Nagy átalakulások vannak az Altera tulajdonosi struktúrájában. Nemrég a Lehn Consulting 10 százalékot meghaladó részesedést szerzett a cégben, miközben három nagytulajdonos, a Freeway Limited, Nagy Imre és Szabó Barnadábás is részvényeket adott el a napokban.
A BÉT felfüggesztette holnapra az Altera részvényeinek tőzsdei kereskedését a kereskedési idő kezdetétől a tőzsdenap végéig. Az Altera ugyanis olyan bejelentésre készül, ami nagyban befolyásolhatja a cég részvényeinek árfolyamát.
Elképesztő, mekkorát emelkedtek idén a hazai kispapírok, a hozaméhség itt is tetten érhető, a nagypapírok lassabban mozognak, a kicsikben pedig néhány nap alatt több évtizednyi állampapírhozamot meg lehet keresni, az egyedi sztorikon kívül részben ennek is betudható, hogy soha nem volt még annyi 10-15-20 százalékos napi emelkedés a magyar tőzsdén, mint idén.
Nagy átalakulások vannak az Altera tulajdonosi struktúrájában. Nemrég a Lehn Consulting 10 százalékot meghaladó részesedést szerzett a cégben, miközben két nagytulajdonos, a Freeway Limited és Nagy Imre részvényeket adott el a napokban.
Az elmúlt hónapokban nagyot raliztak a hazai kispapírok, közülük is kiemelkedik az Altera, amelynek az árfolyama egy hónap alatt duplázódott meg. Eddig látszólag hír nélkül ugrott az árfolyam, tegnap azonban érkezett egy érdekes bejelentés.
A világ legnagyobb számítógépes chipgyártó vállalata, az Intel a közelmúltban felröppent piaci pletykák szerint felvásárolná a versenytárs Alterát. A tranzakció azért lehet különleges, mert a több mint 10 milliárd dollárra becsült felvásárlás az Intel történetének legnagyobb akvizíciója lenne. Az elmúlt időszakban az Intel sokat szenvedett a stagnáló/visszaeső PC eladások, valamint az okostelefon piacról való lemaradás miatt, de a felvásárlással meg tudná erősíteni vezető szerepét a szerver piacon, valamint több új területre betörhetne.
Lissák Domonkos cikke.
De kevesebb munkalehetőségből választhatnak az emberek.
Ezen a környéken nem igazán szoktak rakétázni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.