Kijött az amerikai inflációs adat, és keserű meglepetést hozott: az árak a vártnál nagyobb mértékben nőttek februárban, az infláció gyorsult. A maginfláció ugyan esett, de a várakozásokat az is meghaladta. A frissen közölt adat megerősíti a várakozásokat, melyek szerint az inflációs cél elérése hosszú és rögös folyamat lehet.
Jamie Dimon szerint nem lehet még kizárni, hogy az Egyesült Államokban recesszió lesz, de a Federal Reserve-nek így is várnia kellene a kamatcsökkentéssel – írja a Bloomberg.
A Bank of America stratégái optimistábban látják az S&P 500 idei és jövő évi nyereségét is, 2024-re részvényenként 250 dolláros részvényenkénti nyereséget várnak a gazdasági növekedés és a mesterséges intelligencia fejlődése miatt - írja a Bloomberg
Donald Trump hétfőn tárgyalásának elhalasztását kérte addig, amíg az amerikai legfelsőbb bíróság nem dönt az elnöki mentelmi jogra vonatkozó igényének felülvizsgálatáról – írja a Reuters. A per március 25-én kezdődne Manhattanben.
A török és amerikai tisztségviselők Washingtonban tartott találkozójukon megvitatták az ukrajnai és gázai konfliktusokat, valamint a kétoldalú kapcsolatok javítására irányuló lehetőségeket.
Superior ANY Global LLC néven leányvállalatot hozott létre a Nyomda és a Superior Packaging & Finishing - derül ki a cég pénteki piaczárást követő közleményéből.
Jelentősen lefelé módosították a múlthavi amerikai munkaerőpiaci adatot, ami akkor kifejezetten nagy riadalmat keltet. Az e havi adat meghaladta a várakozásokat, de ez kevésbé érdekes a múlt havi adat felülvizsgálatánál.
Határozati javaslatot készül benyújtani az ENSZ Biztonsági Tanácsának az Egyesült Államok, azzal a céllal, hogy eltántorítsák Oroszországot attól, hogy nukleáris robbanófejet lőjön fel a világűrbe – tudta meg a Bloomberg.
Az elmúlt években egyre szorosabbá, legalábbis látványosabbá vált az a szövetség, amely Donald Trump volt amerikai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök között köttetett. Ennek jeleként a kormányfő februári évértékelő beszédében nyíltan fejezte ki bizakodását afelől, hogy 2025-ben visszatér Trump az amerikai elnöki székbe, emellett a külügyminiszter is hangot adott annak a kormányzati nézőpontnak, hogy a "kiváló magyar-amerikai kapcsolatok neve Donald Trump." Miközben a magyar kormány egyre nagyobb tétet rak a republikánus exelnök visszatérésére, a jelenleg hatalmon lévő demokrata adminisztrációval évek óta nem látott mélységbe zuhant az amerikai-magyar kapcsolatok minősége, ami megnyilvánul az amerikai nagykövettel történő heves szóváltásokban is. De vajon milyen érdekek lapulnak meg a politikai retorika mögött?
A Shein brit részlege megszegte a társasági törvényeket azzal, hogy nem tette közzé végső tulajdonosát, ami veszélyeztetheti a cég londoni tőzsdei bevezetésének terveit - írta meg a Reatilgazette.
Az amerikai gazdaság aktivitása január elejétől február végéig növekedett, miközben az infláció és a munkaerőpiac ellentmondásos jeleket mutatott, ami bonyolítja a Fed helyzetét - derült ki a Fed ma este közzétett Bézs Könyvéből.
A New York Community Bancorp részvénye 44%-ot zuhant arra a hírre, hogy a regionális bank megpróbál saját tőkét bevonni a bizalom helyreállítása érdekében - írja a Bloomberg.
Donald Trump volt amerikai elnök megköszönte és megdicsérte a Legfelsőbb Bíróság munkáját, miután a bírói testület úgy határozott, hogy alkotmányellenesen született az a bírói döntés Coloradóban, amely szerint el kellett volna távolítani a volt elnököt az állami szavazólapokról a 2021. január 6-i capitoliumi ostromban játszott szerepe miatt. A demokraták egyik kampánystratégája közben azt nyilatkozta, hogy a Biden-kampányt "nem igazán érdekli" az ítélet.
AGM-183 Air-launched Rapid Response Weapon (ARRW) típusú hiperszonikus rakétával felszerelt bombázóval gyakorlatozott az Egyesült Államok légiereje Guam térségében – írja az Eurasia Times. Ez volt az első alkalom, hogy az Egyesült Államok hiperszonikus fegyvert vitt a térségbe, ráadásul egy olyan fegyvert vittek oda, melynek fejlesztését elvileg felfüggesztették.
Az Egyesült Államok hadserege humanitárius segélyszállítmányt juttatott el a Gázai övezetbe, a térségben mindeközben fokozódik a humanitárius válság Izrael offenzívájának hatására.
Ellen Zentner, a Morgan Stanley vezető amerikai közgazdásza biztos benne, hogy az Egyesült Államokban nem lesz puha landolás a magas kamatok miatt, még akkor is, ha a Fed a piaci várakozásoknak megfelelően megkezdi idén a kamatok csökkentését – írja a Yahoo Finance.
Donald Trump volt amerikai elnök hétfőn fellebbezést nyújtott be, miután egy New York-i bírósági döntés alapján 454 millió dollár pénzbüntetést kell kifizetnie kamatostul. Az ítélet szerint túlbecsülte saját és ingatlanvagyonának értékét, hogy jobb hitelfeltételekhez jusson.
Az elmúlt napokban több olyan közvélemény-kutatás is napvilágot látott, amelyek nem kecsegtetnek sok jóval Joe Biden amerikai elnök számára. A demokrata elnökjelölt várható republikánus ellenfele, Donald Trump csaknem az összes kulcsfontosságú billegő államban vezet jelenleg, méghozzá nem is kicsivel. A legvéresebb küzdelem ezért a maroknyi csatatérállamért zajlik – a névből is adódóan –, hiszen akár kizárólag ezek alapján eldőlhet a novemberi elnökválasztás végkimenetele.
John Williams, a New York-i Fed elnöke úgy látja, hogy az amerikai jegybank "még az idén" kamatcsökkentésre készül, annak ellenére, hogy a vártnál erősebbek voltak a januári inflációs és munkaerő-piaci adatok - derül ki az Axios által pénteken közzétett interjúból.
A Federal Reserve tisztviselőinek többsége óva intett a túl gyors kamatcsökkentéstől a legutóbbi kamatdöntő ülésen, mivel továbbra is meggyőző bizonyítékokat keresnek arra, hogy az infláció visszatér a 2%-os célhoz - derül ki a január 31-i ülés szerdán közzétett jegyzőkönyvéből.