna hőmérsékletének emelkedése miatt - közölte az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) honlapján szerdán.

Zaporizzsjáról a NATO-csúcson akarnak tárgyalást az oroszok

Zaporizzsjáról a NATO-csúcson akarnak tárgyalást az oroszok

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint a jövő heti vilniusi NATO-csúcson foglalkozni kellene az ukrajnai Zaporizzsjában lévő atomerőmű helyzetével.A  NATO-tagországok vezetői kedden és szerdán találkoznak a litván fővárosban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.