Csődeljárás alá került a Google egyik leányvállalata
Jogerősen kimondta egy moszkvai bíróság a Google oroszországi leányvállalatának csődjét - számolt be róla a Sky News az orosz RIA Novosztyi alapján.
Jogerősen kimondta egy moszkvai bíróság a Google oroszországi leányvállalatának csődjét - számolt be róla a Sky News az orosz RIA Novosztyi alapján.
Kézenfekvő, hogy a világ legnagyobb cégeit vezető CEO-k zsíros összegeket visznek haza. A kompenzációs csomag teljes értéke azonban nagyban függ a csomag változó részétől, elsősorban a részvényjuttatatástól. Ez a tavalyi tőzsdei esés során sok esetben negatívan befolyásolta a csomag végleges értékét. A Google CEO-je tavaly eredetileg közel 84 milliárd forintnak megfelelő összeget vitt volna haza, viszont a részvényárfolyam esése miatt a kompenzációs csomagjának értéke alig több mint a fele lett ennek. Ha viszont a magyar cégvezetőkkel vetjük össze, az amerikai kompenzációs csomagok egészen más dimenzióban mozognak.
Komoly hangulatromlás játszódott le az elmúlt hónapokban a részvénypiacokon, ami az év legnagyobb tőzsdei sztárjait sem hagyta érintetlenül. Hét részvényről van mindössze szó, amelyek hátukra vették az indexeket, és az AI-boomot meglovagolva hajtották a tőzsdék emelkedését. Viszont az elmúlt hónapokban még a Csodálatos Hetes sem tudott menedéket nyújtani a kötvényhozamok meredek emelkedésétől és az egyre inkább eluralkodó "hosszabb ideig magasabb kamatok" narratívától. Azonban éppen ez a gyengeség teremthet jó vételi lehetőséget ezekben a részvényekben, ráadásul a Wall Street-i elemzők lelkesedése nagyon úgy tűnik, hogy továbbra is töretlen irántuk.
Többek között részvény- és kötvénypiaci aktualitásokkal is foglalkozunk a Portfolio Signature Online Klubján.
Az OpenAI frissíti a ChatGPT-t, lehetővé téve a chatbot számára, hogy hangalapú beszélgetéseket folytasson és képekkel interakcióba lépjen, közelebb hozva ezzel az olyan népszerű mesterséges intelligencia asszisztensekhez, mint az Apple Siri.
A Politico értesülései szerint az Európai Unió fontolóra vette azt, hogy bírságot szabjon ki három közösségi médiaóriásra, az Alphabetre, a Metára és a TikTokra, mivel az ezeken a felületeken megjelenő állhírek befolyásolhatják a szombaton esedékes szlovákiai választásokat.
A Google bejelentette: a legnépszerűbb termékeikbe beépítik a generatív mesterséges intelligencia megoldásukat, a Bard nevű chatbotot. A Gmail, a Google Maps, a Google Docs és a YouTube szolgáltatásba is jön a Bard - számolt be a Bloomberg.
A Google beleegyezett, hogy 155 millió dollárt fizet, hogy rendezze a kaliforniai és magán felperesi vádakat, amelyek szerint a technológiai óriás félrevezette a fogyasztókat a helymeghatározási gyakorlatáról, és hozzájárulás nélkül használta fel az adataikat. Az Alphabet leányát azzal vádolták, hogy megtévesztette a felhasználókat, és elhitette velük, hogy ők rendelkeznek a személyes adataik felett, sőt, még azután is folytatta az egyének profilozását célzott reklámozás céljából, hogy azok lemondtak a "helymeghatározási előzményekről" - írja a Reuters.
A Google anyavállalata, az Alphabet ezúttal több száz dolgozót bocsát el globális toborzó csapatából, miután a technológiai óriás tovább lassítja a munkaerő-felvételt - írja a Reuters.
Már nem lepődünk meg, ha azt látjuk, hogy egy-egy új iPhone bevezetésénél kígyózó sorok állnak az üzletek előtt. Akkor sem, ha valaki nagy lelkesedéssel bizonygatja, hogy a Coca-Cola az igazi, a Pepsi csak utánzat. A márkahűség erős kapocs és óriási fegyvertény lehet a fogyasztói cikkeket gyártó vállalatok kezében. De kik a nagy nyertesek? Egy friss felmérés most arra keresett választ, hogy mely márkák rendelkeznek a legnagyobb fogyasztói lojalitással, a listáról a top 10 céget mutatja be a CNBC gyűjtése.
