Felfüggesztettek munkájából egy svájci ismertebb vagyonkezelőt, amiért többek között megszegte a cég ajándékelfogadási és levelezőrendszerre vonatkozó politikáját. A hírre a befektetők jelentősebb tőkekivonási igényt nyújtottak be, az alapkezelő pedig kénytelen volt felfüggeszteni a kifizetéseket - írja a Financial Times.
Jelentős hibákat talált a tranzakciós költségek kimutatásánál a brit felügyeleti szerv, néhány befektetési szolgáltató negatív költséget mutat ki, ezzel viszont félrevezetik az ügyfeleket - írja a Financial Times.
A Bank of America Merrill Lynch portfóliómenedzserek körében elvégzett havi felmérése szerint meglehetősen kockázatkerülővé vált a piac, a legnagyobb félelmet jelenleg a kereskedelmi háború kirobbanásának lehetősége jelenti, olyannyira, hogy ennyire legutóbb csak az EU szuverén adósságválságától féltek a szakemberek - írja a Financial Times.
Lassult a pénzpiaci alapok vagyonkiáramlása, ebben nagy szerepe lehet a hozamgörbe rövid végén is látható hozamemelkedésnek. Ettől még a hozamkörnyezet továbbra is alacsony, így a pénzpiaci alapok kétharmada nem is tudott pozitív teljesítményt felmutatni az első félévben. Amelyiknek viszont sikerült, többet hozott, mint az éven belüli bankbetétek, igaz, ehhez többnyire az kellett, hogy forinttól eltérő devizában fektessen be. Ha folytatódik a hozamok emelkedése, a pénzpiaci alapok évek óta tartó nyűglődése is véget érhet.
Piaci kapitalizációjának mintegy ötödét elvesztette az Amundi, miután a befektetők csak az ő olasz alapjaikból több mint egymilliárd eurónyi tőkét vontak ki - számol be a hírről a Financial Times.
Egy friss felmérés szerint az alapkezelők 44%-a azt tervezi, a bankokat kihagyva közvetlenül értékesítenék alapjaikat a lakossági ügyfeleknek, a lépés azonban jelentős profitkiesést jelentene a pénzintézeteknek - írja a Bloomberg.
A németországi terjeszkedés jegyében újabb lépést tett a francia Société Générale: a bank megveszi a Commerzbank EMC-üzletágát, ami a francia pénzintézet becslései szerint 13 milliárd eurónyi kezelt vagyont hoz a házhoz - számol be a hírről a Financial Times.
Közel 1500 közvetítő (főleg többes ügynök) tűnt el tavaly a magyar biztosítási piacról, de összességében pozitív az etikus életbiztosítási szabályozás egyenlege - hangzott el a Magyar Nemzeti Bank mai sajtóeseményén. Bemutatták a felügyelet éves Biztosítási, pénztári és tőkepiaci kockázati jelentését, amelyből kiderült: a követeléskezelők jelentik ma a pénzügyi vállalkozási szektor motorját. Egyes pénztári szereplőknek a cafeteriaváltozások, a tőkepiacnak a MiFID 2 jelenti a legnagyobb kihívást.
A 160 ezer milliárd jent, tehát mintegy 1500 milliárd dollárt kezelő japán állami nyugdíjalap (GPIF) bejelentette: nincs szüksége a jövőben aktív vagyonkezelőkre, csak akkor, ha jobb hozamokat tudnak elérni, mint az indexkövető társaik - számol be a hírről a Bloomberg.
A különböző ingatlanalapok népszerűsége ugyan növekedést mutatott az elmúlt időszakban a hazai befektetők körében, azonban még így is el vagyunk maradva a nyugati tendenciákhoz képest. A növekvő befektetési kedv az alapoknál is több vásárlást, eladást és akár fejlesztést eredményezett, miközben az elérhető hozamok az építőipari költségek növekedése miatt egy-két százalékpontot csökkentek. Mehetnek még vajon lejjebb a hozamok, vagy már elérte a piac az alsó határt? És ha így van, ki fizeti meg a magas építési költségeket? Miért nem jellemző a magyar befektetőkre, hogy hosszú távra tervezzenek? Mit gondolnak erről a legnagyobb ingatlanalapok? Perlaky Zsolt, az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő ingatlangazdálkodási igazgatója válaszolt a kérdéseinkre.
Kína 42 ezer milliárd dolláros pénzügyi szektora úgy megnyílik most a világ előtt, mint még soha korábban. Bár várhatóan a külföldi pénzintézetek piaci részesedése nem növekszik majd jelentősen, számottevő profitnövekedéssel számolhatnak 2030-ig.
Hétfőtől az európai MiFID 2-es irányelv egyik szabálya értelmében az alapkezelőknek közzé kell tenniük, hogy pénzügyi eszközönként melyik öt brókerpiaci szolgáltatóval kereskedtek a legtöbbet tavaly - írja a Financial Times.
Jelentősen csökkentették az európai alapkezelők a befektetési banki partnerek számát, miután a januárban életbe lépő EU-s irányelv miatt jobban meg kell válogatniuk, kinek mennyit fizetnek az elemzésekért - számol be a hírről a Financial Times.
Ahhoz képest, hogy tavaly milyen elképesztő hozamokat lehetett elérni a részvénypiacokon, a nagy hedge fundok nem tudtak lépést tartani a piaccal. Volt olyan alap, amely csak 1,2%-ot hozott befektetőinek, de azért voltak bőven 20% feletti hozamok is. A Forbes friss összeállítása alapján kigyűjtöttük azt a tíz hedge fund alapítót, aki a legtöbbet kereste tavaly.
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.