Több mint két évtizede nem volt ennyi sztrájk
23 éve nem volt ennyi sztrájk az Egyesült Államokban, mint tavaly. A szakszervezetek többek között jelentős béremelésekért, juttatásokért és jobb munkakörülményekért küzdöttek a munkavállalók számára.
23 éve nem volt ennyi sztrájk az Egyesült Államokban, mint tavaly. A szakszervezetek többek között jelentős béremelésekért, juttatásokért és jobb munkakörülményekért küzdöttek a munkavállalók számára.
Jelentős győzelmet aratott a Salvadorban tartott választásokon Nayib Bukele hivatalban lévő elnök, valamint az államfő Új Eszmék (Nuevas Ideas) nevű pártja, mely a választási bizottság hétfői közlése szerint 64 mandátumból 54-et szerzett meg. Az ellenzék az eredmény megsemmisítését és a választások megismétlését követeli.
A vártnál magasabb volt, de csökkent az éves infláció az Egyesült Államokban, a maginfláció viszont nem mérséklődött januárban. A friss adatközlés igazolja az aggodalmakat a dezinfláció lelassulásával kapcsolatban.
Az Európai Unió izraeli radikálisokat akar szankcionálni, de a magyar és a cseh kormány ellenzi a büntetőintézkedést – tudta meg a Politico.
A mai napon zajlik az amerikai előválasztás következő fordulója Nevada államban, amely során a demokratáknál Joe Biden szinte biztos, hogy toronymagasan nyerni fog. Azonban a republikánusoknál jóval bonyolultabb a helyzet: Donald Trump fő riválisa, Nikki Haley ma szintén tarolhat, de csak azért, mert Trump nincs a szavazólapon. A volt elnök ezért cserébe csütörtökön fog rajthoz állni gyakorlatilag egyedül.
Bár Donald Trump volt amerikai elnök nyilvános vitára hívta a jelenleg hatalmon lévő Joe Bident, demokrata ellenfele gúnyosan utasította el a javaslatot. Közben újabb kritika érte Trumpot, hogy párton belüli kihívójával nem hajlandó összecsapni.
Nikki Haley volt dél-karolinai kormányzó bejelentette, hogy titkosszolgálati védelemhez folyamodott – írja a Reuters. Az éppen szülőállamában kampányoló Haley, aki a Republikánus Párt elnökjelölti előválasztásán Donald Trump utolsó ellenfele, azt még nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan mire alapozza a kérelmét.
Néhány napja hírek jelentek meg arról, hogy az Egyesült Államok atomfegyvereket készül Nagy-Britanniába telepíteni, Gennadij Gyatlov, Oroszország ENSZ-képviseletének tagja válaszlépéseket ígért – írja a Newsweek.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nem tart attól, hogy Donald Trump kilépteti az Egyesült Államokat a katonai szövetségből, ha ismét ő lesz Amerika elnöke – írja a Politico.
A Tesla mintegy 2,2 millió járművét kénytelen visszahívni az Egyesült Államokban, miután a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) szerint a figyelmeztető lámpák helytelen betűmérete balesetveszélyes.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása, amelyben egy témát jártunk körbe részletesebben: azt, hogy az eddigi amerikai előválasztási eredményből – amely Ron De Santis visszalépését hozta Donald Trump javára – milyen következtetéseket vonhatunk le a későbbi választásra nézve? Egyáltalán miben lehet más Trump második ciklusa, ha bizalmat kap a választóktól? Vendégünk volt Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos munkatársa.
Az IRNA iráni hírügynökség friss jelentése szerint Ebrahim Raisi iráni elnök nyíltan bírálta az Egyesült Államokat a Jemen elleni légicsapások miatt -írja a Reuters.
Decemberben a vártnál nagyobb mértékben nőtt az infláció az Egyesült Államokban, de a maginfláció tovább csökkent.
Donald Trump amerikai elnökjelölt úgy látja, Európa „kihasználta” az Egyesült Államokat, attól függően tudja Amerika vállalni a kontinens védelmét, hogy „rendesen bánnak-e” az európai országok tengerentúli szövetségesükkel – számol be a Fox News.
Már a tavalyi év vége felé is sokasodtak azon vélemények, melyek szerint a kamatcsökkentések legnagyobb nyertesei valójában nem a nagypapírok, hanem sokkal inkább a kisebb piaci kapitalizációjú részvények lehetnek, az optimizmus pedig az újév elején továbbra is kitart. A Goldman Sachs stratégái ráadásul most azt is elmondták, hogy ezen részvények közül kik lehetnek az igazi nyerők az idei évben, mi pedig megnéztük, hogy milyen hozammal is kecsegtethetnek az említett papírok.
Több mint 30 évre része a karácsonyoknak a "Reszkessetek betörők" című film, amit sokadszorra végignézve is felmerül a kérdés, hogy mennyire gazdag a filmben szereplő McCallister család. Az biztos, hogy a közgazdászok és filmes bennfentesek szerint is vagyoni helyzetüket tekintve az Egyesült Államok felső 1 százalékába tartoznak, amit az általuk birtokolt ingatlan értéke is bizonyít - írja a The New York Times.
Mohamed El-Erian szerint a legutóbbi amerikai jegybanki ülést követő kötvénypiaci emelkedésnek van egy fontos bizonyítéka: a Federal Reserve-nek kommunikációs problémája van.
A Richmond Federal Reserve elnöke, Tom Barkin úgy nyilatkozott, hogy a jegybanknak sikerült eredményeket elérnie az infláció ellen, de szeretne egyértelműbb képet látni az adatokból, mielőtt elkezdenék a kamatvágást – idézi a Yahoo Finance.
Az év végére a részvénypiaci rali egy egészségesebb fázisba lépett, miután a Csodálatos Hetes mellett immáron a pénzügyi szektor részvényei, valamint a kisebb kapitalizációjú papírok is erőre kaptak - írja a Yahoo Finance.
Vizsgálatot indít az amerikai kormány Izraellel szemben, mivel felmerül a gyanúja annak, hogy az izraeli hadsereg törvénytelen módon fehérfoszfor-fegyvert használt Libanon területe ellen – írja a New York Times.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.