Az Európai Unió hamarosan lesújthat kardjával a legnagyobb technológiai cégekre, miután életbe lépett a Digitális Szolgáltatásokról szóló törvény, és azt is megnevezte, hogy mely óriásvállalatokat kötelezi megfelelésre. A Facebook (Meta), a Google, az Amazon, az Apple és a Microsoft is retteghet, mivel kapuőr besorolást kapott Brüsszeltől. Az eddigi tapasztalatok alapján súlyos bírságokra számíthatnak.
Beperelte az Elon Musk tulajdonában álló, korábban Twitterként ismert X-et az AFP francia hírügynökség az egyik párizsi bíróságon, arra hivatkozva, hogy a közösségi platform nem hajlandó tárgyalásokat kezdeni arról, hogy mennyit fizessen a hírek felhasználásáért.
Bill Gross szerint a kínai és az amerikai gazdasági lassulás miatt esés jöhet a részvénypiacokon, írja a Yahoo Finance.
Elindult a nagy amerikai technológiai cégek gyorsjelentéseinek sora, közülük a Google anyavállalata, az Alphabet a tegnapi piaczárás után tette közzé legfrissebb számait. A cég második negyedéves eredményei a fontosabb sorokon meghaladták a Wall Street várakozásait. A cég közlése alapján a felhőszolgáltatások iránti stabil kereslet, míg a reklámtevékenységben fellendülés volt tapasztalható. A vállalat részvényárfolyama 6 százalékot emelkedett a zárás után kereskedésben.
A technológiai óriásoknak, mint a Microsoft és az Alphabet, növelni kell a mesterséges intelligencia befektetéseiket, mielőtt jelentős megtérülést látnának - derül ki a vállalatok negyedéves gyorsjelentésekhez kötődő nyilatkozataiból.
A vezető AI-vállalatok, köztük az OpenAI, az Alphabet és a Meta Platforms, ígéretet tettek a Fehér Háznak, hogy biztonsági intézkedéseket vezetnek be, például vízjelekkel látják el az AI által generált tartalmakat. A vállalatok vállalták, hogy a rendszereket a kibocsátás előtt alaposan tesztelik, és megosztják egymással a kockázatcsökkentésre és a kiberbiztonsági beruházásokra vonatkozó információkat - írja a Reuters.
Az Apple állítólag létrehozta saját generatív AI-eszközeit, hogy az OpenAI és a Google termékeivel versenyezzen, de még nem döntött arról, hogy mikor dobja piacra a technológiát – írja a Bloomberg.
Lehet egy munkahelyen ingyenes kávézó, röplabdapálya, céges bicikli, vagy éppen digitális focipálya, a home office-szal semmi sem versenyezhet. A világ egyik legkellemesebb munkakörnyezeteként emlegetett Googleplex sem elég vonzó már a dolgozóknak, a szakszervezet pedig abba sem hajlandó belemenni, hogy heti három napot kelljen bent tölteni abban az irodában, amelyet direkt a munkavállalók szórakoztatására találtak ki. Helyszíni riport Mountain Viewból, a Google székhelyéről.
Az általános vélekedéssel ellentétben a legjobban fizetett amerikai vezérigazgatók nem mind a nagy technológiai vállalatoknál dolgoznak, bár tény, hogy a top10-es listára többen is ebből a szektorból kerültek ki. A Wall Street Journal által közzétett új elemzés szerint a sportszergyártó és fitness programokat kínáló Peloton, illetve az autókölcsönző Hertz vezetői is jobban kerestek tavaly, mint az Apple vezetője, Tim Cook.
Az EU versenyhatósága szerint a Google már évek óta visszaél erőfölényével és versenyellenes gyakorlatot valósít meg azzal, hogy előnyben részesíti saját online hirdetési szolgáltatásait, emiatt akár a Google feldarabolására is sor kerülhet, írja a Reuters.
Az AI-részvények szerdán a tőzsdezárás utáni kereskedésben nagyot emelkedtek, közel 300 milliárd dollárral nőtt az AI-vállalatok piaci kapitalizációja, miután a chipgyártó Nvidia erős bevételnövekedést prognosztizált, és közölte, hogy a megugró kereslet kielégítése érdekében növeli a mesterséges intelligencia chipek gyártását - számolt be a Reuters.
Egyes szakértők szerint kétséges a gazdasági megtérülés.
Jövő pénteken kezdődnek, és augusztus 11-éig tartanak a XXXIII. nyári olimpiai játékok.
Itt a soha vissza nem térő alkalom?
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?