Nagyon furcsa kettősség zajlott az elmúlt két napban a kriptopiacon, mert míg a bitcoin 100 ezer dollár felett stabilizálódott, sőt vasárnap délután 103 ezer dollár fölé kapaszkodott, így megközelítette történelmi csúcsát, aközben napok szenvednek/esnek a kisebb-nagyobb altcoinok. A piacon sok érv ütközik, hogy mindez mivel magyarázható, illetve minek az előjele: egyesek azt hangsúlyozzák, hogy a bitcoint megpróbálják a nagy szereplők csúcsközelbe hajtani, majd komoly profitrealizálásba kezdenek a karácsonyi ünnepek előtt, és éppen erre igyekeznek felkészülni a kisebb szereplők, akik inkább kitáraznak az altcoinokból, így egyre mélyebbre taszítják az árfolyamaikat.
A nagy bitcoin-rali megtorpanásának köszönhetően az elmúlt hetekben rivaldafénybe kerültek az altcoinok. Az XRP és az ADA után máris egy újabb coin árfolyama szállt el. Megnéztük, hogy mit érdemes tudni erről a kriptóról, valamint azt is, hogy milyen fontos szintekre ajánlott figyelni a mostani emelkedés közepette. Lássuk!
Kedden folytatódott a korrekció a kriptodevizáknál, a tegnapi nap hőse, az XRP sem állja a sarat, jelentős beszakadást láthatunk a coinnál. Az európai tőzsdék eközben mérsékelten emelkedtek, a német részvénypiac új történelmi csúcsra emelkedett, eközben a magyar tőzsde a Mol és a Richter vezetésével lefordult. A Dél-Koreából érkező hírek egyelőre lokális hatásúak.
A 10x Research új jelentése szerint Dél-Koreában a kriptoeszközök lakossági kereskedési volumene 18 milliárd dollárra emelkedett az elmúlt 24 órában, ami 22%-kal felülmúlta az ország teljes tőzsdei kereskedési forgalmát - írja a Cointelegraph.
Az elmúlt napokban megkezdődött a várt korrekció a bitcoinban, ezzel együtt pedig az altcoinok piacán is esést láthattunk. A mostani esés alapvetően jó beszállási lehetőséget ad most több népszerű kriptoeszköz esetében is. Mostani elemzésünkben olyan kriptókkal foglalkoztunk, amelyekben a következő hetekben nagy potenciál lehet, ráadásul jó beszállási pontok is van most bennük. Nézzük is meg, hogy mely coinokról van szó.
Múlt héten több ízben is foglalkoztunk a kriptopiaci történésekkel. Egyik elemzésünkben említettünk, hogy van egy olyan kriptoeszköz, amelynél nagy emelkedés jöhet, ez az emelkedés pedig el is kezdődött. Megnéztük, hogy hol tart még a rali, valamint azzal a kérdéssel is foglalkoztunk, hogy érdemes-e még beszállni a mostani emelkedést követően. Lássuk!
Megállíthatatlanul száguld a bitcoin Donald Trump győzelme óta, ráadásul az elmúlt hónapok tetszhalott állapota után az altcoin piac is felébredt, ami nem is meglepő, hiszen a kriptopiaci szereplők általános meggyőződése, hogy Trump győzelmével eljön az iparág aranykora. Éppen ezért megnéztük, hogy mit mutatnak most a grafikonok a legforróbb és legígéretesebb altcoinok esetében. Lássuk!
Nagy emelkedéssel indult a nap a kriptopiacon, a bitcoin árfolyam ráadásul új történelmi csúcsra emelkedett a reggeli órákban, miután az elmúlt hónapokban önmagát kriptobarát elnökjelöltként pozicionáló Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást.
Megtörtént a várt kitörés, ugyanis végre áttörte a bitcoin árfolyama a 70 ezer dolláros szintet, ráadásul egy héttel az amerikai elnökválasztás előtt. Ugyan a kriptopiac kétségtelenül Donald Trump győzelmével járna a legjobban, de a piaci szereplők már a választás végeredményétől függetlenül is új csúcsokat várnak. Éppen ezért mutatunk most két egyszerű, de izgalmas kriptopiaci befektetési lehetőséget.
Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.
Noha az előzetes adatok alapján sokat vártak a befektetők a bitcoin felezésétől, az árfolyam két héten belül már másodjára került erős eladói nyomás alá és jelenleg is egy kulcsszinten mozog a jegyzés. Éppen ezért megnéztük, hogy mi áll a mostani esés hátterében, valamint azt is, hogy hogyan fest a technikai kép jelenleg a bitcoin esetében.
A márciusi rali után hangulatromlással indul az április a kriptovaluták piacán. A mostani esés elsősorban a dollár erősödésének tudható be. Ennek apropóján pedig megnéztük, hogy hol lehet érdemes a beszálláson gondolkodni legnépszerűbb coinok esetében.
Az elmúlt napokban látványos korrekció indult a kriptopiacon. Egy ponton a bitcoin már 15 százalékos mínuszban is volt néhány nappal ezelőtt elért történelmi csúcshoz képest. Egyesek szerint egy trendforduló is lehet, de vannak olyanok is, akik egy megfelelő beszállási lehetőségként tekintenek a mostani esésre. De meddig eshet még a bitcoin és az ethereum? És mit mutatnak a grafikonok a legnépszerűbb altcoinok esetében?
Az idén eddig legtöbb pénzt hozó 10 tőzsdén kereskedett termékből nyolc európai alap, az amerikai befektetők pedig csak a partvonalról nézik mindezt – számol be a hírről a The Wall Street Journal.
A péntek délutáni kereskedésben könnyedén áttörte a bitcoin a 48 ezer dolláros szintet felfelé, ahonnan az elmúlt egy héten kétszer is csúnyán lefordult, így most a vevők diktálnak és az árfolyam közel került az 50 ezer dolláros szinthez. A bitcoin ugrása természetesen az altcoinok piacán is jelentős emelkedést váltott ki, illetve néhány nagyobb altcoinnál az elmúlt hetek nagy ralija utáni jelentős korrekció esélyét csökkentette.
Hatalmas fordulat zajlott le néhány nap alatt a bitcoin piacán, mert kedden még a 30 ezer dolláros szint eleséséről számoltunk be, szombat délelőtt viszont már a 34 ezres szintet ostromolta az árfolyam. Eközben fontos technikai szinteken ugrott át felfelé a legnagyobb kapitalizációjú kriptodeviza, ami még nagyobb emelkedéseket váltott ki számos altcoin piacán. A nagy változás mögött technikai és fundamentális jellegű fejlemények egyaránt meghúzódnak.
A kriptodevizák piacán a hétvégén is folyik a kereskedés, akik valamelyik kriptopénzben ülnek, és szombaton, vasárnap nem figyelnek alaposan meg fognak lepődni jövő hét elején. A bitcoin árfolyama csak ma több mint 10, több altcoin árfolyama pedig 15-20 százalékkal került lejjebb.
Szerinte Európa biztonságát is fenyegeti a jelenlegi helyzet.
Az amerikai szankciók veszélyeztetik az országot – mondják.
Besült az olajkartell nagy terve.
Jócskán rángatják az árfolyamokat a vámpolitikai fejlemények.
Sorra indítják a katonai hadgyakorlatokat.
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.
Orbók Ilona luxusipari szakértővel beszélgettünk.
Alapvetően jó világ jöhet.